Sziasztok Drágák!
Mint láthatjátok ide is elérkeztünk, nem szeretnék itt nagy köszönetnyilvánításokat és hasonlókat tenni, hisz ennek egy külön bejegyzést szánok. Csupán annyit szeretnék kérni tőletek, hogy mondjátok el a véleményeteket, szeretném ha sok megjegyzés lenne a bejegyzés végén, hisz elérkeztünk az utolsó részhez, és szeretném, hogy mindenki, aki olvasta/olvassa a történetemet hagyna nyomot maga után.
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"El akarlak venni. Gyerekeket akarok. Egy szép házat akarok, és veled együtt akarok megöregedni. Száztíz évesen akarok meghalni, a te karodban. Nekem nem csupán negyvennyolc óra kell, hanem egy egész élet. Látod, mi történik? Ha ilyeneket mondok, te máris futnál a másik irányba! Semmi baj. Megértem. Kezdetben nem, de most már igen. Te csak most vágsz bele, (...) és én várok, várok, míg kész nem leszel."
JERRIKA
 |
A sors tudta, hogy így lesz, csak nyitottnak kellett lennünk
a változásra. |
DÖBBENETES, HOGY AZ idő mennyire rohan. Senkire nem vár, nem kérdezi akarod-e csak teszi a dolgát. Szétzúz mindent, mindent amiről azt gondoltad fontos, hogy megmutassa nincs így. Ezzel rávilágítva az igazi lényegre, hogy a pusztulás helyén valami sokkal csodálatosabb dolog jöhessen létre. Akadályokat állít, hogy erősebbé tegyen, hogy megtanítson küzdeni, hisz a végén csak a legerősebbek maradhatnak. Erről szól az élet is.
Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt mikor újra találkoztam Zaynnel legszívesebben elfutottam volna. Menekültem előle, az emlékek elől, és a múltam elől. Szerettem volna, ha senki nem tudja meg mi mindent változtatott meg bennem az a kapcsolat, és milyen gyerekesen ragaszkodtam hozzá, Kellett nekem az az illúzió, amit ő nyújtott a szeretete és talán a szerelme által. Nem akartam ismét kapcsolatba kerülni vele, mert féltem, hogy fájni fog neki is és nekem is. Ám akárhogy próbáltam elkerülni a találkozásokat, beszélgetéseket annál több ilyen helyzetbe csöppentem bele. Szinte már idegesített a majdhogynem állandó jelenléte, úgy éreztem nincs semmi dolga, és velem akarja lekötni magát. Utáltam az egész helyzetet, és ami még ennél is szörnyűbb, hogy minden ok nélkül pikkeltem Perrie-re csak azért, mert Zaynnel volt. Rossznak láttam őt, minden mozdulatába megpróbáltam hibát keresni, de végül feladtam. Rájöttem, hogy ő nem tehet semmiről, és ami még fontosabb, hogy nem vetíthetem ki rá a haragom. Ő egy csodálatos lány, bátor, erős és kitartó. Kitartott az álmai mellett, és valóra váltotta azokat. Képes volt kilépni egy kapcsolatból, aminek már nem látta a jövőjét - bár nem a legjobb módszert választotta- akkor is tiszteletre méltó a bátorsága. Most pedig sugárzik a boldogságtól, hisz megtalálta azt az embert, aki mellett teljes mértékben önmaga lehet. Niall is megérdemelte már, hogy rátaláljon a szerelem, és úgy gondolom mind a ketten a legjobbat hozzák ki a másikból.
Úgy érzem benne, bennük egy-egy különleges barátra leletem, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy megismerhettem őket. Talán ők is közrejátszottak abban, hogy változtam, hogy nyitni kezdtem az emberek felé, és nem az első benyomás vagy éppen az én hangulatom alapján elkönyvelni őket valamilyennek.
Elenanor személyisége már a fotózáson magával ragadt, és nem tudtam megérteni, hogy ki nem tud vele kijönni. Azt gondoltam Louis-ról, hogy egy idióta, amiért hagyott tönkremenni egy ilyen kapcsolatot. Nem láttam bele, nem tudhattam mennyi minden más is volt emögött. Egyre többször találkoztam vele, és láttam, hogy boldogtalan, hogy vágyik az igazi szerelemre. Nyílt és őszinte ember, aki mindenkinek még az olyan csigaházukban élő személyeknek is, mint én segíteni akart, és a barátjává válni. Ki merem jelenteni, hogy sikerült. Nem adta fel, és célba ért. Új társsal az oldalán, és szűnni nem akaró segítségnyújtásával ő is változásra késztetett. Megmutatta, hogy segítenem kell azoknak, akiket szeretek, és mindig mellettük állni, hisz nem tudhatom mi vár rám esetleg rájuk holnap. El kell mondanom a szeretteimnek, hogy mennyire fontosak a számomra, és nem szabad megijednem a változásoktól. Harry mellett teljesen megváltozott, de nem csak ő a fiú is. A nagy nőcsábász hírében álló fürtös megkomolyodott, és olyan hűséget, és tisztelet mutat partnere iránt, ami irigylésre méltó, amit ha tanulni lehetne - természetesen nem lehet- de ha így lenne, mindenkinek kötelezővé tenném. Megmaradt belőle valami a régi Harryból is, a csíntalan, perverz fiúból, de megtalálta az egyensúlyt, és azt a személyt, aki ott tartja őt. Megbirkóztak az ítélkezőkkel, az utálkozókkal, és együtt erősebbek, mint valaha.
Ebben a végeláthatatlan kuszaságban, és szenvedéseben Danielle és Liam párosa nyújtotta nekem a stabilitást. Az állandóságot, csak rájuk kellett nézni és az ember máris elhitte, hogy sikerülhet neki, hogy ő is képes rá. Ők egy olyan páros, akiket szerintem még a sors is egymásnak rendelt, egyszerűen tökéletesen passzolnak, és olyan harmónia árad belőlük, ami szinte már kézzel fogható. Danielle képes volt a saját - és természetesen Liam - céljait, terveit a szeme előtt tartani, és eszerint cselekedni, miközben olyan határozottság és erős sugárzott belőle, amiből én is szerettem volna. Nem az a fajta erő, amitől megijed az ember, távolról sem. Ez inkább az az ösztönző féle, nem is értem mit kedvel bennem vagy Liam mit lát. Belőlem ez hiányzik, és akármennyire szeretném azt mondani, hogy egyszer olyan leszek, mint ők tudom, hogy ez nincs így. Csak reménykedhetek benne, hogy a velük eltöltött idő alatt valami rám is átragadt az ő személyiségükből.
Olyan szépen sorra vettem mindannyiukat, mintha csak elterveztem volna. Pedig erről szó sincs, egyszerűen csak elgondolkodtam mennyi mindent köszönhetek nekik. Az, hogy én változtam nem csak egy ember érdeme, nem csak egy esemény tehet róla. Ők, ők voltak azok, akik láttak bennem valamit, valamit, ami elgondolkodtatta őket, esetleg kihívást láttak bennem. Valószínűleg ezt már sosem fogom megtudni, de mellettem voltak, és az életem részéve váltak. Nem tudom azt mondani, hogy a barátaim lettek, mert ez alatt az egy év alatt jóval fontosabbakká váltak a számomra. A családommá váltak.
Az ajtó kivágódott, és az én melankolikus, kissé számot vető hangulatom el is illant.Louis toporgott küszöbömön, menetkészen.
- Már csak rád várunk Szépség - bókolt ismét.
Aprót ráztam a fejemen, és kikeltem fotelemből, még egyszer gyorsan körbepillantottam, csak azért, hogy biztos legyek benne, hogy minden szükségeset elpakoltam. A turné két napja ért véget, de rajta semmiféle fáradtság nem látszik, gondolom fel van villanyozva. Nem tagadom én is izgulok, nem gondoltam volna, hogy a szüleim belemennek ebbe, hisz amikor még felvetettem csak arról volt szó, hogy három napra elutaznak, és jönnek vissza, de mind tudjuk, hogy nem így lett. Ám mikor Anyu hivatásosan is kézhez kapta a zárójelentését, és hazajöhetett úgy gondolta ezt meg kell ünnepelnünk. Rögtön valami bulira gondoltam, de ők azonnal leállítottak, mikor tervezgetni kezdtem. Egyszerűen csak rávágták, hogy utazunk, Fijire.Azt mondták ez a minimum ennyi minden után szerintük ez a legkevesebb hogy egy hétig semmire sem gondolunk csak süttetjük a hasunkat. Rögtön bele is fogtunk a tervezgetésbe, majd legnagyobb meglepetésemre Apu vetette fel, hogy mi lenne, ha Louis is velünk jönne. Először azt hittem viccel, hisz amikor találkozott vele nem épp úgy tűnt, mintha a szívébe zárta volna, de mint később kiderült ketten átbeszélték a dolgokat, és így újraértékelte az egészet.
- Azt hiszem kész vagyok - léptem mellé.
Átkarolt, és együtt mentünk le a nappaliba. Egy perce eszembe jutott Loki, de hamar kapcsoltam is, hogy Dani már három napja hazavitte. Nagyon a szívemhez nőtt, így elég nehezen engedtem el, de mikor láttam mennyire örülnek egymásnak könnyebben ment. Danielle megpróbálta könnyebbé és mókásabbá tenni a helyzetet, így kinevezett engem Loki keresztanyjának, ami tényleg megmosolyogtatott.
- Akkor induljunk mielőtt lekéssük a gépet - mondta morgósan Apu.
Igazából mindig is ez volt a gyenge pontja, sosem szeretett késni sehonnan, ami mellettük elég nehezen ment neki. Felkaptuk a csomagjaimnak, és bepakoltunk a kocsiba, Mivel elég korán volt nem volt nagy forgalom, jóval a gép indulása előtt a repülőtérre értünk. Drága felmenőim azonnal egy kis koffein utánpótlás után néztek, így ismét kettesben maradtunk.
- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk - pördültem meg lassan a tengelyem körül.
A kívülállóknak biztos olyan voltam, mint egy nagyvárosba csöppent turista, aki most lát először egy igazi, rendezettebb repülőteret.
- Ennyire vicces vagyok? - tettem csípőre mind a két kezem mikor pont szembe álltam a fiúval.
- Egy kicsit, egyébként meg szeretlek.
- Szóval csak egyébként szeretsz? - húztam tovább, szerettem volna, ha végre én nyerek az egyik ilyen "vitánk" során.
Bár tudtam, hogy mindig van valami a tarsolyában, így nem sok esélyem maradt. Most sem történt másképp, közelebb lépett hozzám, kezeit derekamra csúsztatta, arcán pimasz mosoly játszott.
- Jött hozzád valaki - mondta az egyáltalán ide nem illő mondatot.
Nem is igazán értettem, főleg, hogy utána magara hagyott. Sok mindenre számítottam csak erre nem, és fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyzetem, kifújtam a levegőt és gondoltam megvárom míg visszajön. A műanyag székek felé is indultam, de meg is torpantam, Zayn állt velem szembe. Azóta nem beszéltünk, hogy felhívott, hogy menjek Olaszországba.
- Szia! - köszöntem sután.
- Szia Jer, szerettem volna beszélni veled mielőtt elutaztok - mondta.
- Mégis miről?
- Tudod az utóbbi... hát jó sok hétben gondolkodtam, és ígértem, hogy hívlak mégis csak egyszer tettem. Tudod nagyon elkeseredettnek éreztem magam mikor közölted, hogy is döntöttél, és nem egyszer éreztem, hogy egyedül maradtam. Szerettem volna meglátni benne a jót, ahogy te is mondtad, hogy megpróbáljak nyitni mások felé, hogy lássam igazad lett.
- Mond, hogy így lett.
Mintha csak engem akart volna idegesíteni, fixírozni kezdett, mintha az én arcomra lett volna írva a válasz, pedig nem így volt.
- Igen, sikerült - mosolyodott el, minek hatására megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.
Közelebb lépett hozzám és magához ölelt, elmondani sem tudom milyen érzések futottak át rajtam. Boldog voltam, kimondhatatlanul boldog, hogy nem utál. Nem tudom meddig álltunk itt ölelve egymást.
- Te vagy a legjobb barátom - suttogta.
- Te is nekem, Jer. Te is nekem - mormogta válaszul.
Végül elváltunk egymástól, és ekkor tűnt fel, hogy már nem csak ketten vagyunk - mármint, akik ismernek minket - Lottie állt pár lépéssel távolabb tőlünk, és mosollyal az arcán figyelte párosunkat. Zayn visszalépett mellé, és magához húzta, puszit nyomott a feje búbjára, majd ismét rám emelte tekintetét.
- Igazad volt - mondta boldogan.
Kicsit közelebb léptem a lányhoz, és a jobb kezemet nyújtottam felé, őt ez a gesztus eléggé meglepte, de néhány perc tétovázás után elfogadta azt. Mire a kis kézrázás végére értünk a szüleim és Louis is visszatalált hozzánk, Mex biccentett egyet Apunak, aki halvány mosollyal viszonozta azt. Elbúcsúztunk egymástól, és elindultunk a gépünk felé. Megkönnyebbülten léptem fel az első lépcsőfokra, hiszy nem egy zűrös kapcsolatokkal teli várost hagyok magam mögött, hanem egy helyet, ahová a szeretteim visszavárnak.
VÉGE
