Írói utószó, és miegymás

Hát sziasztok, így utoljára ezen a blogon!

 Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de kiment a fejemből, hogy nem tettem fel. Igazából ez a búcsúzkodás sosem volt az erősségem, azt tekintve pedig főleg nem, hogy ez a második befejezett történetem. Talán sosem fogom megszokni, hogy minden történetemnek egyszer vége lesz és minden ilyen alkalommal le kell zárnom egy blogot. Sokáig ültem az üres dokumentum előtt, és fogalmam se volt hogyan is öntsem szavakban mindazt, amit érzek.. Sok minden kavarog a fejemben a történettől kezdve, rajtatok keresztül a továbbiakig.

Első, és legfontosabb dolog, amit le kell írnom az az, hogy köszönöm. Bár ez nem fejezi ki eléggé azt, amit irántatok érzek és ettől kicsit elcsépeltnek is érzem. Biztos vagyok benne, hogy a támogatásotok, biztató szavaitok nélkül nem jutottam volna el idáig, hogy befejezzem ezt a történetet. Persze nem a nyilvánosság, és az olvasók magas száma a lényeg, de ti mind nagyon fontos részei voltatok a történetnek. 

Eddigi blogos pályafutásom során mint már mondtam ez a második befejezett történetem;

- 33 fejezettel,

-  159 oldallal,

- 74 kommentel - jelenleg

- 46 feliratkozóval - jelenleg,

- 27.768 látogatással - jelenleg.

Sokan kérdezték miért nem raktam ki soha az oldalmegjelenítéseket, és úgy gondolom ideje, hogy válaszoljak. Igazán egyszerű oka volt, sosem akartam, hogy valaki azért iratkozzon fel vagy kövesse nyomon a történetet, mert ennyi meg ennyi ember már járt itt. Azt szerettem volna, hogy akik feliratkoznak azok tényleg a történet miatt tegyék.

Hogy a továbbiakban mi lesz pontosan azt egyelőre nem tudom, vagyis vannak terveim, hogy melyik történetembe is fogom belevetni magam, hogy annak is a végére érjek, de még nem döntöttem el száz százalékosan. Addig is elérhettek a[z]

- emailemen; cassycrockett.rendeles@gmail.com

- csoportként funkcionáló blogomon

- másik blogjaimon.

Néhány érdekesség a továbbiakról:

A történetnek nem lesz folytatása! Az okot pedig ki is fejtem nektek. Első, és legfontosabb, hogy nem is terveztem neki, mivel nem akarom elrontani azt, amit eddig megírtam. Így a történet befejezésével elárulhatom, hogy a főszál, amin ez az egész futott az Jerrika személyiségének fejlődése, és úgy érzem az Epilógusban elért valahova, és ezt kár lenne bolygatni.

Terveim között szerepel egy visszavonuló féle, de csak miután minden történetemnek megadtam a neki kijáró befejezést, így ez nem a közeljövőben lesz.

Nem fogok több One Direction fanficet nyitni - jelenleg 5 db van összesen- úgy érzem ideje kiszakadnom ebből.

Még egyszer köszönök mindent!

Final Case |Epilógus|

Sziasztok Drágák!
Mint láthatjátok ide is elérkeztünk, nem szeretnék itt nagy köszönetnyilvánításokat és hasonlókat tenni, hisz ennek egy külön bejegyzést szánok. Csupán annyit szeretnék kérni tőletek, hogy mondjátok el a véleményeteket, szeretném ha sok megjegyzés lenne a bejegyzés végén, hisz elérkeztünk az utolsó részhez, és szeretném, hogy mindenki, aki olvasta/olvassa a történetemet hagyna nyomot maga után.
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"El akarlak venni. Gyerekeket akarok. Egy szép házat akarok, és veled együtt akarok megöregedni. Száztíz évesen akarok meghalni, a te karodban. Nekem nem csupán negyvennyolc óra kell, hanem egy egész élet. Látod, mi történik? Ha ilyeneket mondok, te máris futnál a másik irányba! Semmi baj. Megértem. Kezdetben nem, de most már igen. Te csak most vágsz bele, (...) és én várok, várok, míg kész nem leszel."

JERRIKA

A sors tudta, hogy így lesz, csak nyitottnak kellett lennünk
a változásra.

DÖBBENETES, HOGY AZ idő mennyire rohan. Senkire nem vár, nem kérdezi akarod-e csak teszi a dolgát. Szétzúz mindent, mindent amiről azt gondoltad fontos, hogy megmutassa nincs így. Ezzel rávilágítva az igazi lényegre, hogy a pusztulás helyén valami sokkal csodálatosabb dolog jöhessen létre.  Akadályokat állít, hogy erősebbé tegyen, hogy megtanítson küzdeni, hisz a végén csak a legerősebbek maradhatnak. Erről szól az élet is. 

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt mikor újra találkoztam Zaynnel legszívesebben elfutottam volna. Menekültem előle, az emlékek elől, és a múltam elől. Szerettem volna, ha senki nem tudja meg mi mindent változtatott meg bennem az a kapcsolat, és milyen gyerekesen ragaszkodtam hozzá, Kellett nekem az az illúzió, amit ő nyújtott a szeretete és talán a szerelme által. Nem akartam ismét kapcsolatba kerülni vele, mert féltem, hogy fájni fog neki is és nekem is. Ám akárhogy próbáltam elkerülni a találkozásokat, beszélgetéseket annál több ilyen helyzetbe csöppentem bele. Szinte már idegesített a majdhogynem állandó jelenléte, úgy éreztem nincs semmi dolga, és velem akarja lekötni magát. Utáltam az egész helyzetet, és ami még ennél is szörnyűbb, hogy minden ok nélkül pikkeltem Perrie-re csak azért, mert Zaynnel volt. Rossznak láttam őt, minden mozdulatába megpróbáltam hibát keresni, de végül feladtam. Rájöttem, hogy ő nem tehet semmiről, és ami még fontosabb, hogy nem vetíthetem ki rá a haragom. Ő egy csodálatos lány, bátor, erős és kitartó. Kitartott az álmai mellett, és valóra váltotta azokat. Képes volt kilépni egy kapcsolatból, aminek már nem látta a jövőjét - bár nem a legjobb módszert választotta- akkor is tiszteletre méltó a bátorsága. Most pedig sugárzik a boldogságtól, hisz megtalálta azt az embert, aki mellett teljes mértékben önmaga lehet. Niall is megérdemelte már, hogy rátaláljon a szerelem, és úgy gondolom mind a ketten a legjobbat hozzák ki a másikból.

Úgy érzem benne, bennük egy-egy különleges barátra leletem, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy megismerhettem őket. Talán ők is közrejátszottak abban, hogy változtam, hogy nyitni kezdtem az emberek felé, és nem az első benyomás vagy éppen az én hangulatom alapján elkönyvelni őket valamilyennek. 

Elenanor személyisége már a fotózáson magával ragadt, és nem tudtam megérteni, hogy ki nem tud vele kijönni. Azt gondoltam Louis-ról, hogy egy idióta, amiért hagyott tönkremenni egy ilyen kapcsolatot. Nem láttam bele, nem tudhattam mennyi minden más is volt emögött. Egyre többször találkoztam vele, és láttam, hogy boldogtalan, hogy vágyik az igazi szerelemre. Nyílt és őszinte ember, aki mindenkinek még az olyan csigaházukban élő személyeknek is, mint én segíteni akart, és a barátjává válni. Ki merem jelenteni, hogy sikerült. Nem adta fel, és célba ért. Új társsal az oldalán, és szűnni nem akaró segítségnyújtásával ő is változásra késztetett. Megmutatta, hogy segítenem kell azoknak, akiket szeretek, és mindig mellettük állni, hisz nem tudhatom mi vár rám esetleg rájuk holnap. El kell mondanom a szeretteimnek, hogy mennyire fontosak a számomra, és nem szabad megijednem a változásoktól. Harry mellett teljesen megváltozott, de nem csak ő a fiú is. A nagy nőcsábász hírében álló fürtös megkomolyodott, és olyan hűséget, és tisztelet mutat partnere iránt, ami irigylésre méltó, amit ha tanulni lehetne - természetesen nem lehet- de ha így lenne, mindenkinek kötelezővé tenném. Megmaradt belőle valami a régi Harryból is, a csíntalan, perverz fiúból, de megtalálta az egyensúlyt, és azt a személyt, aki ott tartja őt. Megbirkóztak az ítélkezőkkel, az utálkozókkal, és együtt erősebbek, mint valaha.

Ebben a végeláthatatlan kuszaságban, és szenvedéseben Danielle és Liam párosa nyújtotta nekem a stabilitást. Az állandóságot, csak rájuk kellett nézni és az ember máris elhitte, hogy sikerülhet neki, hogy ő is képes rá. Ők egy olyan páros, akiket szerintem még a sors is egymásnak rendelt, egyszerűen tökéletesen passzolnak, és olyan harmónia árad belőlük, ami szinte már kézzel fogható. Danielle képes volt a saját - és természetesen Liam - céljait, terveit a szeme előtt tartani, és eszerint cselekedni, miközben olyan határozottság és erős sugárzott belőle, amiből én is szerettem volna. Nem az a fajta erő, amitől megijed az ember, távolról sem. Ez inkább az az ösztönző féle, nem is értem mit kedvel bennem vagy Liam mit lát. Belőlem ez hiányzik, és akármennyire szeretném azt mondani, hogy egyszer olyan leszek, mint ők tudom, hogy ez nincs így. Csak reménykedhetek benne, hogy a velük eltöltött idő alatt valami rám is átragadt az ő személyiségükből.

Olyan szépen sorra vettem mindannyiukat, mintha csak elterveztem volna. Pedig erről szó sincs, egyszerűen csak elgondolkodtam mennyi mindent köszönhetek nekik. Az, hogy én változtam nem csak egy ember érdeme, nem csak egy esemény tehet róla. Ők, ők voltak azok, akik láttak bennem valamit, valamit, ami elgondolkodtatta őket, esetleg kihívást láttak bennem. Valószínűleg ezt már sosem fogom megtudni, de mellettem voltak, és az életem részéve váltak. Nem tudom azt mondani, hogy a barátaim lettek, mert ez alatt az egy év alatt jóval fontosabbakká váltak a számomra. A családommá váltak.

Az ajtó kivágódott, és az én melankolikus, kissé számot vető hangulatom el is illant.Louis toporgott küszöbömön, menetkészen.

- Már csak rád várunk Szépség - bókolt ismét.

Aprót ráztam a fejemen, és kikeltem fotelemből, még egyszer gyorsan körbepillantottam, csak azért, hogy biztos legyek benne, hogy minden szükségeset elpakoltam. A turné két napja ért véget, de rajta semmiféle fáradtság nem látszik, gondolom fel van villanyozva. Nem tagadom én is izgulok, nem gondoltam volna, hogy a szüleim belemennek ebbe, hisz amikor még felvetettem csak arról volt szó, hogy három napra elutaznak, és jönnek vissza, de mind tudjuk, hogy nem így lett. Ám mikor Anyu hivatásosan is kézhez kapta a zárójelentését, és hazajöhetett úgy gondolta ezt meg kell ünnepelnünk. Rögtön valami bulira gondoltam, de ők azonnal leállítottak, mikor tervezgetni kezdtem. Egyszerűen csak rávágták, hogy utazunk, Fijire.Azt mondták ez a minimum ennyi minden után szerintük ez a legkevesebb hogy egy hétig semmire sem gondolunk csak süttetjük a hasunkat.  Rögtön bele is fogtunk a tervezgetésbe, majd legnagyobb meglepetésemre Apu vetette fel, hogy mi lenne, ha Louis is velünk jönne. Először azt hittem viccel, hisz amikor találkozott vele nem épp úgy tűnt, mintha a szívébe zárta volna, de mint később kiderült ketten átbeszélték a dolgokat, és így újraértékelte az egészet.

- Azt hiszem kész vagyok - léptem mellé. 

Átkarolt, és együtt mentünk le a nappaliba. Egy perce eszembe jutott Loki, de hamar kapcsoltam is, hogy Dani már három napja hazavitte. Nagyon a szívemhez nőtt, így elég nehezen engedtem el, de mikor láttam mennyire örülnek egymásnak könnyebben ment. Danielle megpróbálta könnyebbé és mókásabbá tenni a helyzetet, így kinevezett engem Loki keresztanyjának, ami tényleg megmosolyogtatott.

- Akkor induljunk mielőtt lekéssük a gépet - mondta morgósan Apu.

Igazából mindig is ez volt a gyenge pontja, sosem szeretett késni sehonnan, ami mellettük elég nehezen ment neki. Felkaptuk a csomagjaimnak, és bepakoltunk a kocsiba, Mivel elég korán volt nem volt nagy forgalom, jóval a gép indulása előtt a repülőtérre értünk. Drága felmenőim azonnal egy kis koffein utánpótlás után néztek, így ismét kettesben maradtunk.

- Még mindig nem hiszem el, hogy itt vagyunk - pördültem meg lassan a tengelyem körül. 

A kívülállóknak biztos olyan voltam, mint egy nagyvárosba csöppent turista, aki most lát először egy igazi, rendezettebb repülőteret. 

- Ennyire vicces vagyok? - tettem csípőre mind a két kezem mikor pont szembe álltam a fiúval.

- Egy kicsit, egyébként meg szeretlek.

- Szóval csak egyébként szeretsz? - húztam tovább, szerettem volna, ha végre én nyerek az egyik ilyen "vitánk" során.

Bár tudtam, hogy mindig van valami a tarsolyában, így nem sok esélyem maradt. Most sem történt másképp, közelebb lépett hozzám, kezeit derekamra csúsztatta, arcán pimasz mosoly játszott.

- Jött hozzád valaki - mondta az egyáltalán ide nem illő mondatot.

Nem is igazán értettem, főleg, hogy utána magara hagyott. Sok mindenre számítottam csak erre nem, és fogalmam se volt, hogy mit csináljak. Testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyzetem, kifújtam a levegőt és gondoltam megvárom míg visszajön. A műanyag székek felé is indultam, de meg is torpantam, Zayn állt velem szembe. Azóta nem beszéltünk, hogy felhívott, hogy menjek Olaszországba.

- Szia! - köszöntem sután.

- Szia Jer, szerettem volna beszélni veled mielőtt elutaztok - mondta.

- Mégis miről?

- Tudod az utóbbi... hát jó sok hétben gondolkodtam, és ígértem, hogy hívlak mégis csak egyszer tettem. Tudod nagyon elkeseredettnek éreztem magam mikor közölted, hogy is döntöttél, és nem egyszer éreztem, hogy egyedül maradtam. Szerettem volna meglátni benne a jót, ahogy te is mondtad, hogy megpróbáljak nyitni mások felé, hogy lássam igazad lett.

- Mond, hogy így lett.

Mintha csak engem akart volna idegesíteni, fixírozni kezdett, mintha az én arcomra lett volna írva a válasz, pedig nem így volt.

- Igen, sikerült - mosolyodott el, minek hatására megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

Közelebb lépett hozzám és magához ölelt, elmondani sem tudom milyen érzések futottak át rajtam. Boldog voltam, kimondhatatlanul boldog, hogy nem utál. Nem tudom meddig álltunk itt ölelve egymást.

- Te vagy a legjobb barátom - suttogta.

- Te is nekem, Jer. Te is nekem - mormogta válaszul. 

Végül elváltunk egymástól, és ekkor tűnt fel, hogy már nem csak ketten vagyunk - mármint, akik ismernek minket - Lottie állt pár lépéssel távolabb tőlünk, és mosollyal az arcán figyelte párosunkat.  Zayn visszalépett mellé, és magához húzta, puszit nyomott a feje búbjára, majd ismét rám emelte tekintetét.

- Igazad volt - mondta boldogan. 

Kicsit közelebb léptem a lányhoz, és a jobb kezemet nyújtottam felé, őt ez a gesztus eléggé  meglepte, de néhány perc tétovázás után elfogadta azt. Mire a kis kézrázás végére értünk a szüleim és Louis is visszatalált hozzánk, Mex biccentett egyet Apunak, aki halvány mosollyal viszonozta azt. Elbúcsúztunk egymástól, és elindultunk a gépünk felé. Megkönnyebbülten léptem fel az első lépcsőfokra, hiszy nem egy zűrös kapcsolatokkal teli várost hagyok magam mögött, hanem egy helyet, ahová a szeretteim visszavárnak.

VÉGE

32. Case

Sziasztok!
Itt is lenne a fejezet. Tegnap felkerült a blog trailere is, ITT meg tudjátok nézni. Nincs sok hozzáfűzni valóm, várom a véleményeket!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Kimondtad?! Szeretlek. Nem akarok nélküled élni. Megváltoztattad az életem. Kimondtad? Tervezd el! Legyen célod, haladj afelé, de olykor olykor nézz körül, és szippantsd be. Mert most vagy itt... és holnapra semmivé válhat. "

JERRIKA

Elmondani nem tudom milyen hosszú volt - Jerrika

A VÁRT MEGKÖNNYEBBÜLÉS vagy az az érzés mikor egy hatalmas súly gördül le a válladról elmaradt. Volt valami hasonló, de nem olyan mértékben, mint gondoltam. Jó volt, hogy végre nem ez töltötte ki minden percem, de valami még hiányzott. Talán az, hogy tudjam, hogy Zaynnel is minden rendben lesz, és a turné alatt nem fognak egymás nyakának esni. Igazából attól jobban tartottam, hogy a pakisztáni fiú nem fogja tudni magában tartani csalódottságát, és Tomlinsonon akarja majd levezetni. Elképzelhetőnek tartottam, bár reménykedtem benne képes felnőttként kezelni a helyzetet. A fiúk másnap eljöttek elköszönni tőlem, kiszorították belőlem a szuszt, és a lelkemre kötötték, hogy amilyen gyakran csak tudom látogassam meg őket. Niall viccelődve hozzátette, hogy legjobban annak örülne, ha minden második héten náluk lennék. Jót nevettem lelkesedésén, és abszurd elképzelésén, amiről szerintem ő maga is tudta, hogy kivitelezhetetlen, hisz legtöbb kötelezettségem ide kötött Londonba. Bár én is terveztem, hogy meglátogatom őket, de ez még a jövő zenéje, és nagyban függ az itteni dologtól. Harry vagy öt percig skandálta mennyire büszke rám, és hogy ezt majd rendesen meg kell ünnepelnünk, amikor megint mindenki itt lesz.  Liamen láttam leginkább a letörtséget, és hogy nem sok kedve van most az örökös utazáshoz. Elmondása szerint szerette volna kiélvezni, hogy végre minden rendeződött, majd hozzá tette még, hogy most Danielle-lel nagyon keveset fogják tudni látni egymást, hisz szinte lehetetlen lesz összeegyeztetni bármit is az eltérő szabadnapok miatt. Nagyon sajnáltam szegény fiút, és szerettem volna valahogy segíteni neki, bár tudtam én ehhez egyáltalán nem értek, és semmilyen használható tanáccsal nem tudnék előrukkolni. Pár órát voltak nálam, majd nekik is menniük kellett pakolni, és megbeszélni a másnapi menetrendet. Még utoljára szorosan megöleltek, és a lelkemre kötötték, hogy nem fogok eltűnni.

Hirtelen nagyon üresnek éreztem a lakást, így jobb híján előrébb hoztam a szülői látogatást. Összekaptam magam, elláttam Lokit, és elindultam a kórházba.  Nem akartam azon gondolkodni, hogy mi lesz ez után, és mit fogok csinálni azzal a sok szabadidővel, amire tulajdonképpen nem is tartottam igényt. Hamar megérkeztem, bár az is lehet, hogy csak most eszméltem fel gondolataim végtelen forgatagából. A nővérpult mögött Rosie végezte szorgosan dolgát- ő volt az egyik kedvencem- ám mikor meglátott az idősödő hölgy a mosoly lassan kúszott fel az arcára, mitől nevetőráncai még látványosabbak lettek. Mindig jobb kedvem lesz mikor vele beszélgetek, így most is felé vettem az irányt.

- Hogy vagy Drágaságom? - kérdezte kedvesen.

- Jól vagyok Rosie, köszönöm. Remélem veled is minden rendben - válaszoltam szinte azonnal.

- Igen, igen. Tudod, amíg működik nincs okom panaszra - ismételte gyakran hallott mondatát- A hétvégén meglátogatnak az unokáim, és nálam töltenek egy kis időt.

- Ez remek hír.

Egy ilyen beszélgetésünk során elmondta, hogy csak nagy ritkán tudja látni az unokáit, mert  ők Amerikába költöztek, Rosie pedig fél a repüléstől, így ő nem tudja őket meglátogatni.  Így ez számára tényleg nagy örömhír volt. Beszéltünk még pár szót, majd elmondta, hogy Anyu állapota egyre jobb, és már nagyon vár. Így elbúcsúztunk, és a jól ismert úton indultam a kórterem felé. 

A szüleim az elsők között voltak akikkel közöltem hogyan is döntöttem, és mind a ketten azon az állásponton voltak, hogy ezt volt a legjobb, amit tehetek.Elmondásuk szerint Louis jóval inkább hozzám való, mint Zayn. Nagyon reméltem, hogy igazuk van, mert én még csak lelkiismeret furdalást érzek a legjobb barátom szomorúsága miatt. Ám vidám is voltam, hisz a helyzet, amiről egész eddig azt hittem reménytelen már nem látszott annak. Minden, ami egész eddig lehetetlen, és rossz volt kezdett a jó irányba fordulni. A szüleim pedig mindent megtettek, hogy ez a jó hangulat minél tovább fennmaradjon. Sikerült is nekik, hisz  szomorúan vettem tudomásul, hogy a látogatási idő igen hamar elrepült, és nekem készülődnöm kellett. Apu volt az ügyeletes, így egyedül kellett hazamennem. Na, nem mintha ez gondot okozott volna, de azért örültem volna, ha nem leszek teljesen egyedül. Lassan a bejárat felé sétáltam, miközben elbúcsúztam Rosie-tól. Már igencsak szürkült, így örültem, ha a parkoló végébe elláttam. Nem szerettem, hogy ilyen hamar sötétedik, ilyenkor az embernek mindentől elmegy a kedve, és legszívesebben ki sem mozdulna a meleg otthonából. Vettem egy mély levegőt, behúztam a nyakam és a buszmegálló felé indultam. Szerettem volna minél hamarabb hazaérni, és bekuporodni egy vastag takaró alá.  Nem is figyeltem semmire csak, hogy minél előbb odaérjek. Valószínűleg az sem tűnt volna fel, ha valakin keresztülgázoltam volna. Ez lehetett az oka annak, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor két igen erős kar a derekam kőré fonódott. Az első, ami eszembe ötlött, hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy épp a kórház előtt támadnak meg.

- Szép jó estét Kisasszony - suttogta a fülembe.

- Louis, te tulok ne tudd meg mennyire megijedtem - morgolódtam miközben megfordultam karjai között.

- Pedig ez tényleg egy támadás - mondta tettetett komolysággal.

Majd gondolom a kocsija felé indultunk. Örültem ennek az újabb spontán ötletének, bár kicsit mérges is voltam. holnap reggel elég korán indulnak, és nem szeretném, ha miattam nem lenne a topon.

- Gondolom ezt megint nem tervezted el? - kérdeztem már a meleg kocsiba ülve. 

- De igen - húzta ki magát büszkén. 

- És a folytatás? - puhatolóztam tovább.

- Fagyizunk - csillant fel a szeme. 

Már inkább nem is kommentáltam kissé abszurd ötletét, csak jót mosolyogtam rajta. A kocsi minden gond nélkül halad a csúszós utakon, mintha meg sem kottyant volna neki. Végül egy kis hangulatos cukrászda mellett parkoltunk le, és mire lehámoztam magamról a pár rétegnyi ruhát már ki is hozták a "rendelésem". Louis úgy gondolta kezébe veszi az irányítást, és ő lesz a határozottság megtestesítője. Azt mondta szeretné kiélvezni az utolsó perceket is, ezért át kellett vennie az irányítást. 

Bámulatos volt mennyire el tud velem feledtetni bármit, képtelen voltam felfogni vagy racionális magyarázatot találni rá.  Talán fel is hagytam azzal, hogy megfejtsem őt, hisz ez egy lehetetlen küldetés. Egyszerűen csak élveztem a helyzetet, minden kötöttség és stressz nélkül. 

LOUIS

Jó volt még egy kis időt Jerrel tölteni, mielőtt erre a hosszú turnéra indultunk volna. Valószínűleg akkor nem mondanám, hogy hosszú, ha nem így lenne, de most igenis annak látnom. Túl korán jött a reggel, és legszívesebben ott maradtam volna, vagyis mellette, de nem hagyhattam cserbe a srácokat így a reptérre mentem. Felültünk a gépünkre, mindenki elfoglalta a helyét, és indultunk is az első helyszín felé. Nem szóltam senkihez egyszerűen csak számolgattam mennyire hosszú idő lesz, hány csodás helyen fogunk megfordulni, és milyen sok rajongóval fogunk találkozni. Tehát kezdetét vette a négy hónapos turné.

Ahogy láttam a többiek sem csattantak ki a lelkesedéstől, és érthetően Zayn volt leginkább maga alatt. Úgy gondoltam az lesz a legjobb, ha egy ideig nem provokálom, és magában lerendezi az egészet. 

A napok teltek mi pedig sorra tudtuk le a koncertjeinket, remekül éreztük magunkat. Remek érzés volt találkozni a rajongókkal, és látni mennyire örülnek nekünk, felfedezni az adott város nevezetességeit. Majd ismét gépre, buszra ültünk és következett egy újabb koncerthelyszín, és ott minden kezdődött elölről. Egy újabb város, és ahogy teltek a hetek már nem igazán érdekelt hol vagyunk, elszállt a varázsa. Egyszerűen hiányoztak azok, akik otthon maradtak, rájuk volt szükségem. Harry szerencsés volt Eleanor elég sokszor tudott utánunk jönni, a rajongók nagy örömére is. Már közös nevet is kaptak, csak hogy tudjanak mit skandálni. 

Jerrika sokáig vonakodott jönni, részben nem is igazán tudtuk összeegyeztetni, részben pedig délt jönni. Félt mit szólt volna hozzá Zayn, és ez nagyon sokáig elég nyomós érvnek is bizonyult.  Így a rajongók, és az újságírók találgatni kezdtek, mindkettőjük kedvenc hobbija nem meglepő. Sorra jelentek meg az olyan cikkek, miszerint a kapcsolatunk csupán egy kamu, vagy már szakítottunk is, nekem meg épp kapóra jön a turné.  Ő is látta a cikkeket, és nagyon a lelkére vette. Malik hívása kellett hozzá, hogy utánunk jöjjön Olaszországba, és ekkor már csak másfél hónap volt vissza. Örültem, hogy újra láthatom, hisz nagyon hiányzott már, és ő is nagyon maga alatt volt. Három napig volt velünk, de ez elég volt hozzá, hogy mindannyiunkat gatyába rázzon egy kicsit.

ZAYN

Az első pár hétben nem igazán voltam formában, és annak örültem a legjobban, ha a lehető legtávolabb legyek Louis-tól. Ez segített. Jó volt ennyi rajongóval találkozni, teljesen feltöltött minket. Ugyanakkor le is szívott, hisz mindig résen kellett lennünk, és a legjobb formánkat hoznunk, ami nem épp a legjobb időzítés volt. Nem az, hogy nem szerettünk volna velük találkozni, csak mindenkinek megvolt a maga baja, és azt szerette volna rendezni. 

Tudom, hogy megígértem a Törpének, hogy keresni fogom, és ő nem hívott, sőt ide se akart jönni, mert azt hitte rosszul fogom magam miatta érezni. Hát tényleg fura lett volna, és igazából örültem, hogy nem találkozunk minden nap, de valahol hiányzott is. Ez normális? Úgy gondoltam nem így kéne éreznem, utálnom kéne, és mégsem így történt. Én hívtam fel, hogy jöjjön ide mikor a bulvár megint kombinálni kezdett. Jót tett neki, és nekünk is, így könnyebb volt belenyugodnom a helyzetbe.  Még mindig képtelen voltam beszélni vele, de már nem forrtam a dühtől. Ezt pedig előrelépésnek tekintettem.

És mi lesz ezután? Fogalmam sincs, körülöttem mindenki boldog, én mégsem találom a helyem, és most úgy érzem nem is fogom. Tudom, hogy ez negatív és nem így kéne a dolgokhoz állnom, de szükségem van egy kapaszkodóra, amit még nem találtam meg. Remélem már nem kell rá sokat várnom.

JERRIKA

Négy hónap borzalmasan hosszú idő, még akkor is, ha találtam magamnak elfoglaltságot, és Eleanor és Perrie is gyakran látogattak. Számomra akkor is nehéz volt, új helyzet még sosem voltam még csak hasonlóban sem, és nem tudtam mit várnak el tőlem. Mikor elutaztak próbáltam felkészülni, és terveket gyűjtöttem mi mindent fogok csinálni, hogy ellensúlyozzam a hiányukat. Ez részben sikerült is, ám éjszaka akkor volt időm gondolkodni, és állandóan arra jutottam, hogy ez piszkosul nehéz. Nehéz mosolyogva felkelni minden nap, örülni mások örömének, és úgy élni az életed, mintha semmi sem hiányozna belőle, mintha kerek egész lenne. Pedig nem az hiányzott Louis, hiányzott Harry, mind egytől- egyig hiányoztak.
Ezt mindig szerettem volna elkerülni, hogy ennyire függjek egy másik embertől. Veszélyesnek tartottam, és még mindig úgy gondolom. Próbálsz nem gondolni a rossz dolgokra, és bizakodsz, hogy minden rendben, hogy tökéletes az egész, de bármikor történhet valami, ami ezen változtat, és akkor minden felborul. És mi lesz velem akkor? Úgy fogok járkálni, mint egy szellem? Annyira magamba fogok roskadni, mint a baleset után? Esetleg megpróbálom meg nem történtté tenni? Nem igazán ép elmére vall az ilyen típusú gondolkodás, de ez félelem. Sosem bíztam még meg ennyire senkiben, és félek, hogy rosszul sül el, és Tomlinson kihasználja ezt. Egyszer beszéltünk erről, csupán fél mondat erejéig, de a vége egy kevésbé mókás szóvicc lett. Azt mondta nem kell attól tartanom, hogy bántani fog, hisz ő sokkal jobban függ tőlem, mint én tőle. Állítása szerint neki jóval nagyobb szüksége van rám, persze azonnal vitába szálltam, de csak annyit mondott az idő majd őt igazolja.

31. Case

Sziasztok!
Itt az utolsó előtti hivatalos fejezet, még egy rész lesz, és egy zárás. Mint látjátok elég terjedelmesre sikeredett, és minden lényeges dolog benne van. Kérek mindenkit, hogy mondja el a véleményt.
Valamint meglepetésként a mai nap folyamán még fel fogom rakni a trailert, amint elkészülök vele.
Jó olvasást!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"A nap végén, amikor véget ér a stressz, csak arra vágyunk, hogy közel legyünk valakihez. És mikor igyekszünk távolságot tartani, és úgy tenni, mintha nem törődnénk egymással, általában nagy kamu. Kutatunk, és eldöntjük, kit akarunk a közelünkben. És ha megtaláltuk ezeket az embereket, ragaszkodunk hozzájuk. Mindegy, mennyire bántottuk meg őket, akik még a nap végén is velünk vannak, őket érdemes megtartani. Persze a közel néha lehet túl közel. De néha a személyes terünk megsértése pontosan az, amire vágyunk.
Mindannyiunkban megvan az adományozás. (...) Az is egy ajándék, hogy próbálkozunk és megbocsátunk, vagy hogy megértjük a másik nézőpontját, vagy hogy titkolózunk egy barát kedvéért. Az öröm állítólag az adakozásból származik. Szóval, amikor elmúlik az adakozás öröme, amikor az adakozást inkább már tehernek érzed, akkor leállsz. De ha olyan vagy, mint akiket ismerek, akkor addig adsz, amíg már fájni nem kezd, és még egy kicsit azután is."

JERRIKA

Ezt nem hiszem el, tényleg nem tudom felfogni- Zayn

DANI NEM MARADT sokáig, de legalább pár percre elterelte a gondolataimat. Érzelmes búcsút vett kutyájától, és végül ketten maradtunk. Pár percig szegény nem tudta mi is történik, és a gazdája után kezdett nyüszíteni. Ez nagyjából fél óráig tartott, utána pedig észrevette, hogy én is itt vagyok, és engem tüntetett ki a figyelmével. Így az utolsó, kis halvány esélyem is elszállt, hogy a Danielle által említett helyes döntést kibogarásszam bárhonnan. Bár nem is biztos, hogy annyira bántam. Már túl sokat rágódtam ezen az egészen, a papír már nem is tudom hova tűnt, nem mintha bármit ki lehetne már belőle venni. Talán a megérzéseimre kéne hallgatnom, de azt sem tudom ez jó döntés lenne-e vagy egyáltalán vannak-e nekem ilyeneim, és nem nyomtam el őket jó mélyen magamban.  Végülis teljesen mindegy, mert nemsokára úgyis meg kell hoznom a döntést, és teljesen mindegy, hogy  a racionális énemre hallgatok vagy valami egészen más alapján fogok dönteni, hisz csak azt számít, hogy jó döntést hozzak,nem?

Az éjszakám jelentős része is ezzel ment el, így nem is csodálom, hogy ma nem érzem magam valami fényesen. Legszívesebb nem csináltam volna semmit, de tudtam ezt nem tehetem meg, és most nem csak a fiúkra gondoltam. A kezelőorvosok úgy döntöttek, hogy Anyunak legalább még egy hónapot a kórházba kell töltenie, az esetleges komplikációktól tartva. Igazából nem tudom, hogy a kilökődéstől félnek annyira vagy egy esetleges fertőzéstől az biztos, hogy egyik sem lenne szerencsés. Ám így ezzel a plusz négy héttel együtt már több, mint nyolc hónapja van az intézményben, ami így kimondva elég ijesztő, és sokkoló.

Kimásztam az ágyból, így az éjszaka közepén hálótársammá avanzsált kiskutya fészkelődni kezdett és kiterült az ágyam közepén. Megmosolyogtatott gondtalan nyújtózkodása, majd erőt vettem magamon és a fürdőbe siettem. Igazából minden cél nélkül kerültem ide, de ha már itt voltam gondoltam kicsit rendbe szedem magam.  A ház csöndes volt, így nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek ismét sokáig aludhattam. Beálltam a tus alá, és élveztem, ahogy a vízcseppek örült versenyt rendeztek porcikáimon. Ezzel sikerült valamennyire elterelnem a gondolataimat. Néhány - valószínűleg jó sok - perc elteltével képes voltam elszakadni ettől a falatnyi mennyországtól, és puha törölközőbe tekertem magam. Egy farmer, és egy vastag tunika szerű pulóver mellett döntöttem. A szobába visszaérve felvettem az itthon használatos vastag zoknimat. Lecsoszogtam a földszintre és a konyhába érve leültem az asztalhoz, és csak néztem ki a fejemből. Ujjaimmal rajzolgattam a fa erezetét. Mit vártam? Talán egy választ, igen még mindig a döntés volt a legnagyobb bajom. Bár már tegnap óta valami kis sugallat a fejembe szállt, de ezt még nem éreztem elég erősnek ahhoz, hogy ezt kövessem, de ha nem lesz más valószínűleg erre hallgatok, hisz valamiért csak odakúszott, nem?

Pár perc feszült töprengés után arra jutottam, hogy olyat teszek, amit eddig még nem. Hallgatok a valamicsodára.  Így megkönnyebbülve mentem a hűtőhöz, hogy keressek valamit, ami a fogamra való. És mondhatjuk úgy ezzel a délelőtt további, fennmaradó részét el is ütöttem. Loki is lekecmeregett nem sokkal utánam, és ismét felpörgött. Egy ideig tetszett is, majd utána már azon gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám őt lefárasztani.  Végül arra jutottam, elmegyek vele sétálni, addig van időm kiszellőztetni a fejem, és utána beszélek a srácokkal is. Hisz alig negyvennyolc óra és indulnak is. Így hatalmas lendülettel vágódtam le a kézitáska mellé, ami a kutyus cuccait rejtette. Persze ő időközben az étkezőbe kullogott, hogy teletömje bendőjét. Én eközben tágra nyílt szemekkel figyeltem Danielle mi mindent elpakolt, a kis takarótól kezdve, valami esőkabát szerű ruhácskát is találtam. Végül ráakadtam a nyakörvre, ami nem meglepő módon Batman mintás volt. Ezt követte a póráz előkerítése. Nem meglepő, hogy a legalján volt, előpakoltam és a következő fejtörést az okozta, hogyan is tegyem fel. Sosem volt semmilyen háziállatom, a szüleim nem tartották jó ötletnek, hisz nem sokat tartózkodtunk itthon. A nagyiék pedig nem akartak semmittevő állatokról gondoskodni, bár néha egy-két elkóborolt macska keserves nyávogása próbált a szívükre hatni - és én is rásegítettem - de nem sokat használt. Csupán addig tartották a háznál míg mi is ott voltunk, és amint hazamentünk elzavarták szegény állatot. 

Meglepetésemre azonban, amint kipakoltam a pórázt és a hozzá tartozó nyakörvet, a gazdája megjelent előttem, és leült. Türelmesen várva, hogy én ráügyeskedjem a szükséges segédeszközöket. Tehát könnyebben ment, mint gondoltam. Vastag zoknimat vékonyra cseréltem, és beleugrottam a csizmámba, és a téli kabátomba. Felkaptam a kulcsom, és a telefonom, és magam mellett vezetve a kutyát elindultunk a közeli park felé. 

Nem siettem, hisz mára a nagy döntés meghozatalán kívül semmi különösebbet nem terveztem. Lassan bandukoltunk az úti célunk felé, és én megpróbáltam kiélvezni ezt - már amennyire élvezni tudtam a csípős januári időt- a kis nyugalmat. Loki örült, hogy kicsit kiszabadult az amúgy sem kicsi házból, és jól feltérképezhette a környéket A célhoz érve teljesen izgalomba jött, és szinte már kordába sem tudtam tartani, mivel a park egy elkerített részen volt gondoltam szabadon engedem hadd futkározzon egy kicsit. Meg persze abban is reménykedtem, hogy valamelyest kifárad. 

Kora délután felé Zayn tette tiszteletét nálunk. Mondván kíváncsi volt rá Loki hogy bírja a "szülei" nélküli létet. Vicces volt ezt a kifejezést az ő szájából hallani, hisz mikor még Pezzel volt együtt ő is ügy beszélt Hatchiról, mintha a közös gyerekük lenne. Bár szerintem ez csak egy ürügy volt, hisz a szőrmók annyira elfáradt a szabadban töltött óráktól, hogy csakis a kanapé végében durmolt. Szerintem sokkal inkább arra volt kíváncsi mire is jöttem, és ezt tulajdonképpen kapóra jött nekem. Amúgy is szóltam volna neki, nekik hogy beszélni szeretnék velük, ám valószínűleg jóval később mikor már eléggé összeszedettnek éreztem volna magam.  Beszéltünk pár unalmas témáról, mondhatjuk úgy is, hogy futottunk pár kört mielőtt rátértünk volna a lényegre. Leült velem szembe a kanapéra és szuggerált olyan átható tekintettel, ami rá oly jellemző volt, ha tudni akart valamit 

- Nehéz volt? - kérdezte teljesen őszintén. 

Igen, miután feltette ezt a kérdést már tudtam jól döntöttem. Mintha csak valami megerősítés lett volna arra nézve, hogy ez a valamicsoda, ami akár egy sugallat, akár megérzés. Már nem is érdekel, jó ötlet volt hallgatni rá. 

- Sosem gondoltam, hogy ilyen érzés felnőttnek lenni, hogy ekkora súlya van egy döntésnek. 

- Gondolom több, mint ezerszer átrágtad magadban a lehetőségeket- mondta egyszerűen miközben combjára támaszkodott. 

- Szinte percenként eszembe jutott, hogy talán mégsem így kéne döntenem, szinte minden második kijelentésem után meginogtam, de ez a megérzés dolog úgy tűnik nálam is működik.

- Na, ez valami új, amiről még én sem tudtam - piszkálódott mosolya mögül. 

Nem bírtam válasz nélkül hagyni, és játékosan kicsit meglöktem, mire mosolya még szélesebb lett, hisz tudta sikerült kissé felpiszkálnia. Kötetlen volt a hangultat, már megmondani sem tudom mikor voltunk ilyen felszabadultak egymás társaságában.

- Akkor azt hiszem itt az ideje, hogy hagyjalak kibontakozni, és elmond a kis monológod, amivel készültél nekem - dőlt kényelmesen hátra.

Jelenlétéből nem áradt semmiféle feszültség, mintha csak valami egyszerű hétköznapi témát készültünk volna megvitatni. Nem éreztem, hogy csak az a fontos neki, hogy elmondhassa sikerült, és pozitív végkimenetele lett a dolognak, számára. Egyszerűen csak kíváncsi volt mire jutottam, és mi lesz velünk ezután. 

- Nem készültem monológgal, azt hiszem valami spontán kuszaság lesz az egészből - kezdtem bele nagy nehezen - Azt a tanácsot kaptam, hogy képzeljek el veletek egy-egy helyzetet, és az alapján könnyebben fogok dönteni. Hát én nem egy helyzetet, hanem egy egész 'mi lenne ha' szituációt játszottam végig. Közben pedig egy papírra szavakat írtam fel veletek kapcsolatban . Mikor elképzeltem, hogy téged választalak, az első szó, ami felkerült az a nyugalom volt - némám figyelte, ahogy összeszedem a gondolataimat, miközben én csak attól tartottam valami lényegeset kifelejtek -  ezt követte a kiszámíthatóság, és a félelem.

- Félelem? - szakított közbe.

Gondolom az jutott eszébe, hogy ez vele kapcsolatba merült fel bennem. 

- Igen, ahogy egyre előrébb jártam a jövőbe egyre többször jutott eszembe, hogy attól tartottam, hogy ennek ugyanaz lesz a vége, mint régen. hogy nem fogjuk bírni és elszakadunk egymástól.  Végül arra jutottam, hogy ez működne, hisz egyszer már sikerült.... de aztán eszembe jutott, hogy mik történtek mostanában, és mi van, ha csak azért érzed ezt, mert ismét változott a viszonyunk.

- Én is rágódtam ezen - vágott ismét közbe - mármint csak azért érzem ezt, mert mással vagy. Szeretném azt gondolni, hogy ez nincs így, mert te mindig is fontos voltál nekem, hisz együtt nőttünk fel, és mindig ott voltunk egymás mellett, és úgy gondolom nekem egy olyan személyre van szükségem társként, akinek nem kell örökösen elmagyaráznom mit miért teszek, mert ismer annyira, hogy a szavak szükségtelenek.

- Zayn, tudod miért érzel így? Mert nem engedsz közel magadhoz senkit, régen is visszahúzódó voltál, de mióta híres lettél még inkább bizalmatlan vagy az emberek iránt. Ezt részben megértem, de így egyedül fogsz maradni. Vannak, akik igenis megérdemlik, hogy Téged ismerjenek meg.

- Szeretlek - ölelt magához.

- Én is szeretlek Zayn, nagyon - vontam közel magamhoz.

- Nem engem választottál, igaz? - kérdezte miközben még mindig öleltük egymást.

- Sajnálom - suttogtam miközben még szorosabban öleltem.

- Miért? - kérdezte valamivel mélyebb, rekedtebb hangon.

Innen tudtam, hogy igenis szíven ütötte a dolog, próbált felkészülni rá, de mégiscsak már, mint ahogy elképzelte. 

- Mert már először sem sikerült, és azóta is változtunk. Az életünkben történt változások miatt másra van szükségünk, másfajta kapcsolatok valók nekünk. Pont ezért voltak az összezördüléseink is, hisz az idő, amit külön töltöttünk, és a mindennapos elfoglaltságaink miatt nehezebben értjük meg a másikat. 

- Akkor Louis? - förmedt rám- Vele még inkább különböztök.

- Nem azt mondom, hogy tokéletes, de ő így ismert meg, ő ezt fogadta el, és nem a régi állapotot akarja visszakapni.

- Rendben - válaszolta foghegyről.

- Megértem, ha neked most időre van szükséged, és nem akarsz velem beszélni...

- Most mennem kell, majd hívlak - vágta rá.

Kibontakozott az ölelésemből, egy puszit nyomott az arcomra, és már ott sem volt. Igazából nem tudom mire számítottam mi lesz ennek a végén, de ez sem volt kellemes. Szerettem volna tudni, hogy mit érez, mi játszódik le benne, és hogy mi lesz ezek után. Bár úgy gondolom a jövőre vonatkozó kérdésemre talán még így is tudok választ adni, vagyis hagyjam békén és kerüljem el minél távolabb.

Úgy gondoltam a dolog nehezén túl vagyok, és most jönne az a rész, hogy Louis-val is közlöm mi lett ennek az egésznek a vége. Az majd biztos jobb kedvre fog deríteni, ismételgettem magamban. Mivel nem voltam biztos benne, hogy bármi remegés nélkül képes lennék végigmondani egy jól összerakott mondatot, így csak küldtem egy üzenetet, hogy ha ráér jöjjön át. Alig több mind negyed óra elteltével ráfeküdt a csengőre, amitől Loki felébredt és csaholni kezdett Tomlinson pedig ezt hallva ismét beengedte saját magát. Szorosan magához ölelt, majd leült a dohányzó asztal szélére.

- Akkor megvan a befutó? - kérdezte.

- Meg ám.

- Figyelek - csapta össze tenyereit, és izgatottan várta mi is lesz az egész vége.

- Készítettem egy listát mind a kettőtökről, azután, hogy elképzeltem mi történne, ha egyikőtöket illetve másikotokat választanám. Az első szó, ami hozzád felkerült a meglepetés volt, és azt gondolom nem is nagyon kell magyaráznom miért, hisz ez a lételemed. Melletted nem lehet unatkozni, és ez minduntalan be is bizonyítod. Majd tovább gondoltam ezt az egészet, hogy tudnál-e komoly lenni, ha a helyzet úgy adódna, vagy csak egy nagyra nőtt gyerek lennél. Aztán eszembe jutott az az éjszaka a rémálmommal, és már nem gondoltam rá többet - látszott arcán, hogy nagyon koncentrál egy-egy szavamnál még a homlokát is összeráncolta - Majd a felsorolásba került az ismeretlen és a gondokkal való megbirkózás. Bár tulajdonképpen a kettő egymásból következik.

- Mi van? - horkant fel - Ismeretlen? Én?

- Te nekem, és én neked. Nem ismerjük egymást annyi ideje, hogy bizonyos dolgokra fel tudjunk készülni. Épp ezért azt sem tudom, hogy mennyire viselné még ezt az egészet egy-egy nehézség vagy hasonló akadály.

- Azta te ilyeneken gondolkodtál? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

Nem igazán volt most kedvem ehhez, túlságosan is sok minden történt a mai napon, hogy bármi mást el tudtam volna nézni neki csak épp ezt nem. Hátradőltem a kanapén, és a lábaimat is felhúztam, hogy ezzel még inkább elszigetelődjek tőle, és eszembe ötlött mi van, ha ő ilyen? Ha én rosszul döntöttem. Ő szempillantás alatt mellettem termett, és már ijesztően közel húzódott hozzám.

- Sajnálom, ezt most ki kellett volna hagynom - nyomott egy puszit az arcomra.

- Tudod milyen nehéz volt ez az egész? Már volt, hogy azt hittem beleörülök - morgolódtam.

- Oké, oké.... csak egyszerűen oldani szerettem volna a hangulatot, és szerettem volna, ha elmosolyodsz. 

Vettem egy nagy levegőt, és lassan kifújtam azt.

- És el fogod árulni, hogy döntöttél vagy csak miután én kattanok be helyetted - vágta rá azonnal. 

Eszembe jutott, hogy most visszaadom neki az előzőt, végül mégis megkegyelmeztem neki.

- Téged választottalak.

Pár percig bambán bámult rám, majd karjai közé kapott, és pörgetni kezdett a levegőben. Nem is érdekelte miért, nem is érdekelte, hogy azért választottam őt, mert ő nem akarta a régi Jerrikát visszakapni. Ő ezt a zárkózott, döntésektől ódzkodó lányt szerette, aki a körülmények miatt, és talán miatta is megváltozott.

30. Case

Sziasztok!

Nos, itt a harmincadik fejezet. Igen már csak két rész van, plusz egy lezárás féle. Nem fogok sem kommenthatárt, sem hasonló badarságot csinálni. Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon szomorú vagyok, mert mostanában nem kapok véleményeket, így ennyivel a vége előtt. Tudom, hogy nincs sok időtök, de nekem tényleg nagyon sokat jelentene.

Puszi Cassy

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Kikérheted mások véleményét, körülveheted magad megbízható tanácsadókkal, de végül a döntés úgyis a tiéd. Csakis a tiéd. És mikor döntésre kerül a sor, egyedül maradsz, a hátad a falnak veted, és az egyetlen hang, ami számít, az az, ami a fejedben van. Az, ami azt mondja, amit valószínűleg végig tudtál. Az, aminek szinte mindig igaza van."

JERRIKA

Lelkem mélyén éreztem- Zayn

AZ IDŐ NAGYON szorított, és ez nem igazán tett jót nekem. Úgy éreztem mindent mérlegelnem kell, minden lehetőséget számba kell vennem, hogy a legjobb döntést hozzam. Még akkor is, ha úgy érzem ebből nem lehet jól kijönni. Mást sem csináltam csak végigzongoráztam az agyamban a lehetséges végkifejleteket. Mikor a végére értem mindig ugyanazt gondoltam, ez sem jobb, mint a másik. Akkor mégis hogy leszek képes dönteni? Hogy fogom valamelyiküknek a szemébe mondani, hogy nem őt választottam, hogy a másik sokkal fontosabb nekem. Hogy lesz egyáltalán ezután? Kitaláltam, hogy a turné előtt közlöm velük, de az eszembe se jutott, hogy mit fognak művelni a hetek alatt, hisz össze lesznek zárva.

- Megint megtaláltam a legrosszabb megoldást- dünnyögtem az orrom alatt.

Ilyen nagy horderejű döntést eddig még nem kellett meghoznom, és fogalmam sincs mi a helyes, és honnan fogom tudni, hogy jól döntöttem. Gondolom, majd valamennyi idő elteltével... de mi van, ha rossz embert választok, és rá fogok ébredni, hogy nem ez volt a helyes. Már nem forgathatom vissza az időt, és nem mondhatom azt, hogy meggondoltam magam, és mégis inkább xy-t választom. A szüleimtől kaptam egy jó tanácsot, miszerint képzeljek el egy helyzetet mindkét fiúval ugyanazt, írjam le egy papírra az érzéseimet, gondolataimat az adott helyzettel kapcsolatban, és tudni fogom mi lesz a helyes döntés.

Igazuk volt, hisz nem hozhattam meg a döntést az alapján, hogy kivel mit éltem át, min mentünk keresztül, hisz Zayn évei mellett Louis néhány hónapja eltörpülni látszott.

Nem tudom milyen logika alapján, de úgy döntöttem Zaynnel fogom kezdeni. Elképzelem milyen lenne, ha őt választanám, hogy mit gondolok mi lesz ebből az egészből. 

Megkönnyebbülten sóhajtana fel, és ölelne szorosan magához. Az a nagy teher, ami eddig a vállát nyomta egy szempillantás alatt legördülne róla, boldog lenne. Igen ebben biztos vagyok. Örülne, hogy kifakadása nem volt hiábavaló, hogy eredményes lett. Lehet örömében még rá is gyújtana - ezt sem tartom kizártnak - és ez a katartikus állapot jó darabig fenn maradna. Én is boldog lennék, hisz pozitív hozzáállása, és  kisugárzása biztos rám is átragasztaná ezt a földöntúli boldogságot. A boldogságot, amit ha úgy tetszik a győzelme jelent. Egy percre elgondolkodna, hogy hogyan tovább, és rájönne most rajta a sor, hogy lépjen. Biztos vagyok benne, hogy megtenné, minden gondolkodás nélkül. Az egyik randit követné a másik, a hajnalba nyúló beszélgetések és a nyugodt állandóság. Ismerem már jól, ahogy ő is engem nem tudnánk egymásnak kínos pillanatokat szerezni, ami végül is jó. De akkor már meglepni sem fogjuk tudni a másikat? Annyira ismerjük a gesztusokat, apró jeleket, hogy nyitott könyv vagyunk egymás számára? Talán, de az állandóság nem rossz, sőt épp ellenkezőleg. Van, aki odáig van érte.

A nyugalom szigete lenne számomra, én pedig az az egy lennék neki. Az az egy, aki előtt nem kell megjátszania magát, az az egy, aki önmagáért szereti, az az egy, aki igazán ismeri. 

Talán működne, úgy gondolom, hogy ez lehetséges lenne. Ez a kapcsolat biztos alapokon állna, nem lennének olyan előre nem várt buktatói, amit egy friss, ehhez képest ismeretlen kapcsolat rejtene.

Hirtelen megakasztottam a gondolatmenetet, és felugrottam a székből. Az íróasztalomhoz siettem, és elővettem egy füzetet. Első lapjára nagy betűkkel felírtam a fiú nevét, és alá egy szót: nyugalom. 

Nem hinném, hogy csak egy kósza kis fellángolásra futná. Szerintem változtunk annyit, hogy nem követnénk el azokat a hibákat, amiket régen. Ez már igazi kapcsolat lenne. Ez azt jelenti, hogy elég erős lenne, hogy kibírja a megpróbáltatásokat, de vajon mi is kibírnánk? Mind a ketten olyan emberek vagyunk, akik sokat rágódnak a dolgokon, akik nem tudnak könnyen túllépni a sérelmeken.

És ha ez az egész éveket is kibírna? Lenne jövője?


Utáltam ilyenekre gondolni, de ezt is számításba kellett vennem. Feldobni valamit egy olyanért, ami nem is biztos, hogy hosszútávon működne. Így hát újabb két szó került a felsorolásba. Óráknak tűnő percekig töprengtem meddig is kéne elmennem ezzel a 'mi lenne ha' dologgal. Nekem ez a megoldás is igen nehéznek tűnt, nem is tudom mit kezdenék, ha egy ennél nehezebb módszer mellett döntöttem volna.
Miután eleget rágódtam, elemeztem ezt a lehetőséget úgy gondoltam ide áttérnem a másik variációra, vagy Louis következett.

Valószínűleg nem hinné el, hogy őt választanám. Párszor - legalább háromszor úgy gondolom - rákérdezne, hogy valóban így van-e. Majd mikor száz százalékosan megbizonyosodna róla, hogy igazat mondok elsütne pár hülye poént, hogy ezzel oldja a feszültséget. Bár nem ismerné be, biztos vagyok benne, hogy megkönnyebbülne. Játszaná, hogy ő tudta, érezte, hogy csak így sülhet el, de bárki átlátna rajta. Az ünneplés ugyanolyan örült, és dilis lenne, mint ő maga. Meglepetésekkel teli, és biztos valami olyasmi, amire nem számítanék. Akárcsak egy nagyra nőtt gyerek.  

Ezen eltöprengtem pár percig, hogy ezt most vajon pozitív vagy negatív. Ujjaim között pörgettem a tollat, és a lap másik oldalára odafirkantottam Louis nevét, és aláírtam: meglepetés.

Szerintem ő az a fajta ember, akinek kell egy kis idő míg felfogja, hogy ő is nyerhet, hogy lehet első, és megérdemelten jutott el odáig. Gondolom ezt az időt ki kell várnom, hogy újra önmaga lehessen, Randi? Lehetséges, de nem hiszem. hogy azért kezdené magát a szabályokhoz tartani, mert én így döntök. Ő önmaga maradna, nem hiszem, hogy nagy fogadalmakat tenne vagy drasztikus változások következnének be. Szerintem minden úgy menne, mint eddig, de mégis mikor? Az utóbbi pár napban vagy a veszekedés előtt? Bár nem sok különbség van a kettő között, hogy így jobban belegondolok. Ha úgy gondolom, hogy ott folytatódna, ahol mondjuk úgy félbe szakadt az nekem jó?

A nyugalom biztos nem a megfelelő szó lenne, erre a kapcsolatra, de abban biztos vagyok, hogy különleges lenne. A maga furcsaságával, és azzal a plusszal, ami a személyisége jelent, és az a hatás, amit belőlem vált ki ez a különös, nem mindennapi ember. Szerintem mi kitartanánk egymás mellett, hisz ha nem így lenne miért mondta volna, hogy küzd? És ha ő képes rá, akkor én is.

És tartós lehetne-e ez az egész?

Megfájdult a fejem, a sok gondolkodás, és elképzelt, idealista helyzet miatt. A sok ezt csinálnám, azt tenném, vele boldog lennék, ő kitartana mellettem dolog miatt. Egy teljesen teleírt papírt szorongatok a kezem között, és sétálok fel s alá a szobában, lakásban. Már képtelen vagyok egy helyben megülni, és a kacifántos betűket fixírozni, hátha a sorok között megbújva rátalálok a megoldásra.
A papír nem beszélt, akárhova tettem hallgatott, még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy suttogjon valamit. Én már azzal is teljesen elégedett lettem volna.
Mi lett velem? Mi történt a józan ítélőképességemmel? Hol van a régi Jerrika, a határozott, szilárd elképzelésekkel rendelkező lány? Itt állok egy gyűrött papírral a zsebemben, és kimondhatatlanul tanácstalan vagyok. És nem is biztos, hogy erre valaha lesz válasz.
De megoldom, meg kell tennem, hisz megígértem nekik, és magamnak is, hogy nem húzom tovább ezt az egészet. A kanapéhoz mentem, és a párnák közé fészkeltem magam, előhalásztam az igencsak viseltes papírt, és ismét tanulmányozni kezdtem. Gyűrögettem jobbra-balra, de már az írás sem igazán látszott rajta.  Már ott tartottam, hogy hajtogatok belőle valamit, hisz annak is több értelmét láttam. Épp mikor eldöntöttem, hogy egy csónak lesz belőle csöngettek.  Lassan felkászálódtam, és elindultam a bejárat felé. Óvatosan résnyire nyitottam, majd azzal a lendülettel szélesre is tártam, hisz Danielle állt a túloldalon bőröndök gyűrűjében.
- Már ma? - csúszott ki a számon mikor tudatosult bennem a helyzet.
Ő mosolyogva bólintott, majd beljebb is cibált két táskát.
- És a többi? - kukkantottam ki.
- Mindjárt jön a taxi értük -  mondta.
A kis hordozóból kiszedte Lokit, aki hamar körbeszimatolt, és felfedező útra indult a lakásban. A táska az előszobába került, mi pedig néztük, ahogy a kis szőrmók felfedezi ideiglenes birodalmát. Dani arcára mosoly kúszott, hisz gondolom tartott tőle milyen lesz a reakció.  Végül helyet foglaltunk a kanapén, azonnal észrevette a kis galacsint az asztalon, és kezei közé kapta.  Párszor mosolyra húzta száját miközben egy-egy szót próbált kibogozni, majd mikor alaposan szemügyre vette átnyújtotta nekem a fecnit.
- Igazán érdekes - nézett végig rajtam - de úgy látom még nem jutottál döntésre.
- Nem igazán - húztam a szám.
Nem tudom lehet arra számított, hogy azt mondom persze, minden kitisztult és pontosan tudom kinek mit fogok mondani. Ám ez még sincs így,. a legrosszabb, hogy úgy érzem egy tapodtat sem haladtam előre.
- Szerintem ez sokat fog segíteni neked, benne van a megoldás - böködte meg mutatóujjával a galacsint.
Loki is orrával körbe szaglászta, majd miután úgy érezte nem jelent veszélyt számára továbbállt.

29. Case

"Egy ponton talán elfogadjuk, hogy az álom rémálommá vált. Azt mondjuk magunknak, hogy a valóság jobb. Meggyőzzük magunkat, hogy jobb, ha nem álmodunk egyáltalán. De a legerősebbek közülünk, a legmeghatározóbbak, kitartanak az álmaik mellett. Vagy egy új álom előtt találjuk magunkat, amire nem is számítottunk, és felébredve minden ellenére reményt érzünk. És ha szerencsések vagyunk, ráébredünk, minden ellenére, az életünk ellenére, az igazi álom az, hogy képesek vagyunk álmodni."

JERRIKA

Már tudom, hogy küzdenem kell - Louis

A CSAJOS ESTÉK szinte hagyománnyá váltak, főleg akkor kezdtek az ilyen már koránt sem spontán akciók sűrűsödni mikor közeledett Dani utazása. Miután konkretizálódott, hogy két és fél hónapig nem fogjuk őt látni, eléggé magunk alá kerültünk. Én főleg, hisz nem sokkal utána kezdődik a fiúk turnéja is, és én majdnem teljesen egyedül fogok maradni. Az a nagy nyüzsgés, ami már a mindennapjaim részévé vált egyik pillanatról a másikra megszűnik. Dani azért egyfajta vigaszként megkért rá, hogy amíg ők Liammel távol lesznek szeretné, ha én vigyáznék Lokira, mert állítása szerint nagyon megkedvelt.

Ma is épp hazafelé tartok egy ilyen buliból, elején féltem, hogy nem fogok hazatalálni, de miután a pultos leerőszakolt a torkomon valami mixet- ami állítása szerint csodaszer a macskajajra - utamra engedett. Azt mondta bízzak benne, ez eddig mindenkinél bevált. Igaz volt, mikor a taxi leparkolt a felhajtónkon már nem éreztem magam annyira elázottnak, és jóval stabilabban álltam a lábamon. Kifizettem a fuvart, és megindultam a bejárat felé. Örültem, hogy már besötétedett, mert így a szomszédoknak nem kellett végignézie, ahogy elbotorkálok az ajtóig. Már majdnem elindultam felfelé a lépcsőn mikor feltűnt egy autó, ezt pedig egy csapódás hallatszott vagyis valaki kiszállt belőle. Lomhán az illető felé fordultam, és lábaim földbe is gyökereztek mikor láttam Louis volt az, aki az autóban kuksolt. Nem értettem mit csinál, és legfőképpen, hogy miért van itt.

- Eltévedtél? - bukott ki belőlem a kérdés.

Nem ez volt a legkedvesebb, amit mondhattam, de kíváncsi voltam, és talán az ereimben dübörgő alkohol is közrejátszott benne. Csak egy kis botlás.

- Nem, nem tévedtem el - jelent meg szája szegletében egy apró mosoly.

- Régóta vagy itt? - jött a következő kérdés.

Lomhán forgó agytekervényeim megpróbálták felvenni a fordulatszámot, hogy rájöjjek a dolgok mikéntjére. Ám ez csak azt eredményezte, hogy megfájdult a fejem.

- Alig több, mint fél órája - válaszolt egyszerűen.

Miért várt itt fél órája? Egy hónapja úgy került, mintha leprás lettem volna, most meg csak hirtelen idejön.

- Beszélni szerettem volna veled - szólalt meg újra.

Valahogy gondoltam, hogy ezt fogja mondani, de így sem értettem az egészet. Valószínűleg ez a zavartság az arcomra is kiülhetett, mert bíztatólag felém nyújtotta a kezét. Fogalmam se volt mire készül - no nem mintha valaha is ki tudtam volna találni milyen huncutság is jár a fejében - de bíztam benne, így bizonytalanul belé kapaszkodtam, Nem mentünk messzire, csupán a kocsijáig. Azt hittem elmegyünk valahova, de nem így volt, még csak a motort sem indította be.

- Nem épp a megfelelően viselkedtem, mikor elmondtad mi is a helyzet - kezdett bele - Csak tudod sok mindenre számítottam, épp erre nem, de tényleg. Egy hülye kisgyerek voltam, és hetekig játszottam is a sértődöttet.

- Igen ennek tanúja voltam - tettem hozzá.

- Tényleg nagyon sajnálom, hogy így viselkedtem.

- Mégis mi változott? Miért gondoltad meg magad?

Nem tudtam megérteni, eddig szilárdan tartotta magát, most pedig egyik pillanatról a másikra meggondolja a dolgokat, és rájön mégsem úgy van, ahogy ő azt gondolta? Egyáltalán lehetséges ez?

- Volt pár szabadnapunk a múlthéten, és hazautaztam. Ott pedig egy szép kis fejmosást kaptam.

- Ennyi? Csak ordibálnom kellett volna veled, hogy rájöjj mi is az igazság?

- Talán működött volna - gondolkodott pár percig.

Nekem viszont nem volt sem energiám, sem kedvem szokásos ökörségéhez, így gondoltam ezzel a lendülettel ki is szállhatnék. A hangsúly azon volt, hogy szállhatnék, mert amint mocorogni kezdtem Tomlinson benyomta az automata zárat, és én akárhogy rángathattam az ajtót az csak nem akart kinyílni.

- Ennél jobb nem jutott eszedbe? - kérdeztem mikor ismét visszadőltem az ülésbe - Tudod, hogy nem szeretek bezárva lenni - húztam a szám.

- De eszembe jutott más is, csak szerintem pofon vágtál volna - válaszolt - Egyébként azért nem szeretném, hogy elmenj, mert még nem fejeztem be.

- Oké, hallgatlak - helyezkedtem el kényelmesen.

- Az a lényeg, hogy rájöttem nem adhatom fel, vagyis nem fogok hülye módjára megfutamodni. 

- Azt hiszem nem értem miről beszélsz - mondtam mikor a végére ért.

- Arról, hogy nem hagyom, hogy Zayn győzzön, és megmutatom milyen jól járnál velem.

- Hát te tényleg lökött vagy - csóváltam a fejem.

Pár percig még bizonygatta mennyire komolyan gondolja, majd elengedett egy sokat sejtető mondattal, miszerint minden csak most kezdődik el. Pár percig az hittem ő is részeg, de miután minden gond nélkül elhajtott tudtam csak szimplán visszatért önmagához.

Ismét elérkezett az a pillanat, amikor megfogadom, hogy soha többet nem iszom. Én még az átlagnál is rosszabbul viselem a másnaposságot, és ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy negyed órába tellett lejönnöm a lépcsőn. Annyira imbolyogtam, hogy párszor az is megfordult a fejemben, hogy a mai napot az emeleten fogom tölteni. Végül erőt vettem magamon, és megérkeztem a konyhába. Az első gondolatom az volt, hogy ha fel akarok öltözni fel is kell majd valahogy vánszorognom, de úgy gondoltam ezzel ráérek később foglalkozni. Felfelé valahogy könnyebben ment, ám ez nem volt igaz a ruhaválasztásra. Mivel az idő igencsak a hűvös felé tendált, még csak eszembe sem jutott valami is lenge ruha - így ősz derekán csodálnám is - azonnal a vastag pulóverek között kezdtem el kutatni. Egy farmerre, és egy fekete szűk garbóra esett a választásom, beleugrottam hosszú hasonló színű csizmámba, felvettem egy piros, vékony övet, és egy hasonló színű sálat tekertem a nyakam köré, és már indultam is lefelé. Az előszobába felkaptam a táskám, és már kint is voltam.

- Hova- hova? - közeledett felém ruganyos léptekkel tegnapi támadóm.

Ugyanolyan lendülettel közeledett felém, majd pár lépésnyire tőlem megtorpant. Látszott arcán nem igazán tudja mit kéne tennie. Végül közelebb lépett szorosan magához ölelt, és egy puszit nyomott az arcomra. 

- Szóval hova megyünk? - kérdezte miközben az autója felé terelgetett.

- Cecílé-vel van találkozom - mondtam egyszerűen. 

Nem is kérdezett mást, azonnal indított. Reménykedtem benne, hogy tudja hova kell mennünk, vagy legalább lesz benne annyi, hogy megkérdezi, ha fogalma sincs a folytatásról. 

Be sem állt a szája, mintha az elmúlt hónap minden történését el akarta volna mondani, mintha attól tartott volna, ha nem elég részletesen meséli el valamiről lemaradok. Bár a próbákon, és a szobájában eltöltött temérdek órán kívül semmi lényeges nem történt vele, ez nem szegte kedvét. Miután monológja végére ért, belekezdett másik kedvenc elfoglaltságba: a faggatásomba. Természetesen válaszoltam neki, hisz addig nem hagyott békén. 

Ezt követően volt pár perc nyugalmam, és elmém azonnal működésbe lendült. Egészen addig míg eszembe nem jutott, hogy mikor legutóbb voltam a stúdióba akkor is vele - és persze Zaynnel - jöttem, és milyen borzalmas vége lett.

- Lépcsőzünk Louis - mondtam mikor a parkolóba álltunk.

- Más meg sem fordult a fejemben - villantotta rám mosolyát. 

Bohókás hangulata rám is átragadt, és vidáman baktattam felfelé az ódon csigalépcsőre emlékeztető fokokon. Tomlinson minden szó nélkül jött mellettem, most koránt sem viselte meg annyira az a néhány emelet, mint múltkor.

- Milyen jó kondiba jöttél - mondtam mikor a megfelelő szintre értünk.

- Jaja, ezekre a lépcsőkre edzettem - jött a spontán válasz.

Pár percre megtorpantam mikor a felvonóval kerültünk egy vonalba, a fiú ezt rögtön észrevette és óvatosan a stúdió felé kezdett el noszogatni. Nem tudom miért vettem ennyire a szívemre, és miért nem sétáltam csak simán tovább, de  nem tudtam egyszerűen továbbsétálni az ajtóig. Pedig tudtam, hogy fontos dolgom van, és nem ezért jöttem. Beszélnem kellett a folytatásról, arról, hogy van-e egyáltalán rám még szükség, hogy számoltak-e egyáltalán velem.

Louis az egész megbeszélés alatt ott volt. Nem tudom, talán félt, hogy összeesek vagy megint leragadok a liftnél, ötletem sincs, de nagyon jólesett. Már néha felvetődött bennem, hogy lelkiismeret furdalásom kéne, hogy legyen ennyi minden után. Aztán felötlött bennem, hogy tulajdonképpen ö mondta azt, hogy küzdeni fog, és lehet, hogy azt így gondolta.

- Még mindig nem unod? - kérdeztem már egy kellemes vacsora keretei között.

- Mégis mit? - kérdezett vissza, és látszott arcán tényleg nem sejti mire gondolok.

- Hogy egész nap a nyakadon lógok, és olyat csinálsz, amit tulajdonképpen a hátad közepére se kívánnál - fejtettem ki a dolgokat.

- Én nem így érzem, én úgy gondolom, hogy eltöltöttünk együtt egy szép napot. Mert tényleg nem a legizgalmasabb egy irodaházban ücsörögni, de attól még lehet jó. Hisz ha az a lift mesélni tudna - kúszott vigyor az arcára -  és ez a vacsora az én ötletem volt, szóval akár egálba is lehetnénk - fejezte be.

Szilárdan kitartott az elképzelése mellett, és még csak arra se voltam képes, hogy egy kicsit megingassam.

- Nem szeretném sokáig húzni, mármint inkább még tovább húzni az idegeiteket. Így arra jutottam, hogy még mielőtt elutaztok az első turné helyszínére én mindkettőtökkel tisztázok mindent.

Mondandóm után kicsit lefagyott, próbálta titkolni, hogy nem így történt, hogy ő milyen lazán veszi a dolgot, de láttam rajta, hogy igazából nagyon is átrágta magába a dolgokat.

Sőt szerintem még a hangulatot is elrontottam vele, de úgy éreztem muszáj volt tiszta vizet öntenem a pohárba, ha rossz lesz tőle a hangulat, ha nem.

ZAYN

Mostanában elég sokat gondolkodtam, de nem igazán jutottam semmire. Sőt néha az is eszembe jutott, hogy nem kellett volna elmondanom ezt az egészet. Néha az is felvetődik bennem, hogy bekattantam, tényleg. Miért kellett nekem ezt így robbantanom, és mire jó?

Mikor újra találkoztam a Törpével nem gondoltam, hogy idáig fajulnak a dolgok. Számomra mindig is fontos volt, talán azért, mert együtt nőttünk fel, de úgy éreztem nem szabad félvállról vennünk ezt a barátságot. De talán már akkor többet éreztem iránta? Hát honnan kéne nekem ilyeneket tudnom. Azt gondoltam Perrie-be is szerelmes vagyok, aztán mégsem úgy volt. Talán ez is olyan, azért érzem ezt, mert nem velem van, és ha engem választana már nem is éreznék így. Akkor ez lenne életem egyik legnagyobb hibája. És Lottie-val mi a helyzet, vele mi lesz?  Azt sem igazán tudom iránta mit érzek....

Ez borzalmas, remélem minél hamarabb vége lesz ennek az egész tortúrának, mert nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt nem bírja.

28. Case

"Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek."

JERRIKA

Senki nem mondta, hogy ilyen nehéz felnőttnek lenni - Jerrika

ERRE MOST EGYÁLTALÁN nem volt szükségem, sőt úgy is mondhatnám, hogy sok mindenre volt csak éppen erre nem. Teljesen felzaklatott hirtelen látogatása, és mondandójával csak rápakolt egy lapáttal. Próbáltam magam valamelyest lenyugtatni, és abban reménykedtem, hogy sikerült is, ám amint a kórházba értem ez megdőlni látszott.
- Kislányom minden rendben? - termett előttem Apa szép fehér köpenyében, és a szokásos tudom, hogy baj van csak azért kérdeztem, hogy elmond nézésével.
- Zayn látogatott meg reggel - válaszoltam tömören.
Nem kellett többet mondanom, küldött felém egy fancsali mosolyt, és utamra engedett. Nem tudom mennyivel van ő attól előrébb, hogy most elmeséltem neki a dolgokat, de úgy látszik megkönnyebbült. A kórterem felé haladva egyre idegesebb lettem, nem tudtam volna megmondani miért egyszerűen csak éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul minden egyes megtett lépés után. Végül meg is tudtam az okát, amint a szobába értem teljesen lefagytam. Louis beszélgetett Anyával.
- Sajnálom, én nem akartam megzavarni semmit - hebegtem mindenfélét, közben pedig már kifelé is hátráltam.
- Nem zavarsz - mondta kedvesen Tomlinson - Azt hiszem mi már úgy is mindent megbeszéltünk.
Fél szemével az ágyban fekvő felmenőmet kémlelte, aki csak mosolyogva bólintott egyet. Gyorsan elbúcsúztak, és el is tűnt.
- Ő mit keresett itt? - intettem az ajtó felé, miközben az ágy szélére ültem.
- Csak bejött meglátogatni, és közben elmesélte a dolgokat a saját szemszögéből is - válaszolt egyszerűen.
Nem értem, azt hittem okos vagyok, de úgy látszik tévedtem. Miért csinálta ezt? Senki sem kényszerítette rá. Velem hetek óta szóba sem áll, de Anyának mindent elmond? Ebbe mégis hol a logika?
- Semmi gond - tette kezét enyémre, ezzel kiszakított a merengésemből - Idővel mindent megértesz.
És, ha én türelmetlen vagyok? Most akarom tudni, nem holnap vagy holnapután esetleg még később. Egyébként sem értem mire volt jó ez a látogatás, én sem teszem tiszteletem az ő szüleinél - apropó nem is ismerem őket-  mert ... hát igazából nem is tudom miért, de nem voltam ott, és ez a lényeg.
Nem igazán tudtam elszakadni ettől a témától, és ezt mi sem bizonyította jobban, mint hogy Anyunak nem egyszer rám kellett szólnia, hogy figyelek-e rá egyáltalán. Ilyenkor pár percre helyreráztam magam, és minden erőmmel azon voltam, hogy rá koncentráljak. Így került sor például arra is, hogy elmondtam Malik ismét meglátogatott, ami csak még jobban felbolygatta amúgy is kusza érzelmeimet.
- Ne haragudj rá nagyon, ő sem így tervezte. Gondold el milyen nehéz lehetett neki ennyi ideig magába tartani. Legjobb barátok vagytok, majd túljuttok ezen is.
- Én nem bízom benne... tudod választanom kell majd, és az egyiküknek fájdalmat fogok okozni. Nem csinálhatok úgy, mintha semmi sem történt volna, és minden rendbe lenne, hisz nincs így
- Túl borúsan látod a helyzetet, szerintem a végén minden rendbe jön.
- Ez olyan felvidítás vagy komolyan így gondolod? - tudakoltam.
- Teljesen biztos vagyok benne - állította szent meggyőződéssel.
Szerettem volna hinni neki, de még nem ment, én még mindig úgy éreztem ennek nem lesz jó vége.  Sokáig nála voltam, majdhogynem egész nap. Fél négy körül eszméltem fel, hogy lett volna nekem még dolgom a mai nap, de akárhogy gondolkodtam nem jutott eszembe mi is volt az a sürgős, és felejthetetlen elintéznivaló.  Tudtam, hogy Cecilé-vel is kell beszélnem, hisz lassan négy hónapja egy telefont sem engedtem meg az irányába, és az iskolával kapcsolatban is rendeznem kellett az igen kusza dolgaim.  Fél órával később rá is szántam magam a távozásra. Talán ebbe az is segített, hogy Danielle írt egy üzenetet, hogy szeretne találkozni velem.

DANIELLE

Örültem, hogy Jerrika belement a a talalálkozóba, hisz gondolom mennyire össze van most zavarodva. Ki kellene egy kicsit kapcsolódnia, és utána biztos vagyok benne, hogy tisztábban fogja látni a dolgokat.
- Liam, ugye tudsz vigyázni Lokira? - törtem be a fiúkhoz.
Tudom felhívhattam volna előtte, de ollyan hirtelen jött az ötlet, hogy nem volt rá időm.
- Csak nem valami olyan program, ahol nem látják őt szívesen? - sandított rám Nialler.
- Ezt így nem mondanám - helyesbítettem azonnal - Egyszerűen csak nem szeretném, ha most bármi, vagy bárki elvonná a figyelmünket.
- Miről is? - jött ki a konyhából kedvesem.
- Jerrikával találkozom, és szeretném pt egy kicsit helyre rázni.
-. Biztos örülni fog neki - ölelt magához Liam.
- Ezek szerint vigyázol a kis vakarcsra - sandítottam felé.
Még beszéltünk pár percig, majd rohantam is a bevásárlóközpontba, hisz ott beszéltük meg a találkozót. Gondoltam csinálunk egy amolyan szépészeti délutánt. Bár ezt még Jer nem tudja, remélem nem fog nagyon kiakadni. Szerencsére nem volt túl nagy a forgalom, így pont időbe  gurultam be a parkolóba.
- JERRIKA - kiáltottam mikor megláttam, hogy pár méterrel előttem szlalomozik befelé.
Nevét hallva azonnal megtorpant, és egy gyors forduló után meg is indult felém.
- Azt hittem késni fogok - mondta mikor már elég közel kerültünk egymáshoz.
- Pont időben értél ide - mosolyogtam rá.
Megöleltük egymást, és elindultunk befelé. Nem kérdezősködött, hogy mit is tervezek, de biztosra veszem, hogy kíváncsi volt, nagyon is. Mikor befordultunk a szépségszalonba már nagyjából sejtette  mi is lesz a vége. Helyet foglaltunk egy-egy székbe, és kezdetét vette a kényeztetés.
- És hogy vagy? - tudakoltam.
- Hát nem igazán tudnám megmondani. Jól is meg rosszul is, tiszta vicc - nevetett fel keserűen.
Pontosan értettem, hogy is gondolja, hisz jobban érezte magát, mert az anyukája állapota napról napra jobb volt. Viszont ott volt a másik helyzet, hogy mi is legyen a fiúkkal.
- Nálad pörög az élet? - mosolygott rám.
- Igen igen, egy perc megállásom sincs. Pár hét múlva kezdődik a turné, és mindenki arra gyakorol.
- Mennyi időre mész?
- Két hónap minimum, de az indulás napján tudják majd csak pontosan megmondani meddig is fog tartani.
- Izgalmasnak hangzik - gondolkozott el egy pillanatra.
Nem hiszem, hogy választ várt, egyszerűen csak elmerengett néhány pillanatra.
- Nem csak neked nehéz ez a helyzet - csúszott ki a számon.
- Tudom, vagyis sejtettem, hogy így van, de ettől nem igazán érzem magam jobban - tette hozzá.
- Ez mindannyiunkat érint, így vagy úgy. Akármennyire nem vállják be a többiek igenis rájuk is hatással volt, bár kétségtelen, hogy Zaynt és Louis-t viseli meg a legjobban.
- Kihagytad a felsorolásból Lottie-t - tette azonnal hozzá.
- Neki sem lehet könnyű, de szerintem neki nem csak emiatt. Ő olyan zárkózott, és elszigetelt. Úgy értem, hogy számomra ő olyan, mint aki nem is szeretne nyitni felénk. Neki Zayn a fontos és ennyi.
- Én nem értem őt, talán azért, mert személyiségileg túlságosan távol állunk egymástól, de így sem értem mit miért tesz. Vagyis már elmondta, hogy mennyire fontos neki Zayn, és szeretné, ha köztük nem csak egy ilyen tingli-tangli kapcsolat lenne, hanem ténylegesen is elkötelezett, hosszú távra szóló dolog.
- Ezt így elmondta neked? - meredtem rá.
- Igen, mert úgy gondolja én útjába állok ennek az egésznek. Nem mondom, hogy részben nincs igaza, de ami megtörtént azon már nem tudok változtatni. A mi kapcsolatunk, barátságunk azért olyan, amilyen mert már nagyon rég óta ismerjük egymást, és sok mindenen mentünk már keresztül.
- Én ezt értem, de.... de ez meddig maradhat így?
- Mármint mi?
- Te Zayn, és Louis. Mind a hárman kapcsolatban vagytok, de el kell döntenetek, hogy mi a legfontosabb, és ezt a fiúk rád bízták.
- Nem valami kedves tőlük.
- Sajnálom - mondta azonnal - Nem azért hívtalak ide, hogy erről beszéljünk, hisz gondolom egyébként is elég sokszor gondolsz erre. Szerettem volna, ha egy kicsit kikapcsolsz, hogy utána könnyebb legyen.
- Akkor kapcsolódjunk ki - vágta rá.
Nem is hoztunk ezután szóba a fiúkat, vagy bármilyen más kényes, gondot okozó témát. Miután szépítkeztünk pár órát, és már mind a hajunk, a bőrünk és a körmünk is ismét csodaszép lett úgy gondoltunk ideje továbbállnunk. Időközben felhívtuk Perrie-t és Eleanort, hogy csatlakozzanak hozzánk. El sajnos nem ért rá, mert épp romatikus hétvégén vett részt - a hét közepén tegyük hozzá - Harryvel. Peznek nagyon tetszett az ötlet, és mire kiértünk a szalonból, már várt ránk. Az ő ötlete volt az is, hogy üljünk be valami horror filmre, aminek ma volt a premierje. Gondolkodás nélkül belementünk, nem is értem hogy voltunk rá képesek. Borzalmas volt, én tíz perc után fel akartam adni, és kirohanni a teremből, de nem hagyták. Nem szeretem a kaszabalolós filmeket, és végig sikongattam az egész filmet. Onnan tudtam, hogy melyek voltak a durva részek, hogy akkor a másik két lány is hatalmasat sikított. Mire kijöttünk, már biztos voltam benne, hogy ma éjszaka nem fogok aludni. Liam nélkül biztos nem.

JERRIKA

Danielle- ről nem is gondoltam volna, hogy ennyire nem szereti az ijesztő filmeket. Szegény lány szerintem összesen ha fél órát látott a filmből sokat mondok, a maradék másfél órában pedig összeszorított szemekkel próbálta visszafojtani  sikolyait. Mi  Perrie- vel valamennyivel jobban bírtuk, igaz a végén lelkiismeret furdalásunk volt, így azt találtuk ki, hogy a folytatásban valami olyat csinálunk, amit Dani biztos szeret. Ő persze azonnal lázba jött, és mivel elmondása szerint még fiatal volt az éjszaka valami táncklubba kötöttünk ki. Meg se érkeztünk már a táncparkett közepén találtam magam. Nem mondom, hogy nekem annyira az ínyemre volt az az egész, hisz én mindig is úgy gondoltam magamra, mint aki reménytelen a táncok terén. Danielle pár lépéssel előttünk állt, és épp a fejünkbe próbálta verni a lépéseket.
- És egy- két- há csa-csa-csa - ringatta a csípőjét a zene ütemére.
- Oké, nekem ez nem fog menni - próbáltam eloldalogni onnan.
- Nem szöksz meg - kapott kezem után Edwards és el sem engedte.
Borzalmas voltam, mindig le voltam maradva vagy valami teljesen más - eddig még nem látott - mozdulattal nevettettetem meg mindenkit.  Én negyed óra után feladtam volna a dolgot, de a lányok nem.
Másfél órával, és jó pár pohár alkoholos itallal később már engem sem érdekelt mit művészkedek, csak ki akartam engedni a fáradt gőzt. A lányok, és az ott lévők legnagyobb örömére. 

27. Case

"Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk."

LOUIS

Honnan tudjam, hogy tényleg
rá van szükségem? -Louis

MAGAM ALATT VAGYOK, én sem gondoltam, hogy ez lesz, és ilyen nehezen fogom viselni ezt az egészet, de egyszerűen semmihez sincs kedvem. Legszívesebben naphosszat csak a szobámban lennék, de ezt nem tehetem. Így a remete létnek lőttek. Tehát megyek, ahova hívnak, és próbálok úgy csinálni, mintha minden rendbe lenne, persze nincs így, és ezt ők is látják, ami még jobban zavar. Sőt vannak olyan rajongók, akik még meg is kérdezik miért vagyok ilyen. Mégis mit mondjak rá? Jól vagyok csak bal lábbal keltem fel, már egy hónapja zsinórban minden nap. Még a hülyék sem hiszik ezt el. Arról viszont nem akarok beszélni, ami történt, hisz még a srácokkal sem teszem. Harry faggatózása volt az utolsó, mikor erről beszéltem.

- Jó reggelt Haver - köszöntött Niall reggeli jól megszokott kísérője mellől.

Hogy tud ő állandóan enni? Felkel, és ez az első gondolata? Igazából nem is érdekel, az ő dolga. Akkor mégis miért rágódom rajta?

- Hello - morogtam, és helyet foglaltam az egyik széken.

Nem értem minek jöttem le, ezt fent is tudnám csinálni épp ilyen jól.

- Nem lehetsz ennyire magad alatt - szólalt meg mikor elpusztította azt az óriás szendvicset.

- Mint látod simán meg tudom csinálni.

Még mindig nem akartam erről beszélni, főleg azért, mert fogalmam se volt mit tegyek. Lett volna időm gondolkodni mégsem tettem. Nem tudom.... még mindig ugyanott tartok, mint mikor elrohantam. Akárcsak egy hülye picsa, aki nem tud mit kezdeni az életével, itt tépelődök valamin, ami nem is biztos, hogy létezik vagy létezett valaha is. Lehet én voltam az, aki ebbe az egészbe kapaszkodott, nekem nagyobb szükségem volt rá, mint neki én rám. Láttam Horan arcán, hogy marhára gondolkodik valamin ergo mondani fog valami szent beszédet, amire én nem voltam kíváncsi. Így fogtam magam, és átmentem a nappaliba. Nagy változatosság kedvéért elterültem a kanapén, és kezembe vettem a távirányítót. Cél nélkül kapcsolgattam, igazából nem is akartam semmit se nézni, csak nem akartam, hogy valaki hozzám szóljon.

Tisztában voltam vele, hogy rövid időm belül meg kell oldanom ezt az egészet, és ezt a hetet adtam még magamnak a sanyargatásra. 

Nem véletlen volt az egy hét, hisz kaptunk pár szabadnapot, és ez nagyon is kapóra jött nekem. Ugyanis hazautaztam. A vártnál hamarabb értem oda - talán azért, mert gyorsabban hajtottam a kelleténél - de Anyut ez egyáltalán nem bántotta. Azt mondta így több időt tölthetek velük, bár nem kellett neki két perc sem máris rájött, hogy valami nincs rendben velem. És persze nem vette azt be, hogy fáradt vagyok.

- Mi van veled? - tört be hozzám húgom.

- Lottie, ne baszogass már te is - mordultam rá szinte azonnal.

Tudom, hogy nem volt szép, sem olyasmi, ami egy jó testvérhez illene, de ismerem jól, és tudom mire megy ki az egész.

- Nem foglak békén hagyni, és Anya sem - ült le az ágyamra.

Számítottam rá, de úgy gondoltam lesz még egy kis időm mielőtt darabjaimra szednek. Hát tévedtem.

- Jól van, mit akarsz tudni? - sandítottam felé.

- Miért vagy ilyen? - tért a tárgyra.

- Feszült vagyok.

- Miért vagy feszült? - forgatta szemeit.

- Mert nem tudom mit csináljak - húztam tovább, reménykedve, hogy feladja.

- Miért? - folytatta tovább.

- Mert... mert... azért, mert... NA!

- Hát te hülye vagy - rázta a fejét - És mi van a barátnőddel? - nézett rám olyan mindent tudóan.

- Miért kéne elmondanom, ha már úgy is tudod? - vágtam vissza.

Tudtam, hogy tudja, valószínű volt, hogy Anya elmondta nekik, de akkor miért faggat? Sosem fogom megérteni a nőket, a húgaimat pedig tuti nem. Tudtam, hogy faggatna tovább, de szerencsémre elkészült az ebéd, így ez megakadályozta.

A szerencsémre nem is volt igaz, hisz a faggassuk Louis-t mindenről vette kezdetét, mikor leültünk enni. Daisy és Phoebe inkább rólam kérdezett, Anya mindent tudni akart, Fizzy pedig maga volt a sátán. Csakis Jerrika érdekelte, és nem tágított.

- Nem tudnátok leszállni erről a témáról? Én itt vagyok, én vagyok a rokonotok nekem örüljetek. És legfőképpen velem foglalkozzatok - akadtam ki a kaja vége felé.

Majd felálltam, és kimentem a hátsó kertbe, beültem a hintaszékbe, és csak néztem a nyugodt kertet.Nem jöttek utánam, talán megharagudtak, mert bunkó voltam. Nem csodálkoznék rajta, sőt meg is érdemelném. Estig békén is hagytak. Lassan haladtam befelé, mert elég nagy csönd volt. Gondolom a lányok már a szobájukban vannak. A nappaliban viszont égett a villany, azt hittem csak valaki elfelejtette leoltani, így arra veszettem az irányt. 

- Oh.... szia - mondtam meglepetten mikor láttam Anya ül a kanapén, és olvas.
Meglátott, és le is tette a kezében lévő könyvet, Helyet csinált maga mellett, nem kellett mondania semmit el is indultam felé.
- Nem lesz ez így jó Kisfiam, mond el mi történt - mondta mikor mellé ültem.
- Összevesztünk... azt hiszem. Vagyis valami olyasmi, mert beszélgettünk, elmondott valamit, én eljöttem, és azóta nem beszéltünk. Ő keresett, de én mindig leléptem, mert nem akartam vele beszélni, mert nem tudtam mit mondhatnék, vagy hogy miről beszéljünk.
- Miről beszéltetek?
- Elmondta, hogy Zayn azt kérte tőle, hogy válasszon közülünk. Nem mondta ki nyíltan, de ez volt a lényege - fejeztem be.
Nem szólt pár percig csak engem tanulmányozott, talán azért, hogy rájöjjön mit mondjon. Vagy, hogy lássa tényleg emiatt vagyok ki.
- Szerintem nem arról van szó, amit te gondolsz - mondta egyszerűen.
- Mégpedig?
- Azt hiszed azért nem mondta el, mert nem téged választana. Gondolkozz egy kicsit, ha valóban Zayn lenne az, aki mellett lenni szeretne húzta volna ennyi ideig? Akkor miért nem mondta már el aznap mikor beszéltek? Hisz ez lett volna a logikus, és egyszerű döntés.
Erre így még nem gondoltam, mindig csak az volt a fejemben, hogy azért, mert nem én lennék az, de mi van, ha hülye vagyok, és Anyának van igaza.
- Erre eddig nem is gondoltál, igaz? - lassan ingattam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Teljesen máshogy viselkedsz ebben a kapcsolatban. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Eleanort nem szeretted, mert ezt természetesen nem igaz. Egyszerűen csak másmilyen volt a kapcsolat. Onnan is látszik, hogy mennyire megvisel ez az egész. Ismerlek, és akkor is ezt mondanám, ha nem beszélnénk minden nap, hisz a fiam vagy. Nem légy buta, és ne húzd túl sokáig, mert nem fog rád a végtelenségig várni, és akkor nagyon bánni fogod.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam - tettem hozzá.
Lelkiismeret furdalásom volt az egész miatt, ahogy vele és a lányokkal is beszéltem. Nem érdemelték meg, és ezek után mégsem haragszik.
- Köszönöm - öleltem meg.

Mindig is tudtam, hogy nem hiába fordulok tanácsért Anyuhoz, hisz ő mindent  tud. Ezt pedig ez alatt a pár nap alatt is bebizonyította. Már tudtam mit kell tennem, és reméltem, hogy nem késtem el vele.
- Szevasztok - köszöntem a többieknek mikor megérkeztem.
- Hello Lou, mitől vagy ilyen normális? - kérdezte gyanakodva Harry.
- Úgy érti ennyire önmagad - helyesbített Payne.
- Semmi gáz... Anya helyre rakott ezalatt a pár nap alatt - vigyorogtam, mint egy hülye.
- Az király Haver - csapkodott hátba Nialler - Kezdtünk már miattad aggódni - tette hozzá halkabban.

JERRIKA

Bizonyos dolgok jó irányba haladnak, és ennek örülök, hisz legalább ezért nem kell aggódnom. Anyu már felébredt, és magától lélegzik, ami az elmúlt jó pár hónap tortúráját követve egy kész csoda. Így ismét van egy jó okom, amiért a kórházba mehetek. Bár kicsit későn keltem - úgy tűnik újabb rossz szokásra tettem szert- így csipkednem kell magam, hogy beérjek mikorra ígértem. Már csak a cipőmet kellett előkerítenem, és indulhattam volna, de az a csodás lábbeli eltűnt a föld színéről.  És valaki pont most akar beszélni velem. Ez hiányzott még ide.

- Gyere be, nyitva van - mondtam valamivel hangosabban, hogy az ajtó túloldalán lévő ember is meghallja. 

Valószínűleg elég hangos volt, mert csapódott a bejárati ajtó. És pár perc múlva már velem szemben is állt, Zayn.

- Mit keresel te itt? - kérdeztem rá konkrétan.

- Nem keresel, és aggódom érted.

- Miért tennéd? Hisz felborítottál mindent. Eddig én álltam az útjába annak, hogy minden rendbe legyen, én voltam az, aki megmérgezte ezt a barátságot. De úgy most, hogy úgy érzem minden jó, te robbantod a bombát, és csak egy hatalmas kráter marad.

- Én nem így akartam, tényleg - ingatta a fejét, és közelebb lépett - de egyszerűen nem tudtam már magamban tartani.

- De ettől nem lett egyszerűbb semmi, én értem, megértelek, de fáj. Fáj, hogy nem tudom mit tegyek, hogy hogy oldjam meg a galibát, ami okoztál.

Látszott arcán, hogy nem erre számított, hogy úgy gondolta mostantól minden egyszerű és jó lesz, de ez nincs így.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy bármit csinálok, és bárhogy döntök a vége az lesz, hogy valakinek fájni fog.

- De én... - folytatta volna.

- Sajnálom Zayn, de mennem kell. Anyu vár rám. 

A fiú mellé léptem, egy puszit nyomtam az arcára, és ott hagytam. Nem tudtam volna tovább hallgatni az érveit, hogy szerinte miért is volt jó döntés, hogy elmondta, amit gondolt. Nem azt mondom, hogy ez így nem jó, és tartsa magába, de ettől semmi sem lett jobb vagy egyszerűbb. Ő lehet, hogy megkönnyebbült, de nem hiszem el, hogy nem érzi mennyi minden változott. Ha hazamegy biztos, hogy nem minden olyan, mint volt, hogy mindenkinek van véleménye, és biztos vagyok benne, hogy azon is elgondolkoztak, hogy ők mit csinálnának, ha ilyen helyzetbe kerülnének. Talán... talán olyan megoldást is találnának, ami nekem eszembe se jutna. Talán erre lenne szükségem, de nem keverhetem bele őket ennél is jobban. Nem lenne fair senkivel szemben.