2013. augusztus 26., hétfő

22. Case


"Kérhetsz tanácsot másoktól, körbeveheted magad tanácsadókkal, de végül neked kell döntened. Egyedül neked, és amikor döntened kell és egyedül vagy, a falhoz szorítva csak a fejedben lévő hang számít, amelyik megsúgja, amit már úgyis tudtál, és ami szinte soha nem hazudik."

JERRIKA


Talán én vagyok a rossz, a hunyó - Jerrika
ÖRÜLNÖM KELLETT VOLNA, hogy ilyen kérdéseket kapott, mégis mardosott a bűntudat. Napokkal később is csak arra tudtam gondolni mennyire lefagyott.
- Miért nem alszol? - tornázta magát ülő helyzetbe az igencsak kómás fiú.
Haja szanaszét meredezett, arcán látszott, hogy pár perccel ezelőtt még édesen szunyókált. Kezét arcára
tapasztotta, és próbált valami életet lehelni tagjaiba. Addig fészkelődött míg le nem esett a hatalmas franciaágyról. Hangos koppanással jelezte, hogy földet ért. Egy lajhár segítségével visszamászott, megigazította egyetlen ruhadarabját -boxerét- és elterült mellettem.
- Nem akartalak felkelteni - dőltem mellé.
- Túl sokat rágódsz azon a hülye interjún.
Még jó, hogy sötét volt így nem láthatta milyen fejet is vágok. Igaza volt, tényleg nem tudtam túllépni az eseten.
- Megyek iszok valamit - nyomtam puszit arcára, és kúsztam az ágy szélére.
Óvatosan haladtam előre, hisz a nagy  házban nem voltam valami ismerős. A földszinten is kóvályogtam egy kicsit, de végül sikeresen megtaláltam a megfelelő helységet. Leültem az egyik székre, és csak néztem ki a fejemből.

Amint kikapcsolták a kamerát, Lottie felugrott és faképnél hagyott mindenkit. Mi pár percig még ültünk a kanapén, majd lassan felálltunk és a színfalak mögé sétáltunk.
- Törpe, várj! - kiáltott utánam Malik.
- Nem eszem meg, ígérem! - fordultam egy kicsit felé, majd ismét előre indultam.
Igazából fogalmam se volt merre is keressem őt, nem ismertem, nem tudtam róla semmit. Így arra jutottam a női mosdóba megyek, első próbálkozásnak megteszi. Be is mentem, de úgy tűnt nem járok sikerrel. Első látásra üresnek tűnt, de tudtam én nem borulnék ki ott, ahol mások is láthatnak így hát a fülkék felé indultam.
- Gyere ki! - püföltem az utolsó fülke ajtaját, mert az valami csoda folytán nem akarta megadni magát.
- Menj innen, elérted, amit akartál - nyekergett vissza
- Addig úgysem megyek sehova, míg nem jössz ki, és nem tudom elmondani, ami akarok.
Tényleg így is gondoltam, hisz úgy éreztem, amíg ezeket nem mondom el, addig nem leszek nyugodt. Vagyis inkább valamelyest jobban. Lábammal ütem szerűen doboltam, ezzel is a másodpercek múlását próbáltam számolni. Hetvennyolc körül az ajtó nagy nehezen kinyílt, és Lottie sétált ki könnyes szemekkel.
- Gyerünk döngölj földbe.
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, amiért ilyen hernyó módon viselkedtem veled. Nem érdemelted meg.
- És szerinted ennyivel el van intézve? - rivallt rám - Mosolyogva a nyakadba borulok, és azt mondom majd, hogy nincs semmi baj?
- Nem, még csak meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen csak úgy éreztem muszáj elmondanom.
- Hát megtetted - tárta szét karjait.
- Szedd össze magad - mondtam mikor még mindig előtte toporogtam- Az a fickó csak fogást keres rajtad
- Azt vettem észre - húzta a száját és a mosdóhoz lépett.
Bevizezett egy kéztörülőt, és elmosódott szemfestékének nyomát próbálta eltüntetni.
- Bízz magadban, és Zaynben - adtam tanácsot.
Úgy gondoltam nem kéne tovább feszítenem a húrt, így csak kisétáltam a helységből. Nem hinném, hogy Lottie az a fajta lány lenne, aki szeretné, hogy bárki is végigasszisztálja a dolgait. Nemhogy még én. A folyosóra lépve egy biztató mosolyt küldtem a türelmetlen várakozóknak, majd karon ragadtam Louis-t és elindult visszafelé.

Valaki egy hatalmas cuppanós puszit nyomott az arcomra ezzel pedig megakasztotta zűrös gondolatmenetemet.
- Zayn, ezt meg miért kaptam? - értetlenkedtem miközben a fiú helyet foglalt velem szemben.
- Mert a neved egymás utáni skandálása nem használt - vont vállat.
Nem igazán értettem ezt az egészet, hisz nemrég még választás elé állított.
- Mi ütött beléd? - tértem a lényegre.
- Nem értem mire gondolsz -tetette a hülyét.
- Egyik nap még választás elé állítasz, most meg úgy csinálsz, mintha mi sem történt volna. Mi ez az egész Zayn?
- Tudom, hogy kemény voltam, de egyszerűen csak kibukott nem tudtam volna tovább tartani. Nekem egyszerűen nem tetszik ez az egész, ami köztetek folyik, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva képtelen vagyok belenyugodni.
Volt bennem egy érzés, nevezhetjük bugyuta belső hangnak is de egyszerűen képtelen voltam szabadulni ettől a témától. Be kellett bizonyítanom magamnak, és mindenki másnak, hogy ami a fejemben van csak egy hülye feltevés. Nem lehet, hogy ez történik velünk. Először én voltam az, aki a mumus volt a kapcsolatunkban. Én voltam, aki nem tudott csak barát lenni, és most Zayn viselkedik úgy, mintha megváltoztak volna az érzései.
- De inkább beszéljünk másról. Köszönöm, hogy nem cseszegeted tovább Lottie-t- mondta.
- Tudod, hogy nehezen látom be, ha nincs igazam, de most nem volt - vontam vállat.
- Igen, ismerlek már - mondta nevetését elfojtva.
Csak hümmögtem párat jelezve, hogy hallottam, majd ismét a pult piszkálásába merültem.
- Örülj már egy kicsit - húzott tovább.
- Mégis minek? Hajnalok hajnala van.
- Talán azért, mert megvan a szív, így Anyukádnak meg lehet csinálni a műtétet.
Tudtam, hogy ennek örülnöm kellett volna, hisz  eddig annyira bizonytalan volt minden, és most már konkretizálódtak a dolgok. Tudom, hogy minden rendbe jön, és az elmúlt hónapok történésit is elfelejthetem, csak egy nehéz fejezet lesz az életemben. Addig viszont még van egy kis idő, hogy ezt mondhassam, és számtalan probléma, amit meg kell majd oldanom. Például a Zaynnel kialakult helyzet, a Louis-val való kapcsolatom, és a jövőm.
- Tudod, nekem mindig is nagyon  fontos voltál, és még most is az vagy... - kezdett bele.
- Kérlek Zaynee ezt ne most. Előbb hadd nyugodjak meg egy kicsit, és utána beszéljük át - mosolyogtam rá, és óvatosan magamhoz öleltem.
Nem próbált visszatartani, csak lassan összeszedte magát és velem együtt elindult az emeletre. Louis szobája előtt újra elbúcsúztam tőle, majd halkan belopóztam a szobába. Megpróbáltam minden hang nélkül visszalopózni az ágyba, hisz nem akartam felkelteni a már békésen szunyókáló srácot.  Ez a tervem úgy ahogy sikerült, mert mikor már kényelembe helyzetem magam az ágyon, ő mocorogni, és morgolódni kezdett. Végül fejét a hátamba fúrta, és közelebb húzott magához.
- Már azt hittem sosem jössz vissza - mondta félálomban.

Mire felébredtem üres volt mellettem az ágy, és a házat nagy hangzavar töltötte be. Ebből arra következtettem már mindenki fent van, és én vagyok a hétalvó. Erőt vettem magamon és a fürdőbe vánszorogtam. A látvány ma is a szokásos volt, így inkább nem is kommentáltam. Miután néhány esés után sikerült magamra rángatnom az otthonról hozott ruháimat elindultam lefelé.  Mindenki a kanapén volt, és ez így még nem is lett volna durva, de a lányok is oda zsúfolták be magukat.
- Kicsi a rakás, vagy mi a szösz? - kérdeztem.
- Jó reggelt - mondták egyszerre.
- Jó delet - helyesbített azonnal Liam.
Igen ez rá vall, de mikor meghallottam a dél szót nem akartam hinni a fülemnek és megiramodtam a konyha felé. Beálltam az ajtóba, hogy jobban szemügyre tudjam venni a szemközti falon lévő órát. Tíz perc múlva dél, Liamnek igaza volt. Egyszerűen nem tudtam felfogni hogy tudtam ennyit aludni. Oké, hogy felkeltem, de akkor is.
- Erre már sosem fogsz rájönni - kezdett el a nappali felé tolni Tomlinson.
Visszarángattak, és igen nekem is kötelező volt a kanapén helyet foglalnom, így pedig még inkább nyomorogtunk. Az pedig tetőzte a dolgokat, hogy Loki szerette volna, ha mindenki rá figyel. Én ezt szívesen teljesítettem is volna, de a zajos képernyő hirtelen elvonta a figyelmem. Azonnal tudtam miért gyűltek itt össze olyan ünnepélyesen. Most adták le azt a bizonyos interjút, amit a napokban velünk készítettek. Noha tudtam, hogy mi fog történni ettől még nem éreztem jobban magam, a kevés mozgástér pedig csak rontott a helyzeten. Mivel Louis ölében ültem hamar megelégelte fészkelődésemet. Kezeimnél fogva próbált egy helyben tartani.
- Még mindig utálom ezt az embert - morogtam.
- Nálam nem jobban - kontrázta a kanapé másik végében ülő Lottie.
Rendben neki több oka van nem kedvelni eme csodálatos embert. És mi van velünk? Azt hiszem csend, és nyugalom. Talán ez a legmegfelelőbb összefoglaló. Nem vagyunk puszipajtások, de nem is esünk egymásnak, mint korábban.
- Igazából ez engem nem is érdekel - döntöttem el végül, és kiszabadultam a fiú vasmarkai közül.
Tudom, hogy nem ez volt a terve, de nem érdekel, egyszerűen képtelen vagyok még egyszer végighallgatni azokat a kérdéseket, és nézni a bárgyú képét. Megkerültem a túlzsúfolt ülőalkalmatosságot, és kimentem a hatalmas teraszra. Beledőltem az egyik ágyba és csak bámultam a felettem elsuhanó felhőket. A nagy egyedüllétem sem tartott sokáig, mert Louis-t az én hogyan létem sokkal jobban foglalkoztatta, mint a már háromszor látott-hallott műsor.
- Mi a gond? - kérdezte míg mögém fészkelte magát.
- Igazából most nem is gondoltam semmire - meredtem előre a rendezett kertre.
- Nem most - ingatta a fejét - úgy egyébként. Tudom, hogy van valami, már a stúdióban is éreztem csak vártam, hátha magadtól akarod elmondani.
- Tudod mikor még nem ismertelek, el sem tudtam volna képzelni, hogy te tudsz ilyen is lenni. Azt hittem te vagy a spontán srác, akit semmi sem érdekel, akinek csak a humor és mások piszkálása számít.
- Köszönöm, ezzel most kétszeresére növelted az egómat, DE nem használ. Megint összevesztetek Zaynnel? Megüssem? - kérdezgetett eltántoríthatatlanul tovább.
- Nem, köszönöm nincs rá szükség, de igazán édes tőled-  húzódtam még közelebb hozzá - Nem veszekedésről szó sem volt, egyszerűen már nem tudom hova tenni őt. Tudod egyik nap még zsarnokoskodik és követelőzik, utána meg mintha meg sem történt volna, mintha minden a régi lenne. Egyszerűen nem értem.
- Lehet, hogy csak túl sok volt neki ez az egész - tűnődött.

HARRY

Miután Jerrika és Louis kimentek a kertbe, már Zayn sem tudott koncentrálni és állandó hangos szuszogása, és mozgolódása miatt nekünk sem ment. Bár szerintem mind csak arra voltunk kíváncsiak mekkora hazugságokat hordanak rólunk ismét össze. Eleanort is jobban lekötötte ingen gallérjának hajtogatása, mintsem a mormogó bariton a televízióban
- Élvezed Édes? - suttogtam fülébe, mire halk kuncogás hagyta el a száját.
- A műsornál kétség kívül jobb - adta válaszul.
- Én tudok valamit, ami még ennél is élvezetesebb lenne - húztam perverz mosolyra számat.
- Jaj Harry - ingatta fejét édesen.
Legszívesebben minden figyelmemet neki szenteltem volna, de Zayn már az agyamra ment.
- Ember, nem lélegezhetnél hangosabban? A szomszéd utcában még nem hallják - förmedtem rá.
- Harapd le a fejem - morogta.
Nem értettem mi ütött belé, egész addig semmi baja nem volt, míg azok ketten ki nem vonultak. Most pedig fél szemét mindig rajtuk tartja.
- Zayn, ne szuggeráld már őket - szólt rá Danielle.
- Szerintetek miről beszélnek? - nézett végig kis társaságunkon.
- Szerintem, ha azt akarnák, hogy tudjunk róla akkor itt lennének - adta a diplomatikus választ Liam.
- Szerintetek elmond neki mindent? - jött az újabb kérdés.
Egyre kevésbé értettük ezt az egészet, de abban mind biztosak voltunk, hogy valahova ki akar lyukadni. Nem ész nélkül teszi fel ezeket a kérdéseket, meg akar tudni valamit.
- Lányok, nektek mondott valamit? - jött a triumvirátus faggatása.
- Igazából az utóbbi két hétben nem igazán volt időnk egymásra, épp most tervezgettünk valami csajos dolgot - mondta Perrie.
- Mit kellett volna Jernek elmondania? - tette fel a kérdést az ír fiú, amire azt hiszem Malik már a beszélgetés kezdete óta várt.
- Hogy választás elé állítottam, és nem igazán tudom mennyire gondoltam komolyan, és félek is, hogy nem engem választana - kezdett el hadarni.
- Milyen választás? - dőltem előrébb.
- Kik között? - tette fel frappáns kérdését Liam.
- Köztem és Louis között - bökte ki végül.
Hát sok mindenre számítottunk, de erre nem. Eddig semmi jele nem volt ennek az egésznek, most meg amikor Jer a legnagyobb szarban van még ezt is a nyakába zúdítja, de vajon miért. Egyikünk sem adott választ, bár szerintem már attól is megnyugodott, hogy végre elmondta nekünk.

Mind megegyeztünk, hogy amíg nem tudjuk meg az okot addig nem mondjuk el Louis-nak. Abban biztosak voltunk, hogy még Jerrika sem szólt neki, hisz akkor tutira nem ilyen lenne a viszonyuk. Mind nagyon megijedtünk, hogy mi lesz ezután. Mi lesz, ha nem tudják normálisan megbeszélni majd a dolgokat?
- Szerinted Zayn megörült? - kérdeztem Szerelmemtől már a kocsiban.
Későre járt, én pedig megígértem, hogy hazaviszem.
- Ennél jóval egyszerűbb a dolog - válaszolt könnyed hangnemben.
- Te tudod! Te rájöttél mi az? Mi a szar az? - keltem ki magamból.
- Ne mond már, hogy te nem tudod - fordult felém.
- Szerinted ilyen fejet vágnék, ha tudnám? - mutattam az arcomra.
- Akkor gondolkodj. Mi lehet az oka annak, hogy Zayn hirtelen ilyen fura lesz, hogy egyik szemét mindig Jerrikán és Louis-n tartja, hogy ilyen kérdést tett fel.
- Féltékeny? - találgattam. 

2013. augusztus 19., hétfő

21. Case

"Lehet, hogy nem tetszik, de időről-időre mégis muszáj megállnunk, és kitisztult fejjel meglátnunk a nagyobb képet.Valójában, ha rájössz, hogy rosszul nézted a dolgokat nagyon felszabadító tud lenni.Hirtelen új utak nyílnak meg, új lehetőségek ott, ahol korábban nem voltak. És minden rendbe jön  ha egy reménytelen helyzet már nem tűnik annak. Viszont olykor másképp alakulnak a dolgok."

JERRIKA
Te nevezed magad a barátomnak? - Jerrika.

A ROSSZ DOLGOK csőstül jönnek, ez nálam biztos így van. Nem azt mondom, hogy eddig az életem egy tündérmese volt, és minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, de az utóbbi hetek mindenen túltettek. Zayn ultimátumát pedig alig akartam elhinni. Ötletem sem volt, hogy mégis hogy a frászba jutott eszébe. Vagy miért éppen most? Nem is tudtam rá mit válaszolni, csak otthagytam. Abban a napban annyi volt a jó, hogy megtudtam a kórház belement a műtétbe. Már csak egy megfelelő szív kell. Ettől igazán kegyetlennek éreztem magam, hisz ahhoz, hogy az Anyukám megmeneküljön valaki másnak meg kell halnia. Próbáltam erre minél kevesebbet gondolni, hisz azt a másik embert nem fogom ismerni. Számomra csak valaki lesz, aki megmenti majd egy szerettemet.
Ezektől a gondolatoktól csak a szokásosabbnál is elviselhetetlenebb voltam reggel, Apu egy gyors köszönés után le is lépett. A Nagyi meg nem akart belém tukmálni mindent. Ő is jobbnak látta, ha békén hagy, jó is lett volna, ha ez a nap további részében is így marad. Az univerzum azonban összeesküdött ellenem és egy olyan látogatót küldött, akit még jó darabig nem szívesen láttam volna.
- Drágám az egyik kis barátnőd keres - mondta a Nagyi és el is tűnt.
Azt hittem Danielle jött, hisz megbeszéltük, hogy valamelyik napot együtt töltjük. Bár akármelyiküknek örültem volna, rám fér már egy igazi csajos nap.
- Szia Jerrika - köszönt rám valaki.
Azonnal megpördültem a tengelyem körül, és láttam ez bizony nem az a személy, akire én számítottam. Sőt nem is mondanám őt a barátomnak.
- Lottie, te hogy kerülsz ide? - hagytam figyelmen kívül üdvözlését.
- Szeretnék veled beszélni.
- Mégis miről? - faggatóztam tovább.
Nem hinném, hogy nekünk bármilyen közös témánk van, vagy bármit vele kéne megbeszélnem. Undok vagyok és ellenséges, de mégis mit várt. Az amúgy is prímán elcseszett dolgaimat csak még jobban megkavarta.
- Zaynről - válaszolta hűvösen.
Kezdtem egyre dühösebb lenni, úgy gondoltam neki nincs joga ehhez. Egy olyan embernek, aki alig több, mint egy hónapja mondhatja el magáról, hogy ismeri. Mégis milyen alapon akar velem beszélni? A mi barátságunk jóval több, mint valami pár hét alatt összerakott kis szexpartnerségi viszony. Most éppen mély ponton vagyunk, de ezt nem vele fogom megbeszélni.
- Inkább kihagyom - kezdtem ismét a mindennapi dolgaimmal foglalatoskodni.
- Nem tudom mit tettem ellened, hogy így utálsz, de addig nem megyek sehova, amíg nem beszéltünk.
Zseniális az én vagyis a családom házában fenyegetőzik, ő aztán tényleg nem tudja hol a határ.
- Nem tudod miért utállak? Hát elmondom, mert tönkretettél mindent, mert belenyúltál egy olyan kapcsolatba, ami szerintem még rendbe lehetett volna hozni. Ezzel minden a feje tetejére állt, Zayn teljesen kifordult magából, és akár kimondja akár nem megváltozott a Niallel való kapcsolata. Távolságtartóbb lett, ettől pedig a barátságunk változott meg.
- És azt hiszed ez az egész az én hibám? Sokkal könnyebb neked, hogy engem állítasz be rossznak, mert akkor nem kell szembesülnöd a saját hibáiddal, de elárulom neked, hogy a barátságotok megromlásában neked sokkal több szereped van, mint nekem. Lehet, hogy nem így kellett volna kezdenem ezt az egészet, de te már azóta ellenséges voltál velem, mikor találkoztunk a kórházban. Most is azért jöttem, hogy segítsek nektek, mert nagyon maga alatt van, de Te nem érdemled meg a segítséget!
- TÜNJ INNEN! - kiáltottam rá teli torokból.
Látszott rajta, hogy megijedt, de nem érdekelt, nem akartam látni, sem tovább hallgatni őt. Biztos voltam benne egyedül is kitalál, nem olyan nagy ez a ház. Kikerültem és egyenesen az emeletre, a szobámba mentem. Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót és visszamásztam az ágyba. Nem szoktam ilyet csinálni, mert időpocsékolásnak érzem, ám most ez sem érdekelt csak egyedül akartam lenni. Talán az alvás segített volna.

Nem lettem sokkal jobban, de az a pár óra szunyókálás egy kicsit lenyugtatott. Nyújtóztam egy nagyot és lerúgtam magamról a takarót.
- Jó reggelt Szépségem, már aggódtam miattad. Legalább milliószor hívtalak - köszöntött Louis és meglóbálta a kezében a telefonom.
- Szia - küldtem felé egy kedvetlen mosolyt- Bocsi, csak nem volt valami jó reggelem, és már nem jutott más az eszembe - túrtam bele hajamba és gyorsan a fürdőbe mentem.
Arcomon még ott éktelenkedett a párna nyoma, így Tomlinosn köszöntése még nevetségesebbnek hatott. Kicsit rendbe szedtem magam, és visszakóvályogtam a fiúhoz.
- Mi történt? - kérdezte halkan.
Valószínűleg eléggé kiismert már ahhoz, hogy tudja nálam nem sűrűn fordulnak elő az ilyen esetek. Hangja sokkal inkább aggódó volt, mint követelőző.
- Reggel itt járt Lottie, és azt hiszem veszekedtünk. Azt hiszem segíteni akart, de én nem hagytam.
- Csak úgy idejött?
- Igen.
Nem igazán volt kedvem erről tovább beszélgetni, hisz minél tovább rágódtam rajta annál biztosabb voltam benne, hogy ezt nem így kellett volna elintézni. Hogy talán csak az előítélteim miatt gondolkodok így róla, és ez nem helyes. Louis egy újabb - tőle már oly megszokott - hirtelen ötlettől vezérelve eldöntött az ágyon, és mondhatni rám támad. Védekezni nem tudtam, hisz kezei azonnal megtalálták gyenge pontomat, amitől én hangosan felnevettem. Ez pedig újult erőt adott neki. Szerencsémre néhány perc múlva megunta.
- Köszönöm, hogy abbahagytad.
- Nem akartam, csak mondanom kell valamit - mondta pofavágások közepette - Szóval nem csak azért kerestelek, mert hiányoztál - bár ez volt a fő ok - de azt is el szerettem volna mondani, hogy van egy kis dolgunk, közösen. Ez olyan nagyon közös dolog, Paul szólt, hogy szeretné, ha részt vennénk egy interjún.
- És ezt miért mondod el? Végzel az interjúval és utána találkozunk.
- Mert neked is jönnöd kéne - mondta miközben úgy fixírozott, mintha attól tartott volna kifutok a világból.
Hát nem mondom, hogy nem fordult meg a fejembe, sőt még most sem tarom egy elvetendő ötletnek.
- Miért? - szedtem valamelyest össze magam.
- Az utóbbi időben elég sok sok rosszindulatú pletyka kering rólunk. Bár érthető, hisz elég sok minden változott rövid időm belül, de szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, hogy Harry ne úgy emlegessék, mint, aki ellopta a barátnőmet. Perrie, ne legyen a hírnévért mindenkivel ágyba bújó szőke, és hát te...
- Mi van velem? Mit mondanak rólam? - szakítottam félbe.
- Téged úgy emlegetnek, mint a harmadik kerék, aki csak Zayn visszaszerzését tartja szem előtt.
Még levegőt is elfelejtettem venni, mikor meghallottam ezeket a szavakat. Az első, ami az eszembe jutott az az volt, hogy honnan tudják, hogy mi Zaynnel már voltunk együtt? Végül rájöttem, hogy megszállott örültek, miért ne lennének képesek ilyesmit kideríteni. De hogy jött ez az egész? Meg ők ennyit látnak belőlem?
- Kérhetek valamit? - zökkentett vissza negatív gondolataim tömkelegéből a fiú.
Nem voltam biztos benne, hogy akár egy szót is ki tudnék nyögni, így bólintottam egyet. Kezeit ökölbe szorult  végtagjaimra fűzte, majd megszólalt.
- Ne fulladj meg!
Kellett pár perc, hogy felfogjam, ezután pedig kitört belőlem a röhögés. Annyi mindent kérhetett volna, hogy ne fussak el, vagy, hogy gondoljam át, erre mit mond? Ne fulladjak meg, kész ökörség, és teljes mértékben rá vall. Miután hisztérikussá vált nevetésem csillapodott szorosan magához ölelt és eldőlt az ágyon. Fejét a nyakamba fúrta és így mormogott tovább.
- Minden rendben lesz, megcsináljuk - akár valami sportolónak a nagy próbatétel előtt.
- Seperc alatt fel fognak falni - vágtam rá teljesen logikusan.
- Akkor én is megeszem őket. 
Tudtam, hogy most nem hátrálhatok meg, hisz ez fontos neki, nekik és ha úgy vesszük nekem is. Ezzel végre tisztázhatunk mindent, és remélhetőleg az ilyen aljas rágalmazások abbamaradnak.

Mint pár perccel később kiderült sietnünk kellett, hisz az a bizonyos interjú ma délután volt esedékes, mi pedig késésben voltunk. Nem is keveset morogódtam, hisz Louis biztos nem ma reggel tudta meg, hogy lesz. Ő csak annyit válaszolt így kevésbé izgulok, szerinte. Már majdnem lenyugodtam mikorra a stúdió parkolójába értünk. Azért mondom, hogy majdnem, mert mikor szépen beálltunk a többi kocsi közé észrevettem Zayn autóját. Azt a kocsit, amiből éppen Lottie szállt ki. Ekkor eszembe jutott a fiúval történt utolsó beszélgetünk.
- Te Louis, beszéltél mostanában Zaynnel? Úgy értem mondott neked valamit? - puhatolóztam.
- Mivel együtt lakunk eléggé sanszos, hogy beszélünk egymással, de történt valami? Ő is ugyanezeket a szar kérdéseket tette fel.
- Nem, csak kíváncsi voltam - zártam le a dolgot és szálltam ki a kocsiból.
Alig léptem el pár lépést a járműtől máris letámadtak. Név szerint Perrie, Eleanor és Danielle ugrott a nyakamba. Nem igazán értettem, hisz nem történt velem semmi olyan, ami ezt indokolta volna. Egymás szavába vágtak, így elég nehezen jöttem rá miről is hablatyolnak. Végül csak örültek, hogy újra lának.
- Jer, hallottuk mi van Anyukáddal. Reméljük hamar sor kerül a műtétre - mondta Liam miközben magához ölelt.
- Jó végre látni Törpe - kapott karjai közé Styles.
Ő volt az egyetlen, akin nem látszott semmiféle idegesség. Mintha nem is érdekelte volna mi lesz az interjún vagy utána. 
- Igazán kedvesek vagytok, de remélem tudjátok, hogy épp most kívánjátok egy másik ember halálát.
- Ünneprontó vagy - mondta Niall, miközben a szendvicse másik felét is a szájába tömte.
- Te pedig hülye - vágtam vissza.
- Nézd el neki, csak izgul - lépett mellé azonnal Perrie és belekarolt.
Kezdem őket így megszokni vagyis már látom miért is jók ők így együtt. Zayn és Lottie is összeszedték magukat és elindultak kis csoportunk felé. Igazából fogalmam sincs mit kéne most tennem, most kérjek bocsánatot vagy csináljak úgy, mintha mi sem történt volna? Ez mégiscsak bunkóság lenne. És Zayn? Azt akarja most adjak neki választ? Esetleg kezdjek szabadkozni. Pár percig arcát tanulmányoztam, de semmi nyoma nem volt a múltkori követelőző, sürgető fiúnak. Olyan volt, mint szokott. Olyan, mint régen mikor még minden rendben volt. Feszülten vártuk, hogy ki töri meg a csendet, én úgy gondoltam neki kéne, és ezt érezhette is, hisz épp készült megszólalni. A telefonom viszont gyorsabb volt. Előhalásztam a zsebemből, hogy megnézzem ki keres, Apu neve villogott a képernyőn. Nagyon megijedtem, és egyből a legrosszabbra gondoltam. A készülék csak szüntelenül zenélt a kezemben miközben én semmit sem tettem.
- Vedd fel a telefont! - szólt rám Zayn.
- Nem! - rivalltam rá.
- Ne legyél ilyen, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni - folytatta.
A többiek is biztattak, gondolom most jöttek rá ki is kereshet, de Malik mégis honnan tudta?
- Miért mégis mi más lenne? 
- Add ide a telefont - mondta miközben közelebb lépett hozzám, és a kezét nyújtotta.
- Dehogy adom, ez az enyém.
- Add már ide!
Mind a ketten kezdtünk kijönni a sodrunkból, és akármennyire is reménykedtem benne, hogy képes vagyok magamnál tartani a kütyüt tudtam felesleges. Zayn erősebb volt nálam - bár ez sosem volt kérdéses - és egy laza mozdulattal kiszedte ujjaim közül. Benyomta a zöld gombot és a füléhez emelte.
- Jó napot Zayn vagyok - mondta udvariasan.
Addig oldalazott, míg kellő távolságra nem ért tőlünk, csak azért, hogy biztos legyen benne, hogy semmit sem hallok az egészből. Pár percig sétálgatott előttünk, majd bontotta a vonalat és visszajött. Fapofával álltunk egymással szemben és vártunk. Az, hogy ő mire várt fogalmam sincs, én válaszra. Karba fontam a kezem és meredten álltam vele szemben.
- Erre most nem érünk rá- szólalt meg Payne és a stúdió felé kezdett el lökdösni minket.
Miközben kis csoportunk a bejárat felé vette az irányt visszakaptam a telefonom, meg egy rövid választ arról, hogy a felvétel után mindent elmesél. Ettől az én gyomrom azonnal görcsbe ugrott, és még erősebben szorítottam a mellettem haladók kezét. Leültettek minket a helyünkre, és nem sokkal utánunk megjelent a műsorvezető is. A kamerák minket pásztáztak, és kezdetét vette a faggatózás. Az elején természetesen feltett pár semmitmondó kérdést, tudtuk, hogy nem is érdekli a válaszunk egyszerűen csak nem akart minden felvezetés nélkül a közepébe vágni.

- Akkor beszéljünk egy kicsit valami érdekesebb témáról. Úgy hallottam, és már látom is, hogy kicsit átrendeződtek itt a dolgok - mutatott végig a kanapén - Kérlek meséljetek erről egy keveset. 
- Igazából semmi olyan nem történt, amire a rajongók gondolnak. Nincsenek veszekedések, sem egymásra mutogatások. Szerintem ez csak az élet egy kiszámíthatatlan fordulata volt számunkra - mondta Liam.
- Ezek szerint nálatok minden rendben? - mutatott rá és Danielle-re.
- Igen, minden a lehető legjobban alakul - válaszolt a lány.
- Ó, az jó, nagyon jó - próbált jó képet vágni a dologhoz, de látszott más válaszra számított - Harry, Eleanor meséljetek most ti. Mi van köztetek? Mit gondoltok a kialakult helyzetről, helyzetekről?
- Mint, ahogy Liam is mondta nem volt semmilyen balhé vagy más konfliktus a fiúk között. Louis-val több, mint két évig voltunk együtt, ami igen szép idő. Szó sem volt arról, hogy esetleg Harry elcsábított volna, mi csak az után kezdtünk komolyabban - nem barátként - tekinteni a másikra, hogy azt a kapcsolatot lezártuk - kezdett bele El.
- Mind a ketten éreztük, hogy már megváltozott a dolog, és sokkal több rossz pillantunk volt, mint jó - folytatta Tomlinson - Talán ez is közrejátszott, hogy nem vettük észre, hogy elmúlt az a kezdeti vágy, szerelem. Szerettük egymást, de már teljesen másképp, ebbe sokkal nagyobb szerepe volt már a tiszteletnek.
- És Harry te hogy élted meg ezt az egészet? - fordult most hozzá kötekedős műsorvezetőnk.
- Nagyon nehéz volt. Látni, hogy a legjobb barátod ilyen helyzetben van, és te nem tudsz neki segíteni. Nem úgy, ahogy megérdemelné. Akkoriban nagyon sokáig őrlődtem, és próbáltam elhitetni magammal, hogy amit érzek az nem igaz, hogy csupán túlságosan belefolytam a kapcsolatukba. Távolságot szerettem volna tartani, de ez sem segített, és ideje volt belátnom mit is érzek.
- És ismét szent a béke?
- Igen - válaszolt a két érintett egyszerre.
- Zayn, nagyon hallgatag vagy pedig szerintem lenne mit mesélned - kezdte őt piszkálni.
- Amit ismét elferdíthettek? - vágott vissza a pakisztáni fiú.
- Nem így értettem. Szóval...?
- Hát persze, hogy nem - mondta alig hallhatóan - Nincs semmi, Jerrika a legjobb barátom, Perrie-vel békében váltunk el egymástól, és Lottie-val ismerkedünk.
- És semmi veszekedés, semmi haragszom rád?
- Ezt nem mondtam, de úgy gondolom beszéljünk bármilyen kapcsolatról is hullámvölgyek mindig lesznek. 
- Jerrika?
Ez volt az első alakalom, hogy engem kérdezett, és még a hideg is kirázott, ahogy a nevemet kiejtette.
- Nem tudom mire vagy kíváncsi, Zayn már elmondta a lényeget, amivel egyetértek.
- Körülötted sem egyszerű most a helyzet, hisz ha jól tudom Louis-val alkottok egy pár. Hogy is jött ez?
- Senkinek sem egyszerű az élete, és a váratlan események teszik még érdekesebbé. Természetesen én sem számítottam rá, hogy ez lesz belőle, sőt egészen addig fogalmam sem volt a dologról, míg Louis nem mesélt az érzéseiről.
- Te voltál az egyetlen, aki ezt nem látta - mondta kórusba Dani, El és Perrie.
- A hogy is jött ez kérdésre a válasz pedig akkor mikor Jer végre mert önmaga lenni - kotyogott bele az ír fiú.
- És te Niall Perrie mellett önmagad lehetsz? - kérdezte rosszalló éllel a hangjában.
- Nem úgy tűnik? - vicceskedte el.
- És Lottie, te hogy is kerülsz ide? Nem vagy senkivel sem kapcsolatban és Zayn is csak úgy nyilatkozott, hogy ismerkedtek. Ki vagy te?
A kérdések hallatán látni lehetett, ahogy a lány torkára fagy a szó, amitől a velünk szembeülő arcára elégedett mosoly került. Úgy érzem még csak most melegedett volna bele igazán, és kezdett volna a dolgok mélyén turkálni, hogy valami olyanra akadjon, ami neki is tetszik. Szerencsénkre még épp időben rendeltek el szünetet.

2013. augusztus 12., hétfő

20. Case

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a folytatásra és igazából semmilyen nyomós okon nem volt, amiért nem hoztam. Időben elkezdtem írni, de egyszerűen képtelen voltam befejezni, pedig pontosan tudtam mit akarok leírni. Ám most sikerült és itt vagyok.
Még egyszer nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok.
Puszi Cassy


UI: Létrehoztam egy oldalt, ami összefogja az összes történetemet. Itt értesülhettek a fejleményekről és kulisszatitkokat is megtudhattok. Szóval, ha szeretitek a történeteimet iratkozzatok fel ITT.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------



"Felnőni fájdalmas és aki nem ezt mondja az hazudik!"

JERRIKA

Ez csak barátság, egy igazán erő barátsyág.
Semmi több! Igaz? - Zayn
ZAVAR, TÜRELMETLENSÉG, FÉLELEM ezzel tudnám leírni valahogy a lelki állapotom, bár mások valószínűleg nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látnak ez csak maszk. Maszk, amely a mindennapok
elviseléséhez kell. Néha jobb, néha rosszabb. Jobb, mert Apu itthon van, rosszabb, mert Anyu állapota romlik és még nem tudják mi is lenne az elsődleges. A szíve pedig már nem bírja sokáig, így ismét bekúszott az életembe az idő, ami szüntelenül halad előre. Féltem, hogy nem lesz elég időnk és nem találjuk meg a tökéletes megoldást, technikát a problémára. Ettől pedig tehetetlennek éreztem magam, de úgy, mint még életemben soha. Az ágyamban kelni valahogy mégis más, mégis úgy érzem nem történhet semmi baj, egészen addig míg a valóság meg nem cáfolja. Lecsoszogtam a konyhába, ahol meglepetésemre már elég lakatósnak tűnő reggeli várt, amit furcsálltam is.
- Igen a tiéd - nézett fel rám Apa a könyve takarásából.
Erre a pohár narancsléből rájöttem, de a többit akkor sem értem, hogyan és mikor? Ő nem főz, nem szakács, ami csak egyet jelenthetett.
- Aranyom, hát hadd nézzelek - szorította gúzsba arcom a Nagyi.
Gondolhattam volna, hogy Apu elgyengül és felhívja, de azt hittem előtte talál megoldást a problémára. Meg egyébként is mikor jött? És Apu mikor szólt neki? Ami pedig még ennél is fontosabb meddig marad?
- Na egyél gyorsan - tessékelt a helyemre.
Ez kész terror, tudtam, hogy nem ellenkezhetek vele, hisz még Apunál is makacsabb. Így kezdetét vette a kínzás vagy Nagyi szavaival élve a kis sovány testem kikupálása.
- Ma bemegyek a kórházba, hogy megnézzem Anyu elég erős-e a műtéthez.
- Tényleg? - kérdeztem kislányos lelkesedéssel, mire egy lomha bólintás volt a válasza- És ha minden jól megy akkor hamarosan meg is lehetne műteni?
 - Igen, de ez még nem végső megoldás. Még csak foltoznék, hogy időt nyerjünk.
- Időt? Mihez?
- Egy pro-bono műtéthez, transzplantáció.
- Anyunak szív kell? - hűltem el még jobban, bár nem voltam benne biztos, hogy ez lehetséges.
Tudtam, hogy súlyos a helyzet, de úgy gondoltam elég lesz egy műtét és minden helyre jön.  A transzplantáció meg sem fordult a fejemben, nem még az, hogy kórház költségvetését akarja ezzel terhelni. Oké tudom, hogy a pro-bono keret pont az ilyen esetekre van, de akkor sem gondoltam volna... Elmélkedtem volna tovább az egészen, de szerencsémre vagy pont, hogy szerencsétlenségemre a csengő megakadályozta. Valaki- aki minden bizonnyal egy huszonegy éves kelekótya fiú - szinte rátapadt a kis készülékre ezzel keserítve meg a mi perceinket. Az előbbi pánikom újult erőre kapott, hisz nem igazán vannak tisztában vele, hogy mi is van Louis és köztem és nem is biztos, hogy akarom hogy tisztába legyenek vele. Vendégünk viszont türelmetlen hangulatában volt, így mondhatjuk úgy is, hogy beengedte saját magát.Fütyörészve indult meg a nappaliba és nem sokkal később már a konyhaajtóban toporgott.
- Szia Szépség - rikkantotta nekem köszönésképpen, majd feltűnt neki, hogy nem vagyunk egyedül - Hoppá!
- Szerbusz Kedveském, Myranda vagyok, és te? - támadta le azonnal a Nagyi és pontosan tudtam mit is akar megtudni.
- Louis Tomlinson vagyok, igazán örvendek - mutatkozott be illedelmesen.
- És mi is van közted és a Kisunokám között? - hirtelen és minden köntörfalazás nélküli kérdése miatt félre is nyeltem az üdítőitalomat, ami csak még jobban bizonyította az egészet.
Ettől pedig láthatóan ő is elbizonytalanodott, Nagyi pedig csak tovább szuggerálta, hogy adjon választ a kérdésére.
- Gyere ülj le - nyomta bele szinte a mellettem lévő székbe - majd reggeli után mesélsz.
Kicsit összesandítottunk, míg Nagyi elénk, Louis elé tett egy jól telepakolt tányért.
- Le sem tagadhatnátok, hogy együtt vagytok - folytatta - Ó fiacskám te is olyan sovány vagy.
- Is? - kérdezett rá az érintett mikor lenyelte a falatot.
- Igen, Jerrika is olyan csont és bőr.
Tomlinson pedig ezt követően látványosan végigmért, amit viszont Apu nem nézett jó szemmel és ha tehette volna felkente volna a srácot a falra. Az egyetlen, ami megmentette ettől az idő volt és, vagyis hogy késésben van. Felhörpintette kávéja maradékát elköszönt tőlünk - Louis-t kivéve - és már rohant is. Ettől kicsit megkönnyebbültem, féltettem mind a kettőjüket a fiút Apa haragjától, Aput pedig a baleset miatt. Akármilyen jól volt mégiscsak lábadozott. 
Szerencsére miután telepakolta az asztalt ismét elmerült a sütés-főzés örömeiben, így már nem éreztük annyira feszélyezve magunkat.
- Hadd tippeljek Apukádnak még nem mondtad el - sandított felém Tomlinson.
- Mégis mit kellett volna mondanom? Annyira örülök, hogy felkeltél, mert olyan sok mindenről lemaradtál köztük arról is, hogy már nem vagyok szerelmes Zaynbe, de vele most összevesztünk és nem beszélek. De ne aggódj van jó hír összejöttem a bandatársával. Így gondoltad?
Nem válaszolt pedig azt hittem ki fog akadni furcsa gondolataimon, de helyette csak nézett maga elé, és forgatta ujjai között a villát.
- Már nem vagy szerelmes Zaynbe? - fordult felém csillogó szemekkel.
- Akkor nem zavar? - kérdeztem rá.
- Ez nekem bőven elég.

Miután túl voltunk a hízókúrán Nagyi végre valahára utunkra engedett. Igazából egy céltalan bolyongás vette kezdett, mert semmi ötletünk nem volt hova menjünk. Egyszerűen csak ki akartunk szabadulni a lakásból. Nem véletlenül korlátoztam a sablonos témákra a nagyszüleimmel és főleg a nagymamámmal való beszélgetéseimet. Ők azok a tipikus nagyszülők voltak, akik a bolhából azonnal elefántot egy kezdetleges kapcsolatból pedig esküvőt csináltak. Louis alig több, mint fél órát töltött a társaságában és már arról kezdett neki beszélni, hogy milyen jók is a boldog házas évek és úgy hazatérni, hogy tudod valaki vár rád. A gyerekről meg ne is beszéljünk, még a hideg is futkos a hátamon, ha visszagondolok rá. A fiú persze koránt sincs így elbotránkozva az egésztől szórakoztatja és mint mondta számára kellemes pillanatokat szerzett.
- Hé, azért nem volt ennyire vészes- vont közelebb magához, mikor már kétszer is körbejártuk a kicsiny parkot.
- Igazad van, borzalmas volt -javítottam ki.
Bármit mondhattam, nem hiszem, hogy eljutott a tudatáig. Szerintem csak azt kántálja magába, hogy már nem vagyok szerelmes Zaynbe, és így sokkal biztosabbnak érzi ezt az egészet.
- Szerintem vége a barátságunknak - bukott ki belőlem.
Amióta azt a beszélgetés szerű valamicsodát produkáltuk Zaynnel még senkivel nem beszéltem erről. Úgy gondoltam majd a lányokkal átrágjuk a dolgokat, de ők csak két nap múlva érnek rá én addig meg a falra mászom. Tudom, hogy nem azt fogja mondani, mint ők, de ki kell beszélnem.
- Megint veszekedtetek?
- Nem, elmondtam neki, hogy már nem vagyok szerelmes belé és, hogy a sok minden miatt, ami köztünk történt úgy érzem eltávolodtunk és szeretnék rajta változtatni.
- Tuti örült neki...
- Nagy francokat. Nem mondott semmit. Érted? Egy árva kukkot sem, csak ült és nézett ki a fejéből - szakítottam félbe.
- Te is tudod, hogy Zayn reakcióideje nem a leggyorsabb - próbálta elvenni a dolog élét.
- Ja... csak ezt fontos lett volna, de látom őt már nem érdekli.

ZAYN
Tudom, hogy nem ezt kellett volna tennem, hogy rá kellett volna vágnom, hogy nekem is fontos a barátságunk, de az utóbbi időben annyi minden volt és egyszerűen képtelen voltam megtenni. Várt rá és én cserben hagytam. Szemét vagyok, igen. Mindenkinek csalódást okozok. Azt állítják, hogy Harry a rosszfiú a bandában, pedig én vagyok. Nem is tudom mit kéne tennem. Régen minden annyival egyszerűbb volt. Jerrika volt a legjobb barátom, ahogy én is az övé. Összejöttünk és minden megváltozott. Most végre ismét normális barátok lehetnénk. Örülnöm kéne mégsem megy, és nem tudom miért. Ugyanúgy, ahogy azt sem tudom elviselni, hogy Louis-val van. Legszívesebben megfojtanám és magamat is. Miért? Nekem itt van Lottie, dögös és örült és én nem tudom. Tanácstalanul rejtettem kezeim mögé arcomat.
- Nem várhatom, hogy bárki megértsen, ha én sem értem saját magam.
Ez tényleg nem én vagyok, csak nem tudom hogy találhatnék vissza oda, ahol még tényleg minden rendben volt. Ki kell szellőztetnem a fejem, az lesz a legjobb. Utána biztos tisztábban fogom látni a dolgokat. Nem érdekelt, hogy milyen meleg van sapkát nyomtam a fejembe és a biztonság kedvéért még a napszemüvegem is felvettem. Nem akartam messzire menni, bőven elég volt nekem a közeli park.  Leültem az egyik eldugott padra és valami isteni sugallatot vártam, azt hiszem. Igazán örültem volna neki, ha valaki más megmondja helyettem mit is tegyek. Biztos úgy cselekedtem volna, mert én semmivel sem jutottam előrébb.
- Nem ennyire nehéz a helyzet - termett mellettem a semmiből Liam, amitől majdnem leestem a padról.
- Igen? - fordultam felé.
- Jerrika a legjobb barátod, ergo meg kéne tudnotok beszélni a dolgokat.
- Haragszik rám, mert Lottie-val vagyok és haragszik azért is, mert azt hiszi nekem már nem fontos a barátságunk.
- Félt téged, hisz Lottie a semmiből csöppent az életedbe és te nem az a naponta váltogatjuk a csajunkat pasi vagy.
- Én sem értem, hisz nem is ismerem őt. Nem szoktam ilyen helyzetekbe keveredni. Kicsit olyan, mintha felcserélődtek volna a szerepek érted. Ő vetette rám magát.
- Mond ezt el neki is - biztatott.
- És, ha a véleményemet kéri? - bukott ki belőlem.
Arcát látva tudtam, hogy nem kellett volna kimondanom. Magamba kellett volna tartanom úgy sokkal könnyebb lett volna az egész. Nem foglalkoztam volna vele és ennyi.
- Akkor elmondod mit gondolsz erről az egészről - felelte egyszerűen - Haver, örülnöd kéne végre ismét csak a legjobb barátod lehet. Nem kell tartanod tőle, hogy valamit félre értelmez. Miért nem teszel így?
- Mert nem tetszik. Ismerem Lout, ő nem mellé való, annyira különbözőek, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki és én ezt nem akarom végignézni.
- Nem szólhatsz bele! Tanácsot adhatsz, de ez az ő kapcsolatuk!
- Nem érdekel! - pattantam fel dühömben és hagytam faképnél Payne-t.
Tudom, hogy csak segíteni akart, de ezt képtelen voltam tovább hallgatni. Pontosan tudtam hova kell mennem.

Oké ez talán nem a legjobb ötlet volt. Fel kellett volna hívnom, de sanszos volt, hogy nem veszi fel vagy kinyom. Nem mondom meg, hogy nem érdemeltem volna meg, de egyszerűen utálom ezt a helyet. A hideg futkos tőle a hátamon és állandóan eltévedek. A nővérek furcsán méregetnek és nem tudom, hogy azért, mert nem láttak még egy ilyen lököttet, mint én, aki órák óta fel-alá szambázik a folyósokon, vagy azért, mert felismertek. Igazából nem is érdekel, egyszerűen csak meg kell találnom Jert. Mikor már tényleg semmi, de semmi ötletem nem maradt, felmentem a műtőkhöz hátha ott lófrál. Végül pedig az egyik galérián találtam meg, miközben valami gusztustalan műtétet nézett.
- Nem lehetsz Louis-val - törtem rá és még szerencse, hogy csak ketten voltunk.
Pár másodperc múlva elszakította tekintetét a lent dolgozóktól és rám nézett.
- Nem ebben kértem a véleményedet! - mordult rám - Én a barátságunkról beszéltem, ami úgy látszik még mindig nem jutott el az agyadig.
- De, nagyon is eljutott - ültem le szorosan mellé - Azt hiszem örülök, hogy már nem érzel úgy irántam, de azt nem tudom nézni, amit ti ketten műveltek.
- Miért szólsz bele? Én sosem mondtam meg kivel kavarj vagy ki legyen a barátnőd. Erre te rám rontasz és úgy csinálsz, mintha az Apám lennél.
- NEKEM EZ NEM MEGY! - mondtam a kelleténél kicsit hangosabban.
Arcán hirtelen átfutott a félelem és én tudtam megértette.
- Nem. Nem. Nem. Ezt nem teheted! Nem kérheted, hogy válasszak közületek - ingatta a fejét kétségbeesetten.