21. Case

"Lehet, hogy nem tetszik, de időről-időre mégis muszáj megállnunk, és kitisztult fejjel meglátnunk a nagyobb képet.Valójában, ha rájössz, hogy rosszul nézted a dolgokat nagyon felszabadító tud lenni.Hirtelen új utak nyílnak meg, új lehetőségek ott, ahol korábban nem voltak. És minden rendbe jön  ha egy reménytelen helyzet már nem tűnik annak. Viszont olykor másképp alakulnak a dolgok."

JERRIKA

Te nevezed magad a barátomnak? - Jerrika.

A ROSSZ DOLGOK csőstül jönnek, ez nálam biztos így van. Nem azt mondom, hogy eddig az életem egy tündérmese volt, és minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, de az utóbbi hetek mindenen túltettek. Zayn ultimátumát pedig alig akartam elhinni. Ötletem sem volt, hogy mégis hogy a frászba jutott eszébe. Vagy miért éppen most? Nem is tudtam rá mit válaszolni, csak otthagytam. Abban a napban annyi volt a jó, hogy megtudtam a kórház belement a műtétbe. Már csak egy megfelelő szív kell. Ettől igazán kegyetlennek éreztem magam, hisz ahhoz, hogy az Anyukám megmeneküljön valaki másnak meg kell halnia. Próbáltam erre minél kevesebbet gondolni, hisz azt a másik embert nem fogom ismerni. Számomra csak valaki lesz, aki megmenti majd egy szerettemet.

Ezektől a gondolatoktól csak a szokásosabbnál is elviselhetetlenebb voltam reggel, Apu egy gyors köszönés után le is lépett. A Nagyi meg nem akart belém tukmálni mindent. Ő is jobbnak látta, ha békén hagy, jó is lett volna, ha ez a nap további részében is így marad. Az univerzum azonban összeesküdött ellenem és egy olyan látogatót küldött, akit még jó darabig nem szívesen láttam volna.

- Drágám az egyik kis barátnőd keres - mondta a Nagyi és el is tűnt.

Azt hittem Danielle jött, hisz megbeszéltük, hogy valamelyik napot együtt töltjük. Bár akármelyiküknek örültem volna, rám fér már egy igazi csajos nap.

- Szia Jerrika - köszönt rám valaki.

Azonnal megpördültem a tengelyem körül, és láttam ez bizony nem az a személy, akire én számítottam. Sőt nem is mondanám őt a barátomnak.

- Lottie, te hogy kerülsz ide? - hagytam figyelmen kívül üdvözlését.

- Szeretnék veled beszélni.

- Mégis miről? - faggatóztam tovább.

Nem hinném, hogy nekünk bármilyen közös témánk van, vagy bármit vele kéne megbeszélnem. Undok vagyok és ellenséges, de mégis mit várt. Az amúgy is prímán elcseszett dolgaimat csak még jobban megkavarta.

- Zaynről - válaszolta hűvösen.

Kezdtem egyre dühösebb lenni, úgy gondoltam neki nincs joga ehhez. Egy olyan embernek, aki alig több, mint egy hónapja mondhatja el magáról, hogy ismeri. Mégis milyen alapon akar velem beszélni? A mi barátságunk jóval több, mint valami pár hét alatt összerakott kis szexpartnerségi viszony. Most éppen mély ponton vagyunk, de ezt nem vele fogom megbeszélni.

- Inkább kihagyom - kezdtem ismét a mindennapi dolgaimmal foglalatoskodni.

- Nem tudom mit tettem ellened, hogy így utálsz, de addig nem megyek sehova, amíg nem beszéltünk.

Zseniális az én vagyis a családom házában fenyegetőzik, ő aztán tényleg nem tudja hol a határ.

- Nem tudod miért utállak? Hát elmondom, mert tönkretettél mindent, mert belenyúltál egy olyan kapcsolatba, ami szerintem még rendbe lehetett volna hozni. Ezzel minden a feje tetejére állt, Zayn teljesen kifordult magából, és akár kimondja akár nem megváltozott a Niallel való kapcsolata. Távolságtartóbb lett, ettől pedig a barátságunk változott meg.

- És azt hiszed ez az egész az én hibám? Sokkal könnyebb neked, hogy engem állítasz be rossznak, mert akkor nem kell szembesülnöd a saját hibáiddal, de elárulom neked, hogy a barátságotok megromlásában neked sokkal több szereped van, mint nekem. Lehet, hogy nem így kellett volna kezdenem ezt az egészet, de te már azóta ellenséges voltál velem, mikor találkoztunk a kórházban. Most is azért jöttem, hogy segítsek nektek, mert nagyon maga alatt van, de Te nem érdemled meg a segítséget!

- TÜNJ INNEN! - kiáltottam rá teli torokból.

Látszott rajta, hogy megijedt, de nem érdekelt, nem akartam látni, sem tovább hallgatni őt. Biztos voltam benne egyedül is kitalál, nem olyan nagy ez a ház. Kikerültem és egyenesen az emeletre, a szobámba mentem. Hangosan becsaptam magam mögött az ajtót és visszamásztam az ágyba. Nem szoktam ilyet csinálni, mert időpocsékolásnak érzem, ám most ez sem érdekelt csak egyedül akartam lenni. Talán az alvás segített volna.

Nem lettem sokkal jobban, de az a pár óra szunyókálás egy kicsit lenyugtatott. Nyújtóztam egy nagyot és lerúgtam magamról a takarót.

- Jó reggelt Szépségem, már aggódtam miattad. Legalább milliószor hívtalak - köszöntött Louis és meglóbálta a kezében a telefonom.

- Szia - küldtem felé egy kedvetlen mosolyt- Bocsi, csak nem volt valami jó reggelem, és már nem jutott más az eszembe - túrtam bele hajamba és gyorsan a fürdőbe mentem.

Arcomon még ott éktelenkedett a párna nyoma, így Tomlinosn köszöntése még nevetségesebbnek hatott. Kicsit rendbe szedtem magam, és visszakóvályogtam a fiúhoz.

- Mi történt? - kérdezte halkan.

Valószínűleg eléggé kiismert már ahhoz, hogy tudja nálam nem sűrűn fordulnak elő az ilyen esetek. Hangja sokkal inkább aggódó volt, mint követelőző.

- Reggel itt járt Lottie, és azt hiszem veszekedtünk. Azt hiszem segíteni akart, de én nem hagytam.

- Csak úgy idejött?

- Igen.

Nem igazán volt kedvem erről tovább beszélgetni, hisz minél tovább rágódtam rajta annál biztosabb voltam benne, hogy ezt nem így kellett volna elintézni. Hogy talán csak az előítélteim miatt gondolkodok így róla, és ez nem helyes. Louis egy újabb - tőle már oly megszokott - hirtelen ötlettől vezérelve eldöntött az ágyon, és mondhatni rám támad. Védekezni nem tudtam, hisz kezei azonnal megtalálták gyenge pontomat, amitől én hangosan felnevettem. Ez pedig újult erőt adott neki. Szerencsémre néhány perc múlva megunta.

- Köszönöm, hogy abbahagytad.

- Nem akartam, csak mondanom kell valamit - mondta pofavágások közepette - Szóval nem csak azért kerestelek, mert hiányoztál - bár ez volt a fő ok - de azt is el szerettem volna mondani, hogy van egy kis dolgunk, közösen. Ez olyan nagyon közös dolog, Paul szólt, hogy szeretné, ha részt vennénk egy interjún.

- És ezt miért mondod el? Végzel az interjúval és utána találkozunk.

- Mert neked is jönnöd kéne - mondta miközben úgy fixírozott, mintha attól tartott volna kifutok a világból.

Hát nem mondom, hogy nem fordult meg a fejembe, sőt még most sem tarom egy elvetendő ötletnek.

- Miért? - szedtem valamelyest össze magam.

- Az utóbbi időben elég sok sok rosszindulatú pletyka kering rólunk. Bár érthető, hisz elég sok minden változott rövid időm belül, de szeretnénk tiszta vizet önteni a pohárba, hogy Harry ne úgy emlegessék, mint, aki ellopta a barátnőmet. Perrie, ne legyen a hírnévért mindenkivel ágyba bújó szőke, és hát te...

- Mi van velem? Mit mondanak rólam? - szakítottam félbe.

- Téged úgy emlegetnek, mint a harmadik kerék, aki csak Zayn visszaszerzését tartja szem előtt.

Még levegőt is elfelejtettem venni, mikor meghallottam ezeket a szavakat. Az első, ami az eszembe jutott az az volt, hogy honnan tudják, hogy mi Zaynnel már voltunk együtt? Végül rájöttem, hogy megszállott örültek, miért ne lennének képesek ilyesmit kideríteni. De hogy jött ez az egész? Meg ők ennyit látnak belőlem?

- Kérhetek valamit? - zökkentett vissza negatív gondolataim tömkelegéből a fiú.

Nem voltam biztos benne, hogy akár egy szót is ki tudnék nyögni, így bólintottam egyet. Kezeit ökölbe szorult  végtagjaimra fűzte, majd megszólalt.

- Ne fulladj meg!

Kellett pár perc, hogy felfogjam, ezután pedig kitört belőlem a röhögés. Annyi mindent kérhetett volna, hogy ne fussak el, vagy, hogy gondoljam át, erre mit mond? Ne fulladjak meg, kész ökörség, és teljes mértékben rá vall. Miután hisztérikussá vált nevetésem csillapodott szorosan magához ölelt és eldőlt az ágyon. Fejét a nyakamba fúrta és így mormogott tovább.

- Minden rendben lesz, megcsináljuk - akár valami sportolónak a nagy próbatétel előtt.

- Seperc alatt fel fognak falni - vágtam rá teljesen logikusan.

- Akkor én is megeszem őket. 

Tudtam, hogy most nem hátrálhatok meg, hisz ez fontos neki, nekik és ha úgy vesszük nekem is. Ezzel végre tisztázhatunk mindent, és remélhetőleg az ilyen aljas rágalmazások abbamaradnak.

Mint pár perccel később kiderült sietnünk kellett, hisz az a bizonyos interjú ma délután volt esedékes, mi pedig késésben voltunk. Nem is keveset morogódtam, hisz Louis biztos nem ma reggel tudta meg, hogy lesz. Ő csak annyit válaszolt így kevésbé izgulok, szerinte. Már majdnem lenyugodtam mikorra a stúdió parkolójába értünk. Azért mondom, hogy majdnem, mert mikor szépen beálltunk a többi kocsi közé észrevettem Zayn autóját. Azt a kocsit, amiből éppen Lottie szállt ki. Ekkor eszembe jutott a fiúval történt utolsó beszélgetünk.

- Te Louis, beszéltél mostanában Zaynnel? Úgy értem mondott neked valamit? - puhatolóztam.

- Mivel együtt lakunk eléggé sanszos, hogy beszélünk egymással, de történt valami? Ő is ugyanezeket a szar kérdéseket tette fel.

- Nem, csak kíváncsi voltam - zártam le a dolgot és szálltam ki a kocsiból.

Alig léptem el pár lépést a járműtől máris letámadtak. Név szerint Perrie, Eleanor és Danielle ugrott a nyakamba. Nem igazán értettem, hisz nem történt velem semmi olyan, ami ezt indokolta volna. Egymás szavába vágtak, így elég nehezen jöttem rá miről is hablatyolnak. Végül csak örültek, hogy újra lának.

- Jer, hallottuk mi van Anyukáddal. Reméljük hamar sor kerül a műtétre - mondta Liam miközben magához ölelt.

- Jó végre látni Törpe - kapott karjai közé Styles.

Ő volt az egyetlen, akin nem látszott semmiféle idegesség. Mintha nem is érdekelte volna mi lesz az interjún vagy utána. 

- Igazán kedvesek vagytok, de remélem tudjátok, hogy épp most kívánjátok egy másik ember halálát.

- Ünneprontó vagy - mondta Niall, miközben a szendvicse másik felét is a szájába tömte.

- Te pedig hülye - vágtam vissza.

- Nézd el neki, csak izgul - lépett mellé azonnal Perrie és belekarolt.

Kezdem őket így megszokni vagyis már látom miért is jók ők így együtt. Zayn és Lottie is összeszedték magukat és elindultak kis csoportunk felé. Igazából fogalmam sincs mit kéne most tennem, most kérjek bocsánatot vagy csináljak úgy, mintha mi sem történt volna? Ez mégiscsak bunkóság lenne. És Zayn? Azt akarja most adjak neki választ? Esetleg kezdjek szabadkozni. Pár percig arcát tanulmányoztam, de semmi nyoma nem volt a múltkori követelőző, sürgető fiúnak. Olyan volt, mint szokott. Olyan, mint régen mikor még minden rendben volt. Feszülten vártuk, hogy ki töri meg a csendet, én úgy gondoltam neki kéne, és ezt érezhette is, hisz épp készült megszólalni. A telefonom viszont gyorsabb volt. Előhalásztam a zsebemből, hogy megnézzem ki keres, Apu neve villogott a képernyőn. Nagyon megijedtem, és egyből a legrosszabbra gondoltam. A készülék csak szüntelenül zenélt a kezemben miközben én semmit sem tettem.

- Vedd fel a telefont! - szólt rám Zayn.

- Nem! - rivalltam rá.

- Ne legyél ilyen, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni - folytatta.

A többiek is biztattak, gondolom most jöttek rá ki is kereshet, de Malik mégis honnan tudta?

- Miért mégis mi más lenne? 

- Add ide a telefont - mondta miközben közelebb lépett hozzám, és a kezét nyújtotta.

- Dehogy adom, ez az enyém.

- Add már ide!

Mind a ketten kezdtünk kijönni a sodrunkból, és akármennyire is reménykedtem benne, hogy képes vagyok magamnál tartani a kütyüt tudtam felesleges. Zayn erősebb volt nálam - bár ez sosem volt kérdéses - és egy laza mozdulattal kiszedte ujjaim közül. Benyomta a zöld gombot és a füléhez emelte.

- Jó napot Zayn vagyok - mondta udvariasan.

Addig oldalazott, míg kellő távolságra nem ért tőlünk, csak azért, hogy biztos legyen benne, hogy semmit sem hallok az egészből. Pár percig sétálgatott előttünk, majd bontotta a vonalat és visszajött. Fapofával álltunk egymással szemben és vártunk. Az, hogy ő mire várt fogalmam sincs, én válaszra. Karba fontam a kezem és meredten álltam vele szemben.

- Erre most nem érünk rá- szólalt meg Payne és a stúdió felé kezdett el lökdösni minket.

Miközben kis csoportunk a bejárat felé vette az irányt visszakaptam a telefonom, meg egy rövid választ arról, hogy a felvétel után mindent elmesél. Ettől az én gyomrom azonnal görcsbe ugrott, és még erősebben szorítottam a mellettem haladók kezét. Leültettek minket a helyünkre, és nem sokkal utánunk megjelent a műsorvezető is. A kamerák minket pásztáztak, és kezdetét vette a faggatózás. Az elején természetesen feltett pár semmitmondó kérdést, tudtuk, hogy nem is érdekli a válaszunk egyszerűen csak nem akart minden felvezetés nélkül a közepébe vágni.

- Akkor beszéljünk egy kicsit valami érdekesebb témáról. Úgy hallottam, és már látom is, hogy kicsit átrendeződtek itt a dolgok - mutatott végig a kanapén - Kérlek meséljetek erről egy keveset. 

- Igazából semmi olyan nem történt, amire a rajongók gondolnak. Nincsenek veszekedések, sem egymásra mutogatások. Szerintem ez csak az élet egy kiszámíthatatlan fordulata volt számunkra - mondta Liam.

- Ezek szerint nálatok minden rendben? - mutatott rá és Danielle-re.

- Igen, minden a lehető legjobban alakul - válaszolt a lány.

- Ó, az jó, nagyon jó - próbált jó képet vágni a dologhoz, de látszott más válaszra számított - Harry, Eleanor meséljetek most ti. Mi van köztetek? Mit gondoltok a kialakult helyzetről, helyzetekről?

- Mint, ahogy Liam is mondta nem volt semmilyen balhé vagy más konfliktus a fiúk között. Louis-val több, mint két évig voltunk együtt, ami igen szép idő. Szó sem volt arról, hogy esetleg Harry elcsábított volna, mi csak az után kezdtünk komolyabban - nem barátként - tekinteni a másikra, hogy azt a kapcsolatot lezártuk - kezdett bele El.

- Mind a ketten éreztük, hogy már megváltozott a dolog, és sokkal több rossz pillantunk volt, mint jó - folytatta Tomlinson - Talán ez is közrejátszott, hogy nem vettük észre, hogy elmúlt az a kezdeti vágy, szerelem. Szerettük egymást, de már teljesen másképp, ebbe sokkal nagyobb szerepe volt már a tiszteletnek.

- És Harry te hogy élted meg ezt az egészet? - fordult most hozzá kötekedős műsorvezetőnk.

- Nagyon nehéz volt. Látni, hogy a legjobb barátod ilyen helyzetben van, és te nem tudsz neki segíteni. Nem úgy, ahogy megérdemelné. Akkoriban nagyon sokáig őrlődtem, és próbáltam elhitetni magammal, hogy amit érzek az nem igaz, hogy csupán túlságosan belefolytam a kapcsolatukba. Távolságot szerettem volna tartani, de ez sem segített, és ideje volt belátnom mit is érzek.

- És ismét szent a béke?

- Igen - válaszolt a két érintett egyszerre.

- Zayn, nagyon hallgatag vagy pedig szerintem lenne mit mesélned - kezdte őt piszkálni.

- Amit ismét elferdíthettek? - vágott vissza a pakisztáni fiú.

- Nem így értettem. Szóval...?

- Hát persze, hogy nem - mondta alig hallhatóan - Nincs semmi, Jerrika a legjobb barátom, Perrie-vel békében váltunk el egymástól, és Lottie-val ismerkedünk.

- És semmi veszekedés, semmi haragszom rád?

- Ezt nem mondtam, de úgy gondolom beszéljünk bármilyen kapcsolatról is hullámvölgyek mindig lesznek. 

- Jerrika?

Ez volt az első alakalom, hogy engem kérdezett, és még a hideg is kirázott, ahogy a nevemet kiejtette.

- Nem tudom mire vagy kíváncsi, Zayn már elmondta a lényeget, amivel egyetértek.

- Körülötted sem egyszerű most a helyzet, hisz ha jól tudom Louis-val alkottok egy pár. Hogy is jött ez?

- Senkinek sem egyszerű az élete, és a váratlan események teszik még érdekesebbé. Természetesen én sem számítottam rá, hogy ez lesz belőle, sőt egészen addig fogalmam sem volt a dologról, míg Louis nem mesélt az érzéseiről.

- Te voltál az egyetlen, aki ezt nem látta - mondta kórusba Dani, El és Perrie.

- A hogy is jött ez kérdésre a válasz pedig akkor mikor Jer végre mert önmaga lenni - kotyogott bele az ír fiú.

- És te Niall Perrie mellett önmagad lehetsz? - kérdezte rosszalló éllel a hangjában.

- Nem úgy tűnik? - vicceskedte el.

- És Lottie, te hogy is kerülsz ide? Nem vagy senkivel sem kapcsolatban és Zayn is csak úgy nyilatkozott, hogy ismerkedtek. Ki vagy te?

A kérdések hallatán látni lehetett, ahogy a lány torkára fagy a szó, amitől a velünk szembeülő arcára elégedett mosoly került. Úgy érzem még csak most melegedett volna bele igazán, és kezdett volna a dolgok mélyén turkálni, hogy valami olyanra akadjon, ami neki is tetszik. Szerencsénkre még épp időben rendeltek el szünetet.