16. Case

Sziasztok!
Köszönöm a türelmeteket és ígéretemhez híven itt lennék a résszel.
Az elmúlt héten történt pár dolog, például a blog egy kis stílus váltáson esett át. Hogy tetszik? 
Valamint úgy gondolom már nem egy helyről értesültetek a hírről, hogy a Google Reader, ez azért fontos, mert Ti az olvasók nem fogjátok látni a frissítéseket azokról a blogoról, ahova fel vagytok iratkozva  Mi írók pedig el fogjuk veszíteni olvasóinkat, bővebben ITT olvashattok róla mi a teendőtök. Ezen a LINKen megtaláljátok a történet oldalát, iratkozzatok fel, ha továbbra is nyomon szeretnétek követni. ITT pedig a profilom találhatjátok, ahol megnézhetitek a többi történetem.
Kövessetek és várom a véleményeket!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Mindegy mit tervezünk, milyen lépéseket teszünk. Nem tudjuk hogyan zárjuk le a napot. Persze szeretnénk tudni milyen csavart, labdákat dobnak elénk. Mindig a véletlenek bizonyulnak a legizgalmasabbnak a napban, az életben. Néha megjelennek emberek, akikre nem is számítottunk. Adódnak fordulatok, amiket magunktól sosem választottunk volna. Egyszer ott találod magad, ahol sosem gondoltad volna. És ez jó. Van, akinek hozzá kell szoknia. Akkor is tudod, hogy egyszer megtanulod majd értékelni. Elalváskor mindig a másnapra gondolunk. Átnézzük a terveket, listát írunk. És reméljük, hogyha ránk talál a véletlen végül örömöt okoz majd."

JERRIKA

MINDIG IS MONDOGATTAM, hogy ezek a vad, féktelen bulizások nem nekem valók. Az alkohol túl hamar a fejembe száll és az esetek többségében másnapra szinte minden kiesik. Nem igazán tudom, hogy örüljek a boldog tudatlanságnak vagy átkozzam magam miatta. Most is épp ez a helyzet fogalmam sincs hol vagyok és legfőképpen hogy is kerültem ide. Lehúztam a fejemről a takarót, óvatosan kinyitottam a szemem és felettébb megnyugodtam mikor a saját szobámba találtam magam. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és dőltem vissza a párnák közé. Ám a kérdés még így is ott motoszkált. Mégis hogy kerültem én ide? A felforduláson nem igazán lepődtem meg, hisz örülhetek annak, hogy legalább az ágyamban kötöttem ki. Pár percig még nyugodtan bámultam a plafont, majd a következő percben valaki fészkelődni kezdett mellettem. Végül Louis dugta ki kócos fejét a takaró alól.

- Jó reggelt - mormogta.

- Neked is - mondtam miközben azon töprengtem ő vajon hogy került ide.

- Oké mennyi rémlik? - kérdezte mikor felült és mellém kúszott.

Ettől bennem még több kérdés ötlött fel és egy kicsit féltem is, hisz a fiún szemmel láthatóan nem volt póló, se semmilyen más felsőruházat. Fejemet térdemre hajtottam és így kényszerítettem igen csak sajgó fejem, hogy munkába álljon, Akárhogy töprengtem csak homályos részletek rémlettek fel a hajnali tevékenységünkből. 

Eleanor és Danielle ragaszkodtak hozzá, hogy már pedig nekünk együtt kell készülődnünk, mert az a muris. Természetesen ebből a csajos programból az ismét szőkén virító énekesnő sem maradhatott ki.  Bár úgy érzem ez az egész sokkal inkább arról szólt, hogy engem cicomázzanak ki, minthogy együtt jól érezzük magunkat. A három lány egymás szavába vágva próbált meggyőzni, hogy az általa tökéletesnek titulált ruhát válasszam. Csak így zárójelbe jegyzem meg, az én ízlésemnek az összes kicsit túlzottan is bevállalós volt. Mérges voltam rájuk, amiért szűkebbnél szűkebb és rövidebbnél rövidebb ruhákat zúdítottak rám.

- Nem az a lényeg, hogy jól érezzem magam? - kérdeztem miközben két ujjam közé csíptem egy csipke csodát.

- Félig - vágták rá egyszerre. 

Pár percig még türelmes voltam  - talán nem kellett volna- hisz csak még jobban belelovalták magukat az egészbe.

- Oké, akkor most én jövök! - pattantam fel a kanapéról és a kupachoz sétáltam.

Lassan turkálni kezdtem benne és csak abban mertem reménykedni, hogy találok legalább egyet, amire az tudom mondani, hogy talán felveszem. A túlzottan kihívó darabokat azonnal el is hajítottam, hisz kellett a francnak. Végül kezem közé akadt egy top, amivel magamban kiegyeztem. Megfordultam és megmutattam a lányoknak, akik hüvelyujjuk feltartásával jelezték áldásukat. Ezután mellém telepedtek és együtt kerestük meg a hozzá illő szoknyát.Újabb huzavona vette kezdetét és röpke fél óra és harminc 'az enyém jobb' után bezárkózhattam a fürdőbe, hogy készülhessek és felvegyem az általuk oké-nak titulált szettet.

- Emlékszem mi volt a buli előtt - dőltem vissza puha párnáim közé.

- Ezt vegyem haladásnak? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nálam igenis az. 

- Én is le tudom mondani mit csináltunk készülődésképpen. Aludtuk.

- Hülye - morogtam neki. 

Tekintetem a csillárra siklott és a döbbenettől majdnem leestem az ágyról.

- TOMLINSON, HOGY A FÉSZKES FENÉBE KERÜLT A BOXERED A CSILLÁROMRA?

Teljesen kiakadtam, hisz ezek szerint a fiú mellettem anyaszült meztelen.

- Ugyanúgy, ahogy a te melltartód Evigan - vágott vissza és egyáltalán nem látszott rajta, hogy kirohanásom miatt mérges lenne, de ettől az én döbbenetem csak még inkább fokozódott.

Mikor már mindannyian elkészültünk taxiba szálltunk és a fiúk által megadott szórakozó hely felé vettük az irányt. A lányok már javában tervezték, hogy mi mindent fogunk csinálni, mit fogunk inni és hasonlók. Kicsit meg is rémisztettek. Végül én is én belefolytam a beszélgetésbe és sikerült kellemesebb vizekre terelnünk a beszélgetést. A bizonyos club elé érve, már messziről hallani lehetett az illuminált állapotban lévő fiatalok éneklését, vagy inkább ordibálását és a kiszűrődő buli slágereket. Annyira elbambultam, hogy csak arra lettem figyelmes, hogy Dani és Pez karon ragadott és a kígyózó sort figyelmen kívül hagyva a bejárathoz ráncigáltak. A marcona biztonsági őrök félreálltak és azonnal bejutottunk a zsúfolt helységbe, ezzel pedig a sorban állókból heves nemtetszést váltottunk ki. 

Bent nem kellett sokáig keresgélnünk mire megtaláltuk a banda másik felét. Nem valami visszafogottan éppen helyet foglaltak. Miközben a tömegen át eljutottunk hozzájuk többször átsuhant az agyamon, hogy véletlenül lemaradok és hazamegyek, de sajnos a lányok olyan szorosan fogták a kezem, hogy erre nem volt lehetőségem. 

- Itt vannak a szépségek - kurjantotta el magát a már nem éppen józan Harold és Eleanor karjai közé vetette magát.

A többiek is üdvözöltek minket- szerencsére nem ilyen intenzitással - majd helyet foglaltunk. Kicsit beszélgettünk, hogy oldódjon a hangulat, majd Peazer elvonult táncolni. Senki sem csodálkozott rajta. Ennek következtében Zayn és Louis közé szorultam, akiknek feltett szándékuk volt a sárga földig leitatni. Egyetlen reményem Zaynee maradt, ugyanis ő legalább annyira nem bírta az alkoholt, mint én. Ám benne is csalódnom kellett. Állandóan pakolta elém az italokat és valamiféle bugyuta versenyre hívott, így kénytelen voltam lehúzni az előttem lévő tömény szeszt. Szerencsére vagy éppen szerencsétlenségemre Tommo  - már megint becézem ez rémes - egy idő után megunta az egy helyben ücsörgést és karon ragadott. Csak akkor engedte el a karom mikor már a tomboló tömeg közepén voltunk.

- Ez mégis mire volt jó? - adtam hangot értetlenségemnek.

- Unatkoztam - válaszolt egyszerűen majd rögtön "táncolni" kezdett.

- Rendben már az is rémlik, hogy elrángattál táncolni - mondtam miközben halántékomat masszíroztam.

- Na az már úgy a negyede - nevetett idétlenül.

Látszott rajta egyáltalán nem feszélyezi a helyzet, ami rólam nem volt elmondható. Meglehetősen zavart a dolog, hogy mind a ketten pucérok vagyunk ráadásul egy ágyban és úgy gyanítom történt még egy s más az éjszaka és a hajnal folyamán, amire nem biztos, hogy emlékezni akarok. Sokkal egyszerűbb lenne, ha a fiú nem szórakozna ilyen jól és inkább elmesélné a hiányzó részleteket és lezárhatnánk a dolgot. Nem tudom, hogy hogy de az lenne az egyszerűbb, ha elfelejtenénk az egészet. Bár ha megpendítem ezt a lehetőséget valószínű ő nem tapsolna örömében.

- Letusolhatok? - fordult jobb oldalára, így arca pont egy vonalba került az enyémmel.

- Csak nyugodtan. Addig én körülnézek van-e itthon valami ehető.

Bólintott majd megfordult, ledobta magáról a takarót és idétlen már-már kacsatáncra emlékeztető mozgással elindult a fürdő felé. Akárhogy próbáltam visszatartani mégiscsak kicsúszott egy halk kacaj, amit elismerésnek vett. Miután becsukódott mögötte az ajtó, kis szerkényemhez siettem, hogy magara rángattam valami göncöt így a kezeim közé kaptam egy fehér sortot és egy khaki topot a megfelelő fehérneműket és egy szűkre rövid ujjú inget. Ezekkel együtt lemasíroztam a földszinti fürdőbe és magamra zártam. Gyorsan beálltam a zuhany alá és átdörzsöltem minden porcikám. Ezután gyorsan megtörülköztem és felöltöztem. A nappali egy kész csatatért volt, széthajigált ruhadarabok, két üveg üres pezsgősüveg, két röviditalok fogyasztására alkalmas pohár és temérdek csokipapír és egy flakon tejszínhab.  Átlépkedtem a maradványokon és a konyhába kötöttem ki. A polcokat és a hűtőt feltúrva kerestem valami kései - fél tizenkettőkor elfogyasztható - reggeli után.

Mikor a sokadik tánc után Tomlinson végre hajlandó volt belemenni, hogy üljünk le vagyis inkább igyunk valamit az asztalok felé tántorogtunk. Vagyis inkább én tántorogtam, mert a fiún nyoma sem volt az alkoholnak. Pár lépésre az asztalunktól azonban megtorpantam.

- Ő hogy a szarba kerül ide? - csúszott ki a számon mikor megláttam a box sarkában egymást faló Lottie-t és Zaynt.

Talán az alkoholnak is köze lehetett hozzá, hogy ilyen gyorsan felment bennem a pumpa és rám egyáltalán nem jellemző és nem is igazán szép szitkok cifra áradata hagyta el a számat.

- Később még megbánnád - kulcsolta csuklómra vasmarkát a fiú.

- De miért? Miért pont Ő? És Perrie? És.. és? - de már magam sem tudtam mit akartam mondani.

Vettem egy mély levegőt és a fiú felé fordultam.

- Csinálj valamit! Kérlek!

- Mégis mit? - fürkészte arcom - Szedjem szét őket? 

Tudtam, hogy nem várhatom el tőle, hogy ezt csinálja mégis ennek örültem volna a legjobban. Így most rajtam volt a sor, hogy karon ragadjam őt, és elinduljunk a kijárat felé.

- Akkor vigyél el innen!

Nem kellett kétszer mondanom utat tört magunknak és  pár perc múlva már kint is voltunk és megtölthettük tüdőnket a relatív friss levegővel.

- És most? - kérdezte tanácstalanul.

Nekem rögtön eszembe jutott, hogy hol tudnék most lenyugodni. Oda kellett most mennem.

Kihúztam a gyógyszeres fiókot és kivettem a fájdalom csillapítót, kinyomtam két szemet a pultra és a hűtőhöz mentem. Szerencsémre a hűtőben volt narancslé, ez némi megnyugvással töltött el. Kitöltöttem két pohárba és mire visszatettem a hűtött nedűt a helyére Louis is megjelent, szerencsémre már volt rajta nadrág. Kezébe nyomtam az egyik poharat és a kis pirulát.

- Köszönöm.

- Szívesen. Kaja viszont nincs.

- Akkor lesz pizza - húzta elő farzsebéből a mobilját.

Mikor végre bejutottunk a házba, szó szerint átestünk a küszöbön és a fiú ismét maga alá nyomott. Felettébb élvezte a helyzetet ugyanis egész teste rázkódott a nevetéstől. Ezt követően négykézláb megindult a nappali felé.Én időközben megszabadultam cipőmtől és már valamivel stabilabb lábakon állva követtem őt. Elterült a földön és megpróbált megszabadulni cipőjétől. A konyhába mentem és körbenéztem milyen alkohol található a házban. Egy üveg tequila és két üveg pezsgő volt.

- Nyisd ki! - nyomtam is az egyik üveg habzó bort a fiú kezébe.

- A-a én azt akarom - bökött fejével a tömény felé.

- Akkor segíts leszedni a poharakat.

Feltápászkodott a földről és követett a konyhában pár percig forgatta a fejét majd mikor a polc tetejére böktem elhúzta a száját.

- Oké mássz fel a pultra én meg megtartalak.

- Töketlen - mondtam miközben felültem a pultra. 

Ezt nem bírta szó nélkül hagyni és azonnal közelebb lépett hozzám ezzel jó szokásához híven sarokba szorítva engem. Nem törődtem vele csak felálltam a pultra és lekaptam két poharat. Mikor visszaértem a kiinduló helyzetbe ő még mindig a pultnak támaszkodott.

- Mit mondtál? - kérdezte miközben még közelebb hajolt.

- Talán nem hallottad jól? - vontam fel kérdőn szemöldököm.

Nem válaszolt, lehelete viszont már az arcomat csiklandozta, orrunk összeért.

- Be fogom bizonyítani, hogy tévedsz - mondta s minden egyes szónál ajkai súrolták az enyémet.

A következő percben pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül az ajkaimnak esett. Meglepett nem tagadom, ám még sem ért annyira váratlanul, hogy ne tudjak reagálni. Alkoholos befolyásoltság miatt józan ítélőképességem hiányában visszacsókoltam és még közelebb húztam magamhoz a fiút. Biztatásom hatására felbátorodott kezeit derekamra vezette, hogy így még közelebb érezhessen magához és azt a nem létező távolságot is megszüntesse kettőnk között.

Mint később kiderült akrobatikus pulton mászásom felesleges volt nem tudtunk azokba a kis poharakba italt tölteni vagyis alig. Mindenhol volt az asztalon, a földőn és természetesen rajtunk is. Ráadásul miután a fiú ügyes mozdulatokkal kinyitotta az egyik pezsgőt és annak nagy része rajtam és rajta kötött ki már fehérneműben szaladgálok - és meglepetésemre egyáltalán nem zavar - míg ő boxerben mászik ismét négykézláb.

Telefonom éles hangja, mint ezer kés a dobhártyámba úgy hasít a csendbe. Kezeimet a fülemre szórítom, mintha ezzel tompítani tudnám, Louis pedig pizza szeletét félre téve párnákat szorít fejéhez. Ekkor nekem eszembe jut talán fel kéne vennem és akkor elhallgat.

So Sorry....

"Azért kérünk bocsánatot, hogy a különböző nézőpontok nyugodt légkörű megvitatása veszekedéssé fajult. Az összeveszéshez két ember kell, és mi azért kérünk bocsánatot, hogy hagytuk hogy elfajuljon a helyzet."

Mint a címből is olvashatjátok  heves bocsánatkérésem kezdetét. Ennek oka pedig nem más, mint hogy nem készültem el a fejezettel. Belekezdtem és már azt is pontosan tudom mit akartam/akarok bele írni. Csupán nem volt és sajnálatos módon a héten nem is lesz időm befejezni. Nem akarok itt magánügyekbe  belemenni - hisz pontosan tudom nem azért iratkoztatok fel, hogy az én életemről olvassatok - így legyen elég annyi, hogy nem minden fenékig tejfel és ezt most muszáj megoldanom.

Mérhetetlen nagy lelkiismeret furdalásom van, hogy már másodszor játszom ezt el veletek és nem is tudnék annyi 'so sorry' -t és ' bocsánat' - ot leírni, ami elég lenne. 

Ám, hogy egy kis jó hírrel is szolgáljak nektek arra gondoltam, hogy jövőhéten a szülinapom alkalmából megleplek titeket egy extra résszel. 

Remélem ez azért valamelyest kárpótol titeket.

Ölel titeket

Cassy Crockett

15. Case

"Sokan úgy gondoljuk, hogy a múltunk nélkül nem ér a jelen semmit. Egy ponton mindannyiunknak választania kell, vagy lépünk egyet az új felé. Mindenkit kísért a múltja. A múltunk az, ami formál minket. A múltunk felszínre tőr újra meg újra, meg újra. Nem szabad elfelejteni: a legfontosabb az, amit ma élünk."

JERRIKA

Béküljetek már ki ez egyikőtöknek sem tesz jót - Louis

EGYIK KEZEMET HOMLOKOMHOZ szorítottam, míg másikkal az izgő-mozgó kutyust tartottam. Mikor felegyenesedtem láttam, hogy Louis áll velem szemben.

- Szia - mosolyogtam a szintén fejét fogó fiúra - mi járatba erre ilyen későn?

- Szia. Csak gondoltam megnézlek hogy vagy -válaszolt egyszerűen és bejött a lakásba.

- Hajnali fél kettőkor? - néztem rá érdekesen.

- Oké, lebuktam - vigyorgott, mint a tejbetök - Zayn mesélte mi történt és érdekelt hogy érzed magad.

- Oh.. - nyökögtem.

Nem gondoltam volna, hogy Zayn mindenkinek el fogja fecsegni kis akcióját. Lokit a földre téve a nappaliba mentem, nem kellett hátraforduljak, hogy tudjam a fiú a nyomomban van.

- Megbántott - zártam le ennyivel miközben a kanapéra kuporodtam.

- Ez természetes, de nagyon megbánta.

Egyszerűen nem értettem ezt az egészet mit keres ő itt? Nem volt jobb dolga? Vagy csak rajtam akar szórakozni? Egyre inkább belelovaltam magam a képtelenebbnél képtelenebb ötletekbe és ettől csak még jobban összezavarodtam.

- MI VAGY TE AZ ÜGYVÉDE? HOGY ÍGY VÉDED? - pattantam fel mérgemben.

Legszívesebben faképnél hagytam volna őt, de ez ő maga gátolta meg. Csuklómnál fogva visszarántott maga mellé.

- Én miattad jöttem, nem miatta - válaszolta nyugodtan.

- Miért?- kérdeztem, hisz számomra olyan felfoghatatlan volt.

- Mert törődöm veled, mert fontos vagy nekem.

- Hogy..? Miért...? Nem is ismersz - próbáltam kiskapukat találni.

- Azért, mert nem engeded, hogy megismerjelek. De ez így nem jó Jerrika, nem lökhetsz el mindenkit, akit törődni akarna veled, mert a végén arra fogsz ébredni, hogy egyedül maradtál.

- Mit érdekel téged? Az én dolgom, az én életem - kérdeztem kissé felháborodottam.

Tulajdonképpen nem is értem min kaptam fel a vizet. Azon, hogy ő törődik velem? De miért tenne ilyet? Miért érdekelném én őt?

- Sajnálom - szólaltam meg pár perc múlva - nem akartam goromba lenni. Egyszerűen csak nem értem - ingattam a fejem

Megpróbálta nevetését visszafojtani, több-kevesebb sikerrel.

- Bocsánat, nem akartalak kinevetni csak... Csak számomra egy percig sem volt kérdéses, hogy nem igazán érted majd mire is akarok kilyukadni. Te olyan gondolkodós, agyalós ember vagy. Ez pedig az érzelmekről szól, amit te gőzerővel próbálsz elfojtani.

- Ez nem is igaz!

- Ó, dehogynem Édesem - majd közelebb csúszott hozzám - De elárulok egy titkot sokkal, de sokkal jobb, amikor erre a bigyóra - bökte meg mutatóujjával a mellkason - hallgatsz.

Megszeppenve bámultam vissza rá, hisz neki természetes, hogy ilyen nyitott mindenkivel. Engem pedig ez tud zavarni, mint például most is.

- Nyugi már! Nem harapok csak, ha te is azt szeretnéd.

Rendben eddig azt gondoltam ezzel a sráccal valami nincs rendbe, mostmár teljesen biztos vagyok benne. Vajon ő gondolkodik mielőtt megszólal vagy csak beszél, beszél és beszél? Igazából én az utóbbira tippelnék, de ki tudja.

- Éhes vagyok, gyere együnk - kapott karjai közé és megindult a konyhába.

- Mondanám, hogy érezd otthon magad, de már megtetted.

- Néha neked sem ártana spontánabbnak lenned.

- Én nem tudok.

- Majd én segítek neked

- Azt rögtön gondoltam - válaszoltam cinikusan.

- Na, de most komolyan neked van valami listád, amin rajta van mit nem tehetsz? De most tényleg. Szóval nem sírsz nyilvános helyen vagy emberek előtt. Na ez már kétszer megdőlt. Nem  lazítasz és ettől olyan vagy, mint egy robot. Mond van neked humorod? Komolyan kérdezem! - mondta miközben Danielle szekrényeit túrta fel. 

Nem is igazán voltam biztos benne, hogy kíváncsi a válaszomra vagy egyáltalán hallaná-e ha mondanék valamit, hisz a konyhapulton egyensúlyozva, egy szekrényben félig elmerülve úgy gondoltam van nagyobb gondja is.

Mikor felkeltem a fiú már nem volt sehol, így nem lehettem teljesen biztos benne, hogy a hajnali események tényleg megtörténtek vagy csak én képzeltem. Mivel a jelenlegi idegi állapotom nem igazán mondható kielégítőnek én sokkal inkább a bizarr álom felé hajoltam, mint hogy tényleg képes volt hajnalban idejönni azért, hogy három óra alatt leamortizálja mind a lakás, mind pedig engem. Ám mivel Louis-ról volt szó a másik eshetőség is igen sanszosnak tűnt. A nappaliba érve kicsit elhűltem, hisz a falon lévő óra fél tízet mutatott. Úgy tűnik már az időérzékem sem a régi. Dani vigyorogva figyelte elképedt ábrázatom miközben kedvencét próbálta megnevelni, sikeretlenül.

- Zayn bármelyik percben itt lehet - vágta hozzám minden bevezető nélkül.

A bármelyik percben legkésőbb tíz percet jelentett, pontosan tudtam, hogy ennyi idő alatt nem fogom tudni összeszedni magam és elindulni. Így a jóval gyerekesebb zárkózzunk a szobába vagy a fürdőbe ötleten töprengtem. Végül letettem róla, hisz mérhetetlenül gyerekesnek véltem.

- Remek. 

Semmi kedvem nem volt úgy igazából semmihez nem még Malikhoz. Vettem egy mély levegőt és visszamentem a szobámba, a tegnapi műveletet megismételve a bőröndök közé vetettem magam.  Ruháim többsége úgy nézett ki, mintha a kutya szájából rángatták volna ki őket és egy percig el is gondolkodtam rajta, hogy talán míg én aludtam Loki felfedezte csomagjaim tartalmát. Végül rájöttem, hogy előző nap is hasonló vehemenciával keresgéltem így valószínűbb, hogy ez az oka a sok gyűrött ruhának. Egy menta színű trikót és egy rövidnadrágot a kezembe véve bezárkóztam a fürdőszobába. Miközben azon gondolkodtam hogyan is úszhatnám meg ezt a találkozást sorra vettem mi mindent kell elintéznem a mai nap. Elsőnek az egyetemre megyek az már biztos döntöttem el mikor fél óra áztatás után hajlandó voltam elzárni a vizet. Magamra rángattam a behozott ruhadarabokat és megigazítottam a hajam. Mostmár embernek mondhatom magam néztem pár percig a tükörképem, ezután ismét a konyha felé vettem ez irányt. Nem tudhattam, hogy Zayn már megérkezett-e, de mivel eléggé elhúztam a teendőimet meglepődtem volna, ha nem találom ott. 

- Szia Jerrika - köszönt a fiú mikor a nappaliba értem.

- Hello.

Na nem megmondtam? Tömör üdvözlésem után a konyhába mentem, hogy minél jobban megismerjem a hűtő tartalmát. Nem is igazán tudom miért, talán csak az időt akartam húzni, hogy ne kelljen meghallgatnom a bocsánatkérését. Talán tényleg kíváncsi voltam mit is rejt... talán. A szokásos kis narancslevemmel visszasétáltam a másik két személyhez és leültem velük szembe.  Lassan kortyolgattam hideg italom míg azt vártam Zayn belekezdjen beszédébe. Tulajdonképpen pontosan tudom mire ment ki ez a látogatás, de nem akarom megkönnyíteni dolgát.

- Pontosan tudom, hogy rosszul kezeltem az egészet. Megígértem neked valamit, de nem tartottam be. Igazából nem is tudom miért nem mondtam el a teljes igazságot, talán tartottam mit fogsz gondolni.

- Nem ettelek volna meg, ha azt mondod, megígérted Lottie-nak, hogy benézel hozzá. Azért haragszom, mert a szüleimmel takaróztál és úgy csináltál, mintha érdekelt volna.

Felhörpintettem a a pohár aljában lévő folyadékot, a mosogatóba tettem és visszamentem a szobámba. Felkaptam a táskám és a napszemüvegem, felvettem pár karkötőt és a kezemben a sarummal visszamentem.

- Dani bemegyek az egyetemre, de utána együtt kajálhatnánk.

- Nekem jó, úgyis csak késő délután van dolgom.

Lábamra húztam a cipőm és már léptem is a kulcsomért. Vártam pár percet hátha Zayn akar még valamit mondani, de mivel nem mutatott hajlandóságot kiléptem az ajtón. Nem is értettem ezért minek jött eddig, egy üzenetben is el tudta volna küldeni. Már egy fél utcát sétáltam mikor valaki a kezem után kapott. Megfordultam és egy eléggé zilált bradfordi fiúval találtam szembe magam.

- Kérlek... várj.

- Csak nem futottál? - kérdeztem.

Ő csak  mély levegővételek között bólogatni kezdett.

- Nem igazán vagy formában, ez nem olyan nagy táv - piszkálódtam.

- Megcsókolt - bökte ki.

- Várható volt, úgy bájolgott már a kórházban is, hogy azt hittem ott menten neked esik.

- Hadd vigyelek el - mondta mikor már légzése normalizálódott.

Kicsit úgy éreztem, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ő mond valamit, amire én válaszolok utána pedig valami teljesen másról beszél. Valahol nagyon máshol jár. Végül csak beleegyezően bólintottam, hisz akármennyire is haragudtam rá mégis ki szerettem volna vele békülni. Egyszerűen nem szerettem rá haragudni. Lassan elindultunk visszafelé, mert mint kiderült az autó a ház előtt áll. Újabb zseniális alakítás, bár az évek alatt már volt alkalmam hozzászokni az ilyen helyzetekhez.

- Olyan fura volt az egész - szólalt meg tíz perc feszült csend után - vagyis úgy viselkedett, ahogy a pasik szoktak a csajokkal. Nem is értem miért.

- Ez a bocsánatkérés? - horkantottam fel.

- Ja, nem. Ha megálltunk a bocsánatodért fogok esedezni.

- Kíváncsian várom. Egyébként úgy csinálsz, mintha nem tudnád mit váltasz ki a lányokból. És itt nem a hírnevedre gondolok, hanem a személyiségedre és a kisugárzásodra.

- De akkor is csak úgy a semmiből megcsókolt.

- Te meg hagytad!

- Mégis mit tettem volna? - értetlenkedett.

- Zayn, hallod magad? Úgy beszélsz, mint egy beszari kiscsaj - keltem ki magamból.

A fiú ígéretéhez híven az egyetem parkolójában letérdelt és szó szerint könyörgött, hogy bocsájtsak meg neki. Még az sem zavarta, hogy ezzel nem is feltűnést keltett, és lányok kicsinynek sem mondható csoportja gyűlt körénk. Egészen addig ott térdepelt míg egy gyenge igent ki nem csikart belőlem. A sok vásárló tinédzser között szlalomozva próbáltam elérni az étteremig, ahol Dani várt rám. Már messziről láttam az asztalokat, de a túl sok üresfejű, lézengő miatt szinte araszolva haladtam előrébb. Végül megelégeltem és nem törődve a többi emberrel átvágtam a tömegen. Mondanom sem kell, hogy sokkal gyorsabban haladtam és pár pillanattal később már az asztalnál is álltam.

- Bocsi nagy volt a tömeg.

- Semmi gond, még a többiek se értek ide.

- Többiek?

- Igen. Gondoltam tarthatnánk egy csajos délutánt így szóltam Perrie-nek és Eleanornak is.

Épp csak italt rendeltünk magunknak mire a másik két lány is befutott. Kicsit féltem, hogy nagy feltűnést fogunk kelteni, de szerencsére az emberek el voltak foglalva a saját dolgukkal. Ettől kicsit nyugodtabb lettem, de a szituáció furcsasága még mindig megmaradt. Úgy gondoltam ezt inkább csak én érzékelem, hisz a többiek kötetlenül beszélgettek. Sőt szinte már egymás szavába vágtak.

- Végül kibékültetek Zaynnel?

- Miért? Összevesztetek? - kérdezte Eleanor.

- Mondhatjuk így is. Kicsit kellemetlenül is éreztem magam, mikor az egyetem parkolójában szinte sírva könyörgött - húztam a szám.

- Igen, ez a szokása - bólogatott Perrie - Mikor úgy érzi valamit nagyon elrontott akkor szokta bevetni.

- El sem tudom így képzelni Zaynt - merengett Danielle.

- Rám pedig már nincs hatással. Olyan sokszor eljátszotta, hogy már nem tudom neki elhinni - mondta kicsit keserűen Pez.

Mindenféléről beszélgettünk már épp kezdtem jól érezni magam, mikor Dani megint rákezdte.

- Louis olyan furán viselkedik velem - szólt El.

Dani persze azonnal felém sandított mire a többiek is tőlem várták a választ.

- Miért néztek rám így? Nem vagyok az anyja. 

- Ne csináld már - kezdte Perrie.

- Mégis mit?

A lányok sokatmondóan összenéztek, majd engem kezdtek el fixírozni, mintha arról akartak volna meggyőződni, hogy nem hazudok és tényleg halvány lila gőzöm sincs róla miről beszélnek.

- Szerintem tényleg nem vette észre - nézett rám Perrie miközben összevonta a szemöldökét ettől pedig elég komikus ábrázata lett.

- Louis-nak tetszel - mondta egyszerűen a lány.

- Szerintem ez ennél több - mondta Eleanor.

- Én is úgy vettem észre - helyeselt Dani - Csak kérlek gondold végig egy percre, mielőtt tiltakoznál - emelte fel mutatóujját.

- Nekem mindegy. Úgy is egy nagy sületlenség!

Ők azonban kötötték az ebet a karóhoz, sőt már azt is kitalálták, hogy be fogják nekem bizonyítani. Ennek pedig az első lépése volt, hogy bandástul, mindenestül elmegyünk egyet bulizni. Nem igazán éreztem úgy, hogy nekem ehhez hangulatom van. A három grácia azonban megmakacsolta magát és nemleges választ nem fogadtak el. Sőt szinte figyelmen kívül hagytak és azonnal belecsaptak a vad tervezésbe.

14. Case

"Talán szeretünk szenvedni, talán belénk van programozva. Mert enélkül nem éreznénk, hogy vagyunk. Hogy is mondják? Miért csapkodom magam ostorral? Mert annyira eszméletlenül jó mikor abbahagyom."

ZAYN

Barátok vagyunk nem? - Harry

NEM IS TUDOM, hogy lehettem ennyire figyelmetlen egyik pillanatban még itt van mellettem aztán mintha a föld nyelte volna el. Gratulálok Zayn ez ügyes húzás volt.

- Akkor? - kérdezte reménykedve az előttem álló lány.

- Hogy micsoda? - néztem rá vissza bambán.

- El tudsz vinni vagy sem? - mosolygott rám és egy lépést közelebb lépett.

Ja igen már kérdezte, de én még mindig nem válaszoltam? És miért vigyorog? Lehet, hogy egy örült rajongó, aki el fog rabolni?

- Persze, mehetünk - válaszoltam habozva.

Végül elvettem tőle a sporttáskát és elindultunk a kijárat felé. Szememmel közben  végig egy embert kerestem, de mind hiába. Biztos vagyok benne, hogy nagyon meg fog rám haragudni és teljesen jogosan. Tegnap annyira örültem, hogy rendbe jött a kapcsolatunk, hogy nem akartam ezt elrontani. Sokkal jobb lett volna, ha őszintén elmondom az egészet.

- Melyik a kocsid? - kérdezte Lottie már a parkolóban.

Fel sem tűnt, hogy kiértünk az épületből fejemmel biccentettem a Range Roverem felé. A pár méter megtétele után feloldottam a zárat és be is szálltunk.

- Akkor merre? - fordultam utasom felé miközben a gyújtásba tettem a kulcsot.

- Oh... még nem mondtam? - kérdezett vissza meglepetten.

Csak a fejem ráztam mire már mondta is merre kell hajtanom. Pár percig kínos csend telepedett ránk és ez engem nagyon zavart. Tulajdonképpen nem is értem miért kérte tegnap, hogy ma is látogassam meg. És miért fuvarozom én őt?  Nem vagyunk mi barátok, de még csak ismerősök sem. Meg egyébként is mi van, ha tényleg csak el akar rabolni és a szobájába fog engem fogva tartani. Lehet még sem volt jó ötlet ez az egész.

- Directioner vagy? - csúszott ki a számon, mert már képtelen voltam fékezni abszurd gondolataimat.

- Hát ezt így nem mondanám. Ismerlek titeket és a zenéteket is, hisz a csapból is ti folytok. Viszont nem vagyok egy fanatikus örült, aki mindent, de az égegyáldó világon mindent tud rólatok.

- Huh... ez megnyugtató.

Agyam azonban még mindig kattogott és az okokat kereste. Már a fejem is kezdett megfájdulni így bekapcsoltam a rádiót, hátha az valamelyest eltereli a gondolataimat.

- Jerrikával minden rendben? - kérdezte reménykedve mikor már a rádióhallgatást is megunva doboltam ujjaimmal a kormányon.

- Nagyon remélem.

- És akkor ti most együtt vagytok? Úgy értem, mint egy pár? - kérdezősködött tovább.

Kérdése igazán meglepett sőt dühített is. Én teszek neki szívességet és akkor ő olyanba üti az orrát, amihez semmi köze. Eddig meg sem szólalt most meg mindjárt egy kihallgatáson leszek.

- Nem! Egyébként úgy gondolom, ha lenne is nem igazán tartozna rád - válaszoltam foghegyről.

- Nem akartalak megbántani csak nem igazán tudom mi van köztetek.

- A legjobb barátom - mondtam miközben továbbra is az útra koncentráltam.

Nem igazán tudtam hova is akar kilyukadni, de egyre inkább az az érzésem, hogy rosszul döntöttem, hogy segítettem neki.

Válaszomon olyan jóízűen nevetett, mintha a világ legjobb viccét hallotta volna.

- Fiú és lány között nem lehet barátság. Képtelenség az egész. Az egyiknek mindig van valami hátsó szándéka.

- Akkor te minek vagy itt?

- Ki mondta neked, hogy nincsenek hátsó szándékaim? - mosolygott rám kacéran.

Igazán meglepett ez a mondata és nem is igazán tudtam mit reagáljak rá. Mondjam, hogy kösz ez sok volt vagy csak élvezzem ki?

Végül nem volt időm tovább gondolkodni csípős megjegyzésén, mert szólt, hogy megérkeztünk. Így félre is álltam, majd a motort is leállítottam. Kiszálltunk én pedig a csomagtartó felé vettem az irányt, hogy ki tudjam szedni a táskáját. Egy nagy lendület után ki is emeltem a pakkot.

- Köszönöm a segítséget - lépett hozzám közelebb Lottie

- Szívesen - válaszoltam. 

Letettem kettőnk közé s nehéz csomagot és gondoltam akkor ennyi.

- Hát akkor szia - mondtam és intettem felé.

Elléptem előle, de meglepően gyors mozdulattal utamat állta.

- Szeretnél még valamit? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen. Ezt! - mondta és közelebb lépett és megcsókolt. 

Nem mondanám hosszú csóknak, de azért egy eltévedt szájra puszinak sem. Mire felfogtam, hogy mi történik már ott sem volt. Ráztam párat a fejemen és visszaültem a kocsimba.

HARRY

Halkan kopogtam az ajtón, mert nem voltam benne biztos, hogy én vagyok most az a személy, akit látni akar.

- Szabad - jött a mormogó válasz én pedig lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába.

Louis az ágyán feküdt, fejével egy vonalban a telefonja, amit vadul tanulmányozott. Abban sem voltam biztos, hogy észrevette, hogy bejöttem, ám fél szemmel rám pillantott innen tudtam, hogy tévedtem.

- Mi a baj Haver? - böktem ki azonnal ittlétem okát.

Kérdésemre azonnal felkapta a fejét és miközben arcomat tanulmányozta visszacsúsztatta zsebébe kis készülékét. 

- Nem tudom mire gondolsz - hárított azonnal. 

Ez olyan tipikus, ha valami tényleg bántja azonnal hárít. Ha eddig nem letten volna biztos benne ez csak még inkább megerősítette volna. Az ágyhoz sétáltam és keresztbe feküdtem rajta.

- Az zavar, ami köztem és Eleanor között van?

- Nem! Vagyis az is, csak most egyszerűen nem értem magam - tűrt hajába.

Válasza meglepett így azonnal felültem, hogy jobban tudjak figyelni rá.

- Felfoghatatlan még ez az egész, hogy El most veled van, de úgy gondolom idővel hozzá fogok tudni szokni a helyzethez. Csak ne kérj rá, hogy végigasszisztáljam az egészet. 

Ez érthető volt, mégsem magyarázta meg a hangulatát.

- Akkor Jerrika? - puhatolóztam tovább.

Mormolt valamit az orra alatt, egyszerűen képtelenség így segítenem neki.

- Ha nem mondod el nem fogok tudni segíteni - csaptam dühösen a térdemre és épp azon voltam, hogy hagyom a francba az egészet.

Felálltam és épp elhatároztam, hogy elindulok az ajtó felé, mikor visszarántott,

- Bocs Hazza, de nem tudom, hogy lehetne ezt elmagyarázni. Vagyis az elején mikor ismét feltűnt nagyon dühös voltam rá, még az is megfordult a fejemben, hogy azért csinálja az egészet, hogy engem ingereljen. Majd rájöttem, hogy ő erről nem is tud, elvan a kis világában, ahonnan a lehető legtöbb embert megpróbálja kizárni, mert fél megmutatni ki is ő valójában. Vissza akarja kapni a legjobb barátját, miközben olyanokat érez iránta, amit nem lenne szabad. Mikor ketten beragadtunk abba a liftbe erre mind rájöttem, arra, hogy ő sokkal törékenyebb, mint amilyennek mutatja magát egyszerűen csak így védekezik a fájdalom ellen. Igaz nem tudom mi volt az, amiért azt gondolja ez a legjobb módszer. Fogalmam sincs mi történhetett vele, tulajdonképpen alig ismerem mégis azon veszem észre magam, hogy rajta gondolkodok. Hogy milyen ő? Mit érezhet? Miért csinálja, amit csinál?

Nem szóltam közbe, hisz azt akartam, hogy mindent adjon ki magából. Látszott rajta, hogy nem most kezdődött ez az egész. Talán annál a liftes incidensnél. Rájött, hogy Jer is egy ember, nem pedig egy szívtelen gép. 

- És tudod - rángatott vissza Tommo hangja - fogalmam sincs róla, hogy ő mit gondol rólam, hogy gondol-e rám akár csak feleannyit, mint én őrá. 

- Az elején azt hitte utálod, mert állandóan piszkáltad - elevenítettem fel még a régebbi kocsiban lefolytatott beszélgetésünket- míg be nem szorultatok biztos volt benne, hogy utálod. Azóta szerintem sokat változott és ezt neked köszönheti. Úgy gondolom nyitott is feléd, csak nála ez az egész sokkal lassabban megy. Lehet azért kezd benned megbízni, mert nem árultad el mi is volt a liftben - töprengtem - Nem is igazán tudom láttalak-e ilyennek valaha Louis - fordultam felsőtestemmel felé.

- Ezt hogy érted? - bámult vissza értetlenül.

- Emlékszel mikor bemutattam neked Eleanort? - ő csak lomhán bólintott - Érdeklődtél utána, valami megfogott benne, de közel sem voltál ilyen - mutattam rá - Nem agyaltál rajta órákat, nem próbáltad megfejteni, tetszett, felkeltette az érdeklődésed, de ennyi.

Láttam, hogy válaszomon elgondolkodott és hogy így még sosem nézte a dolgokat. Pedig számomra elég egyértelmű volt a helyzet, már csak rá kellett vennem, hogy ez ő is belássa. Hirtelen ajtó csapódást hallottunk és pár perc múlva tudtuk is ki érkezett meg.

- Zayn, miért nem figyelsz jobban a fiúnkra? Hol van most? - kezdte Perrie a szokásosat.

Mi csak egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Sosem tudtam felfogni a lány miért beszél így arról a hülye kutyáról. Konkrétan úgy kezeli, mintha a közös gyerekük lenne. Akár egy kabaré, ráadásul Zaynt is teljesen kiidegeli vele.

- Ott a kutya nincs semmi baja - mormogta és feljebb hangosította a televíziót.

A részről lezártnak tekinti az egészet, ám én kételkedek benne, hogy Pez beéri ennyivel. Mikor már mi is össze tudtuk szedni magunkat elindultunk lefelé, hogy megnézzük mi is lett a hatalmas vita vége. A nappaliba érve láttuk, hogy Zayn a kanapén terpeszkedik miközben néha belerúg a kis labdába, amivel az a szörgolyó vidáman játszik.

- Újabb vita az asszonnyal? - cukkolta Lou miközben levetette magát az egyik fotelbe.

Zayn nem igazán volt vevő a poénjára így egy olyan jobb, ha csöndben maradsz pillantást kapott.

- Mi a gáz? - kérdezte Tomlinson már jóval komolyabban.

- Azt hiszem ismét magamra haragítottam Jerrikát. 

- Mert? - kérdeztük ijesztően egyszerre.

- Bementünk a kórházba és én tegnap azt mondtam neki szeretném megnézni a szüleit, ami részeben igaz is volt. Csak közben megígértem Lottie-nak is, hogy benézek hozzá ezt pedig nem árultam el neki. És hát összefutottunk vele a folyosón, persze Jer azonnal levágta miről van szó és elrohant. Aztán Lottie még megkért, hogy vigyem haza és mikor a házuknál voltunk lesmárolt.

- Ki az a Lottie? - kérdezte Lou.

- A szives csaj, nem? - gondolkodtam hangosan.

- De az - helyeselt Malik.

- És hol van most Jerrika? - na vajon ki kérdezte, hát persze, hogy Tommo.

- Még a kórházba szerintem, Perrie és Niall most ment érte. 

- És te mit fogsz csinálni? - próbáltam másfelé terelni a témát, hisz láttam a legidősebb bandatagon, hogy mindjárt felrobban.

- Nem tudom, mármint azt tuti, hogy Jerrika bocsánatáért fogok esedezni, ha kell még le is térdelek. Most, hogy végre kezdenek normalizálódni a dolgaink és baszom el. Perrie meg fogalmam sincs - fújta ki a levegőt - Ez is, amit az előbb művelt az idegeimre megy egy a dög nem a fiam. Az istenért ez csak egy kutya - mutogatott hevesen az előttünk szambázó állatra. 

JERRIKA

Nagyjából egy órával később már otthon vagyis Danielle házánál is voltam. Még szerencsésnek is érezhetem magam, hogy a Haspóknak ennyi elég volt. Már egy ideje a kulccsal szórakozok, hisz fogalmam sincs melyik nyitja az ajtót. Mikor végre az utolsó is a kezembe akad az ajtó eltűnik előlem, én felegyenesedek és Dani mosolyog vissza rám.

- Na végre - rikkantja el magát.

Ezek szerint nem ébresztettem fel, ennek örülök. Beljebb megyek, megszabadulok a blézeremtől és a cipőmtől és a konyhába veszem az irányt. Töltök magamnak egy pohár vizet és a lány felé fordulok.

- Milyen volt a napod? És mi volt a meglepetés?

Látszott arcán, hogy már jó ideje arra várt, hogy valakinek elmesélhessen mindent, ám mielőtt belekezdett volna valami a lábamnak támadt.

- TE JÓ ÉG - sikítottam, majd jobban szemügyre vettem a lábamat csócsáló szürke-fehér kis lényt.

- Kaptam egy kutyust - kezdett ugrándozni.

Leguggoltam, hogy jobban szemügyre vegyem és így közelről tényleg elég kutya alakja volt. Bár én inkább kis farkasnak mondanám.

- Igazán édes kis meglepetés.

- Ugye - mosolygott még mindig és félő volt, hogy arca hamarosan szétszakad.

- Mi a neve? - kérdeztem már a konyha kövén ülve miközben megpróbáltam halálra dögönyözni a kis jószágot.

- Loki.

- Loki? Mint az a gonosz a Thor című filmből?

- Igen, Liam találta ki - mondta rögtön.

Nem igazán értettem, hisz sok mindennek látszott ez a szeleburdi itt előttünk csak éppen gonosznak nem. Még váltottunk pár szót, majd Dani elvonult. Látszott, hogy csak azt várta mikor érkezek meg és újságolhatja el a történteket. Én is rendbe szedtem magam közben meg próbáltam nem hasra esni a kutyában. Épp egy utolsó kört tettem a házban, hogy meggyőződjek róla minden villany le van oltva, mikor valaki nem túl tapintatosan ráfeküdt a csengőre. Gátfutókat megszégyenítő mozdulatokkal vetődtem az ajtóhoz, hisz nem akartam, hogy Danielle felébredjen. Gyorsan kinyitottam az ajtót és Loki ezzel egy időben megpróbált kislisszanni. Azonnal utána kaptam pont mint drága látogatónk így elég rendesen össze is fejeltünk.