"Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett - ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. (...) A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek. A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. És a legjobbak azok, akik mellett életük párja jó anyának érezheti magát."
JERRIKA
 |
| Nem csak akkor szeretlek mikor mindent tökéletesen csinálsz. Én akkor is szeretlek mikor hibát hibára halmozol, mert az egyetlen hercegnőm vagy - Alex Evigan |
NEM TUDTAM MIRE számítsak, hisz olyan rég csináltunk már ilyen apa-lánya programot. Ő nem árult el semmit, bár szerintem azért, mert fogalma sem volt róla hova megyünk. Mondhatjuk spontán elhatározásnak is. Míg végigszáguldottunk az épületen a parkolóig úgy szorította a kezem, mint mikor még egészen kislány voltam, és félt, hogy elveszít a nagy tömegben. Kezeim most is eltűntek hatalmas markában, és volt valami az egészben, ami mégis megmosolyogtatott. Bevágódtunk az autóba, és már indított is.
- Min mosolyogsz? - sandított felém fél szemmel.
- Emlékszel, mikor először jártunk a londoni állatkertben, és engem úgy lenyűgözött az egész, hogy mással sem foglalkoztam csak a hatalmas kifutókkal?
- Igen, mi pedig Anyáddal rohangáltunk utánad, mint két mérgezett egér - fejezte be mondatom.
- Hova megyünk? - kérdeztem miközben türelmetlenül kémleltem ki az ablakon.
- Majd meglátod - válaszolt egyszerűen.
Nem tudtam, hogy ezt azért teszi, mert valóban nem akarja elárulni, vagy azért, mert még ő maga sem tudta. Ám mivel arcán ott ült szokásos mosolya, inkább az első variációt tartottam lehetségesnek. Igazából most jöttem rá mennyire hiányzik nekem ez az egész, mikor csak úgy minden cél nélkül elindultunk, hogy együtt csinálunk valamit. Emlékszem egyszer a fejébe vette, hogy megtanít horgászni, és egy egész hétvégét az erdőben töltöttünk. Borzalmas volt, és mondanom sem kell, hogy semmit sem fogtunk. De élménynek felejthetetlen volt. Szúnyogcsípésekkel, és horzsolásokkal tele tértünk haza, amin Anya csak jót derült, és annyit tett hozzá, hogy ő előre megmondta.
Sokáig kocsikáztunk, és én már szinte halálra untam magam. Ismerősek voltak a házak, mégsem tudtam volna megmondani hol is vagyok pontosan. Talán ez zavart az egészben a legjobban, tudtam, hogy jártunk itt nem is egyszer mégsem jutott eszembe semmi. Semmi, amihez köthettem volna, semmilyen emlék. Még egy bő fél óra kocsikázás után végre valahára megálltunk, egy kivilágítatlan utcában. Kissé ijesztő volt, főleg így szürkület tájékán így nem csoda, hogy nem nagyon akaródzott kiszállni a kocsiból. Végül Apu bűvös szavakkal mégis kiimádkozott a kocsiból. Lassan sétáltunk a kihalt utcán, majd egy éles bal kanyar után meg is érkeztünk. Arra a játszótérre, ahova még egész kisgyerekkoromba jártunk. Volt, hogy csak leültünk a homokozó szélére és elképzeltük miről beszélhetnek az előttünk elhaladó emberek. Vicces kis párbeszédek kerekedtek belőle. Ismét a hinták felé vettük az irányt, és helyet foglaltunk bennük. Lassan lökni kezdtük magunkat, de még mindig nem szólaltunk meg.
- Tudod mikor Anyu terhes volt veled én nagyon féltem. Attól, hogy nem leszek jó apa, és mindent el fogok rontani. Régebben, még tinédzser éveim végén vad lázadó voltam, és magamra aggattam a macsó szerepet. Akkor a nagyapád megelégelte ezt leültetett magával szembe, és egy szép kis fejmosást tartott. Ugyanazt a pár mondatot mondta el mikor náluk voltam egy hétig még a terhesség előtt. Ez pedig így hangzott: "Egyszer neked is lesz gyereked, és rettenetesen fogsz örülni annak a kis életnek, akiért felelős leszel. Azt fogod hinni, hogy az égvilágon mindent rosszul csinálsz. Ez normális! Olyanokon tépelődsz majd, hogy mivel etesd, és hogy hová küldd iskolába, hogy hegedűórákra járjon, vagy inkább zongorázzon. De hadd áruljak el neked egy titkot: nem számít. Legyen a gyereked zongorista, vagy matekzseni, egy cseppet sem számít, mert végül úgyis csak az a fontos, hogy boldog legyen." - fejezte be.
- Nem értem miért mondod ezt el nekem - fordultam kicsit felé.
- Mert eddig nem igazán értettem ezeket a hibákat mégis hogy lehet elkövetni. Mi úgy neveltünk téged, hogy sosem kényszerítettünk rád semmit, mert nem a saját képünkre szerettünk volna formálni téged. Mi azt szerettük volna, ha az a különleges, és csodálatos nő lennél, akit mi már az első napon is láttunk benned. Végül tudtunkon kívül mégis elvárások közé szorítottunk téged, igazából úgy gondolom ennek tudható be az is, hogy orvos akarsz lenni. Értem én a szenvedélyt, és a vágyat is, de kiskorodban ezt láttad, ez volt számodra a követendő példa.
- Ez hülyeség... számomra ez nem egy út, amire rá kell lépnem, mert ti is ezen jártok. Egyszerűen a varázsa fogott meg, hogy bármilyenek is legyünk. Bárhogy is nézünk ki, bármilyen a bőrszínünk belülről mégis egyformák vagyunk.
Pár percre elhallgatott, gondolom nem erre a válaszra számított. Én addig tovább hajtottam magam a hintán. Tényleg így gondoltam, hogy bármennyire is utálkozunk a többi ember felé, ha megsérülünk ugyanúgy kezeljük őket. Ugyanazt a sorrendet követve próbálunk segíteni, akárhol élünk is a világon.
- És mi van a fiúkkal? - szűrte a fogai között.
Tudtam, hogy utálja az ilyen típusú beszélgetéseket, ezért is nem értettem miért kérdezi.
- Mit szeretnél tudni? - fordultam felé, már amennyire az alattam elhelyezhető tárgy engedte.
- Mi van most? Zaynnel? És a barátoddal?
- Zayn megváltozott, nagyon is. És aggódom, főleg azért, amit Anyunak is mondtam. Egyszerűen azt akarja, hogy válasszak közülük. Nem tudom miért, de a fejébe vette, hogy nem jó, hogy Louis-val vagyok. Louis pedig a minap rájött, hogy valamit titkolnak előle, én elmondtam neki az egészet, elrohant, és azóta nem beszélünk.
- Anyukád biztos jobb tanácsot tudna most adni - mondta.
- Te mit gondolsz?
- Nekem a legfontosabb, hogy te boldog legyél, és ha ahhoz, az a fiú kell, hát legyen. Zayn pedig csak rájött, hogy nem leszel mindig mellette. Eddig természetes volt neki, hogy ott voltál bármi legyen, és a köztetek lévő "kapcsolat" után sem változott meg ez az egész. Most viszont igen, és nem tud mit kezdeni a helyzettel.
- És az a megoldás, hogy ultimátumot ad? - fakadtam ki.
- Számára igen, hisz biztosra veszi őt fogod választani - válaszolta egyszerűen.
Ettől csak még dühösebb lettem, hisz zavart, hogy ennyire nyeregben érzi magát, hogy ilyen biztos a végkifejletben. Mégis miért? Én sem tudom hogy döntenék... akkor ő honnan tudja? Miért hiszi azt, hogy ennyi minden után még mindig ő az első? De képes lennék nélküle élni? Felkelni úgy, hogy tudom nem hívhatom fel, mert döntöttem, mert úgy gondoltam már nem fontos nekem annyira. Ezt sem tudtam elképzelni, és ez megijesztett. A tőlük való függés.
Jólesett kicsit elszabadulni mindentől, és meghallgatni Apu álláspontját. Ha nem is megoldást kaptam, de egy másik szemléletet mindenképpen. Vagyis volt min gondolkoznom ismét. És, ha ez nem lett volna elég Lottie ismét látogatást tett nálam.
- Szia- köszöntem, és engedtem beljebb.
Apu elvonult a dolgozóba, így nyugodtan beszélhettünk. Örültem, hogy nem maradt itt, de gondoltam ő is érezte, hogy az lesz a legjobb, ha eltűnik a helyszínről.
- Hello - válaszolt savanyúan.
Innen már tudtam, hogy nem teázni fogunk. Leült a kanapéra, én pedig a másik végében foglaltam helyet.
- Mi járatban itt? - kezdeményeztem a beszélgetést.
- Veled akartam beszélni, erről az egész helyzetről. Arra szeretnélek kérni, hogy hagyd abba - mondta egyszerűen.
- Miről beszélsz? Mit hagyjak abba? - értetlenkedtem.
- Engedd el Zaynt, nem láncolhatod magadhoz...
- Uram isten... te teljesen el vagy tévedve - vágtam szavába - Ő az, akinek nem tetszik a mostani helyzet, ő az, aki mindent elrontott. Nem én!
- Akkor is rólad beszél állandóan, nem érdekli, hogy ott vagyok. Az meg végképp nem, hogy mit mondtok. Én komolyan gondolom vele....de itt te vagy az akadály.
Volt egy sejtésem hova is akar kilyukadni, és egyáltalán nem tetszett. Kezdett kicsit elegem lenni belőle is - igen nem a legszebb gesztus - de erre nekem nincs szükségem. Beszélgetéseink, már ha lehet ezeket annak nevezni majdnem mindegyike arról szól, hogy szálljak le Zaynről. Nincs joga ezt kérni tőlem, nem ismerjük egymást annyi ideje, hogy ezt tegye. Ráadásul nem is vagyunk olyan viszonyban.
- Te nem teheted ezt!
- Akkor mégis mit vársz? Nem fogok egy olyan kapcsolatban élni, ahol hárman vannak, és te vagy a harmadik. Szakadj le róla, és felejtsd el.
- Te meg nőj fel! Nem tudsz semmit, és nem kérheted ezt. Még akkor sem, ha a nagy szerelmed is ezt kérte. Eddig kételkedtem benne, hogy ti összeilletek, de tévedtem. Ugyanolyan begyöpösödött a gondolkodásotok.
- Megint veszekedni akarsz? - pattant fel - Én nem azért jöttem.
- Akkor mégis hogy képzelted? Beállítasz ide beszélgetünk pár sablonos témáról, majd az egyik közé így kedveskedve beszúrod. Te is nagyon jól tudtad, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.
Kivágódott a szobám ajtaja, aminek hatására magamra öntöttem a kezemben lévő bögre tartalmát.
- Jössz vagy maradsz? - kérdezte Apu.
Látszólag egy egyszerű kérdésnek tűnt, de lehetett érezni, hogy nem az. Fél lábbal már valahol egészen máshol volt.
- Hova? - kérdeztem vissza.
- A kórházba.
Nem kellett többet mondania, már kaptam is magamra egy fölsőt, és szinte őt is félre lökve rohantam lefelé.
LOTTIE
Én ezt nem így terveztem, mármint ezt az egészet. Az elején nem is sejtettem, hogy ez lesz belőle, és hogy valakit ennyire félre ismerhetek. Mikor először találkoztam a Doki lányával azt gondoltam, hogy normális körülmények között még barátnők is lehetnénk. Hát nagyon nem, az egész személyisége annyira távol áll tőlem, hogy elképzelni sem tudom, hogy lehet így élni. Zayn pedig csak hab volt a tortán. Azt gondoltam jó kaland lesz, meg tetszett is, már mikor először találkoztunk akkor tudtam, hogy ő nem mindennapi srác. Olyan oldott volt, és akkor azt gondoltam milyen jó lenne, ha egy ilyen pasi lenne mellettem. Alakítgattam a dolgokat, és úgy gondoltam, ha más nem egy jó kis kaland biztos lesz belőle. Most pedig beleszerettem. Miért? Direkt akarok magamnak szart? Én nem bírok ki még több volt barátnőt, ez a kettő is sok.
Nem bírom őket, bár ez kölcsönös. Kedves vagyok velük, hisz nem neveltek bunkónak, de néha olyan jó lenne, ha Zayn is meg szeretné ismerni az én barátaimat. Ha látnám rajta, hogy ő is akarja, és nem azért vagyok neki, hogy legyen valami.
De én nem adom fel, egyszer úgyis belém fog szeretni. Érzem, és küzdeni fogok. Ha kell mindenkivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése