32. Case

Sziasztok!
Itt is lenne a fejezet. Tegnap felkerült a blog trailere is, ITT meg tudjátok nézni. Nincs sok hozzáfűzni valóm, várom a véleményeket!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Kimondtad?! Szeretlek. Nem akarok nélküled élni. Megváltoztattad az életem. Kimondtad? Tervezd el! Legyen célod, haladj afelé, de olykor olykor nézz körül, és szippantsd be. Mert most vagy itt... és holnapra semmivé válhat. "

JERRIKA

Elmondani nem tudom milyen hosszú volt - Jerrika

A VÁRT MEGKÖNNYEBBÜLÉS vagy az az érzés mikor egy hatalmas súly gördül le a válladról elmaradt. Volt valami hasonló, de nem olyan mértékben, mint gondoltam. Jó volt, hogy végre nem ez töltötte ki minden percem, de valami még hiányzott. Talán az, hogy tudjam, hogy Zaynnel is minden rendben lesz, és a turné alatt nem fognak egymás nyakának esni. Igazából attól jobban tartottam, hogy a pakisztáni fiú nem fogja tudni magában tartani csalódottságát, és Tomlinsonon akarja majd levezetni. Elképzelhetőnek tartottam, bár reménykedtem benne képes felnőttként kezelni a helyzetet. A fiúk másnap eljöttek elköszönni tőlem, kiszorították belőlem a szuszt, és a lelkemre kötötték, hogy amilyen gyakran csak tudom látogassam meg őket. Niall viccelődve hozzátette, hogy legjobban annak örülne, ha minden második héten náluk lennék. Jót nevettem lelkesedésén, és abszurd elképzelésén, amiről szerintem ő maga is tudta, hogy kivitelezhetetlen, hisz legtöbb kötelezettségem ide kötött Londonba. Bár én is terveztem, hogy meglátogatom őket, de ez még a jövő zenéje, és nagyban függ az itteni dologtól. Harry vagy öt percig skandálta mennyire büszke rám, és hogy ezt majd rendesen meg kell ünnepelnünk, amikor megint mindenki itt lesz.  Liamen láttam leginkább a letörtséget, és hogy nem sok kedve van most az örökös utazáshoz. Elmondása szerint szerette volna kiélvezni, hogy végre minden rendeződött, majd hozzá tette még, hogy most Danielle-lel nagyon keveset fogják tudni látni egymást, hisz szinte lehetetlen lesz összeegyeztetni bármit is az eltérő szabadnapok miatt. Nagyon sajnáltam szegény fiút, és szerettem volna valahogy segíteni neki, bár tudtam én ehhez egyáltalán nem értek, és semmilyen használható tanáccsal nem tudnék előrukkolni. Pár órát voltak nálam, majd nekik is menniük kellett pakolni, és megbeszélni a másnapi menetrendet. Még utoljára szorosan megöleltek, és a lelkemre kötötték, hogy nem fogok eltűnni.

Hirtelen nagyon üresnek éreztem a lakást, így jobb híján előrébb hoztam a szülői látogatást. Összekaptam magam, elláttam Lokit, és elindultam a kórházba.  Nem akartam azon gondolkodni, hogy mi lesz ez után, és mit fogok csinálni azzal a sok szabadidővel, amire tulajdonképpen nem is tartottam igényt. Hamar megérkeztem, bár az is lehet, hogy csak most eszméltem fel gondolataim végtelen forgatagából. A nővérpult mögött Rosie végezte szorgosan dolgát- ő volt az egyik kedvencem- ám mikor meglátott az idősödő hölgy a mosoly lassan kúszott fel az arcára, mitől nevetőráncai még látványosabbak lettek. Mindig jobb kedvem lesz mikor vele beszélgetek, így most is felé vettem az irányt.

- Hogy vagy Drágaságom? - kérdezte kedvesen.

- Jól vagyok Rosie, köszönöm. Remélem veled is minden rendben - válaszoltam szinte azonnal.

- Igen, igen. Tudod, amíg működik nincs okom panaszra - ismételte gyakran hallott mondatát- A hétvégén meglátogatnak az unokáim, és nálam töltenek egy kis időt.

- Ez remek hír.

Egy ilyen beszélgetésünk során elmondta, hogy csak nagy ritkán tudja látni az unokáit, mert  ők Amerikába költöztek, Rosie pedig fél a repüléstől, így ő nem tudja őket meglátogatni.  Így ez számára tényleg nagy örömhír volt. Beszéltünk még pár szót, majd elmondta, hogy Anyu állapota egyre jobb, és már nagyon vár. Így elbúcsúztunk, és a jól ismert úton indultam a kórterem felé. 

A szüleim az elsők között voltak akikkel közöltem hogyan is döntöttem, és mind a ketten azon az állásponton voltak, hogy ezt volt a legjobb, amit tehetek.Elmondásuk szerint Louis jóval inkább hozzám való, mint Zayn. Nagyon reméltem, hogy igazuk van, mert én még csak lelkiismeret furdalást érzek a legjobb barátom szomorúsága miatt. Ám vidám is voltam, hisz a helyzet, amiről egész eddig azt hittem reménytelen már nem látszott annak. Minden, ami egész eddig lehetetlen, és rossz volt kezdett a jó irányba fordulni. A szüleim pedig mindent megtettek, hogy ez a jó hangulat minél tovább fennmaradjon. Sikerült is nekik, hisz  szomorúan vettem tudomásul, hogy a látogatási idő igen hamar elrepült, és nekem készülődnöm kellett. Apu volt az ügyeletes, így egyedül kellett hazamennem. Na, nem mintha ez gondot okozott volna, de azért örültem volna, ha nem leszek teljesen egyedül. Lassan a bejárat felé sétáltam, miközben elbúcsúztam Rosie-tól. Már igencsak szürkült, így örültem, ha a parkoló végébe elláttam. Nem szerettem, hogy ilyen hamar sötétedik, ilyenkor az embernek mindentől elmegy a kedve, és legszívesebben ki sem mozdulna a meleg otthonából. Vettem egy mély levegőt, behúztam a nyakam és a buszmegálló felé indultam. Szerettem volna minél hamarabb hazaérni, és bekuporodni egy vastag takaró alá.  Nem is figyeltem semmire csak, hogy minél előbb odaérjek. Valószínűleg az sem tűnt volna fel, ha valakin keresztülgázoltam volna. Ez lehetett az oka annak, hogy majdnem szívrohamot kaptam, mikor két igen erős kar a derekam kőré fonódott. Az első, ami eszembe ötlött, hogy milyen szerencsétlen vagyok, hogy épp a kórház előtt támadnak meg.

- Szép jó estét Kisasszony - suttogta a fülembe.

- Louis, te tulok ne tudd meg mennyire megijedtem - morgolódtam miközben megfordultam karjai között.

- Pedig ez tényleg egy támadás - mondta tettetett komolysággal.

Majd gondolom a kocsija felé indultunk. Örültem ennek az újabb spontán ötletének, bár kicsit mérges is voltam. holnap reggel elég korán indulnak, és nem szeretném, ha miattam nem lenne a topon.

- Gondolom ezt megint nem tervezted el? - kérdeztem már a meleg kocsiba ülve. 

- De igen - húzta ki magát büszkén. 

- És a folytatás? - puhatolóztam tovább.

- Fagyizunk - csillant fel a szeme. 

Már inkább nem is kommentáltam kissé abszurd ötletét, csak jót mosolyogtam rajta. A kocsi minden gond nélkül halad a csúszós utakon, mintha meg sem kottyant volna neki. Végül egy kis hangulatos cukrászda mellett parkoltunk le, és mire lehámoztam magamról a pár rétegnyi ruhát már ki is hozták a "rendelésem". Louis úgy gondolta kezébe veszi az irányítást, és ő lesz a határozottság megtestesítője. Azt mondta szeretné kiélvezni az utolsó perceket is, ezért át kellett vennie az irányítást. 

Bámulatos volt mennyire el tud velem feledtetni bármit, képtelen voltam felfogni vagy racionális magyarázatot találni rá.  Talán fel is hagytam azzal, hogy megfejtsem őt, hisz ez egy lehetetlen küldetés. Egyszerűen csak élveztem a helyzetet, minden kötöttség és stressz nélkül. 

LOUIS

Jó volt még egy kis időt Jerrel tölteni, mielőtt erre a hosszú turnéra indultunk volna. Valószínűleg akkor nem mondanám, hogy hosszú, ha nem így lenne, de most igenis annak látnom. Túl korán jött a reggel, és legszívesebben ott maradtam volna, vagyis mellette, de nem hagyhattam cserbe a srácokat így a reptérre mentem. Felültünk a gépünkre, mindenki elfoglalta a helyét, és indultunk is az első helyszín felé. Nem szóltam senkihez egyszerűen csak számolgattam mennyire hosszú idő lesz, hány csodás helyen fogunk megfordulni, és milyen sok rajongóval fogunk találkozni. Tehát kezdetét vette a négy hónapos turné.

Ahogy láttam a többiek sem csattantak ki a lelkesedéstől, és érthetően Zayn volt leginkább maga alatt. Úgy gondoltam az lesz a legjobb, ha egy ideig nem provokálom, és magában lerendezi az egészet. 

A napok teltek mi pedig sorra tudtuk le a koncertjeinket, remekül éreztük magunkat. Remek érzés volt találkozni a rajongókkal, és látni mennyire örülnek nekünk, felfedezni az adott város nevezetességeit. Majd ismét gépre, buszra ültünk és következett egy újabb koncerthelyszín, és ott minden kezdődött elölről. Egy újabb város, és ahogy teltek a hetek már nem igazán érdekelt hol vagyunk, elszállt a varázsa. Egyszerűen hiányoztak azok, akik otthon maradtak, rájuk volt szükségem. Harry szerencsés volt Eleanor elég sokszor tudott utánunk jönni, a rajongók nagy örömére is. Már közös nevet is kaptak, csak hogy tudjanak mit skandálni. 

Jerrika sokáig vonakodott jönni, részben nem is igazán tudtuk összeegyeztetni, részben pedig délt jönni. Félt mit szólt volna hozzá Zayn, és ez nagyon sokáig elég nyomós érvnek is bizonyult.  Így a rajongók, és az újságírók találgatni kezdtek, mindkettőjük kedvenc hobbija nem meglepő. Sorra jelentek meg az olyan cikkek, miszerint a kapcsolatunk csupán egy kamu, vagy már szakítottunk is, nekem meg épp kapóra jön a turné.  Ő is látta a cikkeket, és nagyon a lelkére vette. Malik hívása kellett hozzá, hogy utánunk jöjjön Olaszországba, és ekkor már csak másfél hónap volt vissza. Örültem, hogy újra láthatom, hisz nagyon hiányzott már, és ő is nagyon maga alatt volt. Három napig volt velünk, de ez elég volt hozzá, hogy mindannyiunkat gatyába rázzon egy kicsit.

ZAYN

Az első pár hétben nem igazán voltam formában, és annak örültem a legjobban, ha a lehető legtávolabb legyek Louis-tól. Ez segített. Jó volt ennyi rajongóval találkozni, teljesen feltöltött minket. Ugyanakkor le is szívott, hisz mindig résen kellett lennünk, és a legjobb formánkat hoznunk, ami nem épp a legjobb időzítés volt. Nem az, hogy nem szerettünk volna velük találkozni, csak mindenkinek megvolt a maga baja, és azt szerette volna rendezni. 

Tudom, hogy megígértem a Törpének, hogy keresni fogom, és ő nem hívott, sőt ide se akart jönni, mert azt hitte rosszul fogom magam miatta érezni. Hát tényleg fura lett volna, és igazából örültem, hogy nem találkozunk minden nap, de valahol hiányzott is. Ez normális? Úgy gondoltam nem így kéne éreznem, utálnom kéne, és mégsem így történt. Én hívtam fel, hogy jöjjön ide mikor a bulvár megint kombinálni kezdett. Jót tett neki, és nekünk is, így könnyebb volt belenyugodnom a helyzetbe.  Még mindig képtelen voltam beszélni vele, de már nem forrtam a dühtől. Ezt pedig előrelépésnek tekintettem.

És mi lesz ezután? Fogalmam sincs, körülöttem mindenki boldog, én mégsem találom a helyem, és most úgy érzem nem is fogom. Tudom, hogy ez negatív és nem így kéne a dolgokhoz állnom, de szükségem van egy kapaszkodóra, amit még nem találtam meg. Remélem már nem kell rá sokat várnom.

JERRIKA

Négy hónap borzalmasan hosszú idő, még akkor is, ha találtam magamnak elfoglaltságot, és Eleanor és Perrie is gyakran látogattak. Számomra akkor is nehéz volt, új helyzet még sosem voltam még csak hasonlóban sem, és nem tudtam mit várnak el tőlem. Mikor elutaztak próbáltam felkészülni, és terveket gyűjtöttem mi mindent fogok csinálni, hogy ellensúlyozzam a hiányukat. Ez részben sikerült is, ám éjszaka akkor volt időm gondolkodni, és állandóan arra jutottam, hogy ez piszkosul nehéz. Nehéz mosolyogva felkelni minden nap, örülni mások örömének, és úgy élni az életed, mintha semmi sem hiányozna belőle, mintha kerek egész lenne. Pedig nem az hiányzott Louis, hiányzott Harry, mind egytől- egyig hiányoztak.
Ezt mindig szerettem volna elkerülni, hogy ennyire függjek egy másik embertől. Veszélyesnek tartottam, és még mindig úgy gondolom. Próbálsz nem gondolni a rossz dolgokra, és bizakodsz, hogy minden rendben, hogy tökéletes az egész, de bármikor történhet valami, ami ezen változtat, és akkor minden felborul. És mi lesz velem akkor? Úgy fogok járkálni, mint egy szellem? Annyira magamba fogok roskadni, mint a baleset után? Esetleg megpróbálom meg nem történtté tenni? Nem igazán ép elmére vall az ilyen típusú gondolkodás, de ez félelem. Sosem bíztam még meg ennyire senkiben, és félek, hogy rosszul sül el, és Tomlinson kihasználja ezt. Egyszer beszéltünk erről, csupán fél mondat erejéig, de a vége egy kevésbé mókás szóvicc lett. Azt mondta nem kell attól tartanom, hogy bántani fog, hisz ő sokkal jobban függ tőlem, mint én tőle. Állítása szerint neki jóval nagyobb szüksége van rám, persze azonnal vitába szálltam, de csak annyit mondott az idő majd őt igazolja.